Az okos ács

            Két testvér, aki egymás mellett élt és gazdálkodott, összeveszett. Ez volt az első komoly összetűzésük negyven év alatt, amióta egymás mellett dolgoztak, megosztották gépeiket, munkaerőiket, az alapanyagot. Az egész dolog egy apró félreértéssel kezdődött, mely veszekedésbe torkollott. Összeszólalkoztak, és ezután néhány hét csend következett.

            Egyik reggel valaki bekopogtatott a János ajtóján. János kinyitotta az ajtót, és előtte állt egy ember ácsfelszereléssel. 

„Munkát keresek,” – mondotta. „Nincs valami, amiben segíthetnék neked?” „De igen,” – válaszolta az idősebb testvér. „Tudok számodra munkát. Nézd azt a patakot, ott annál a gazdaságnál. Az a szomszédom farmja, vagyis voltaképpen a testvéremé. Egy héttel ezelőtt még, azon a helyen egy rét állt, de ő kotrógépet fogott és most… a rét közepén ez a patak folyik. Talán azért tette, hogy feldühítsen, de én megmutatom neki. Látod azt a farakást a pajta mellett? Azt akarom, hogy állíts fel nekem oda egy magas kerítést, hogy soha többé ne lássam sem a telkét, sem az arcát.”

            Az ács felelte: „Úgy gondolom, értek hozzá. Mutasd meg, hol vannak a szögek, és igyekszem úgy megcsinálni, hogy elégedett legyél.” János segített az ácsnak összekészíteni az anyagot. Azután elment egész napra a városba. Az ács egész nap keményen dolgozott, méricskélt, fűrészelt, kalapált. 

Amikor a gazda napnyugtára visszatért, éppen befejezte a munkáját. Nagy csodálkozására nem állt ott semmiféle kerítés, hanem egy híd. Egy híd, amely összekötötte a patak mindkét partját. Valóban nagyon jól felépítette. A szomszéd, a gazda öccse pedig, kinyújtott karokkal haladt át a hídon. „Igaz barát vagy, mivel annak ellenére, amiket mondtam neked és tettem veled, felépítetted ezt a hidat.” A két testvér kezet fogott egymással. Amikor megfordultak, az ács a szerszámait szedte össze. „Várj, maradj még pár napot. Van még számodra más munka is,” – mondta János. „Szívesen maradnék,” – válaszolta az ács, „de még sok ilyen hidat kell felépítenem.”