Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2015. szeptember 10., csütörtök

Egy igazi EMBER sorai:

Találtam egy bejegyzés a Facebook oldalon. Annyira szívemből szólt Ő is, hogy ideteszem: 
"Az iszlamizáció rajtunk múlik és nem rajtuk. Van egy mondás, amit nagyon szeretek:  
 "A Fényt erősítsd, ne a sötétség ellen harcolj!"
Azt gondolom, hogy ha a keresztény Európát akarom védeni, akkor legyek következetes és ennek az értékeit terjesszem, erősítsem, ápoljam, cselekedjem. Ez most éppen az, hogy segítek a rászorulókon.
Nekem nem az Iszlámra kell figyelnem, és nem azt kell értenem. Nekem magamra kell figyelnem és azt tennem amit a szívemben helyesnek tartok. 
Ha kitör itthon a polgárháború és ott ülök majd a Bécsi pályaudvaron a fiammal az ölemben, mit szeretnék, hogy tegyenek velem? Szeretném, hogy befogadjanak, gondozzanak, ápoljanak? Ilyen egyszerű. 
Persze fontos megérteni és megismerni az Iszlámot, de talán nem a kereszténység helyett. Annyira félünk az Iszlámtól, annyira azzal foglalkozunk, hogy már magunk is azzá válunk, mert közben elfelejtkezek Krisztusról. És arról, hogy bennem mi van...

Furcsa skizofrénia, de úgy néz ki, hogy a viselkedésükkel pont azt tiporjuk sárba, amit annyira védeni akarunk. Fenntartunk egy képet magunkról, magunkban, a jóságos, morális, toleráns Európai képét,mert az olyan fejlett és vonzó. Jó ebben tetszelegni. De itt most úgy néz ki elválnak a dolgok. A valóság, hogy egy gyűlölettel teli országot, és egy gyűlölettel teli szívet védelmezünk annyira. Ezek vagyunk mi most, a Magyar. De ők sem ezt akarják, nem ezért jöttek, nem kell félnünk ettől. Nem akarnak egy ilyen országban élni. Aztán ők majd elmennek és mi meg itt maradunk a gyűlölettel, irigységgel, a kicsinyes, beszűkült látásmódunkkal, a nagy magyar boldogtalanságunkkal, depressziónkkal, és akkor majd lesz megint egy "bevándorló" csoport, akit lehet nyírni. Mindig lesz majd egy következő arab, cigány, homokos, féllábú, szőke, stb. akire rá lehet árasztani a sötétséget a szívünkből. Mert az ego így működik, kell neki az ellenségkép. Az tartja fent. Ez működtet ma minket. Nem fér bele semmilyen fejlett morális indíttatás. Egyszerű, de sajnos működik. Ebből kellene kitörnünk.
A valódi háború bennünk zajlik, a lelkünkben, a szívünkért. A menekültek kitörtek a hazájukból a világba a háború elől,mert ez a természetes. Nekünk is csak ezt kellene tenni, ők a példaképek. Kitörni a saját rettegő, egoista, gyűlölködő belső világunkból. Ha mi is ennyit tennénk ezért, mint amennyi áldozatot ők hoznak a saját ügyükben, akkor Magyarhon a legboldogabb ország lenne a világon. És ők hozzák nekünk azt ahol ki lehet törni. Ők segítenek benne. Ha mi segítünk nekik, ők segítenek nekünk kiszabadulni. Magunkból. Csak próbáljátok ki.
Menj le, ossz ki pár adag ételt a Keletinél. Meg fogsz változni! Biztosra veheted, hogy valami olyat fogsz érezni amit eddig még nem. És ha ez elterjed, akkor boldog nép leszünk. Ennyi.
Lehet, hogy sikerül majd elhárítani az "iszlám veszélyt" és a menekülteket. De talán ez a legrosszabb ami történhet velünk. Mert közben elbukjuk a próbát, Elveszítjük az emberségünket és a lelkünket. A szögesdrót ott marad a szívünk körül. Jó szorosan.
Volt itt már a török arkadas ("barát") 140 évig, mégsem lettünk iszlám állam. Nem volt szép időszak, de hagytak itt fürdőket. Meg tudtuk őrizni a kereszténységünket, a kultúránkat. Ez rajtunk múlik mindig, nem rajtuk.
Ez az írás nem a terrorizmusról, nem az ISIS-ről, nem a háborús szörnyűségekről szól. Ne jöjjön senki ezekkel. Nem ezekkel van dolgunk. Még nem. Nekünk még csak egy ilyen picike feladatot szabtak, hogy gondoskodjunk a szükségben szenvedőkről. 
Ne adja Isten, hogy eljöjjön a "Szeresd ellenségeidet" lecke ideje. Az sokkal sokkal nehezebb. Érted, ugye?

Ez egy sorsszerű történés, mondhatni történelmi pillanat a mi életünkben. Kaptunk egy kihívást a Sorstól (az Élettől, Istentől, stb.). Valamire hívnak minket, nem valami ellen. Kaptunk egy nagy lehetőséget a változásra, és ez még nem is nagy krízis, lehetne sokkal rosszabb is. Valamiért itt vannak, pont ők, pont nálunk és kérnek valamit. Azt, amit amúgy meg tudunk adni, ha akarunk. A többi még egyenlőre csak félelem és aggodalom, egy torz vízió a jövőről. És hidd el, hogy nagyon sok múlik azon, hogy most mit cselekszünk... Te és Én...
(Csehi István)