2016-01-22

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.


Egyszer két angyal úgy döntött, hogy leszállnak a Földre, hogy találkozni tudjanak személyesen is az emberekkel. Első alkalommal egy gazdag, jómódú család háza előtt álltak meg.
Bekérezkedtek, hogy ott tölthessék a tehetős család, impozáns házában az éjszakát. Azonban hiába volt óriási háza a családnak, mégsem hagyták az angyaloknak, hogy a vendégszobában aludjanak, leküldték őket az alagsorba. Miközben ágyat vetettek a hideg padlón, az idősebbik angyal meglátott egy repedést a falon, és nekifogott megjavítani azt. A fiatalabbik angyal megkérdezte, hogy “Miért javítottad meg?”.
“A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak” – válaszolta az idősebb.
A következő éjszaka a két angyal egy szegény családnál kért szállást. Nagyon kedvesek voltak, vacsorával kínálták őket, majd megágyaztak az egyetlen szobájukban, hogy kényelmesen tölthessék az éjszakát. Másnap reggel mikor felkelt a nap, az angyalok látták, hogy a gazda és felesége nagyon sírnak. A család egyetlen tehene, amely a megélhetésüket jelentette, az éjszaka megdöglött.
A fiatalabb angyal nagyon mérges lett, és azt kérdezte az idősebbtől: “Hogy történhet ez meg? A gazdag családnak mindene megvolt, és mégsem segítettek. Ezek pedig, akik szegények, de jószívűket, olyan pórul járnak, hogy megdöglik az egyetlen tehenük.”
“A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak…” – mondta az idősebb angyal. “A gazdag család nagyon kapzsi volt, így befalaztam a pincében a rejtett pénzhez vezető repedést, hogy többé ne találják meg.”
“A tegnap este, amíg aludtunk, a Halál angyala eljött a gazda feleségéért. Én inkább odaadtam a tehenet az asszony helyett.” – tette hozzá.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Ha nem is úgy történik minden, ahogy szeretnénk, legyünk türelmesek, várjunk, mert előbb-utóbb rájövünk, hogy milyen történésnek mi volt az oka életünkben. Nem szabad elveszítenünk a hitünk, hiszen minden történés a mi javunkat szolgálja. A “miért-ekre” a válaszok is meg fognak érkezni, ha elég figyelmesek, és nyitottak vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése