2022-10-28

Aranyosi Ervin: Okkal születtem

 

Adni akartam, másoknak adni,
két lábbal mindig a földön maradni.
Emelni inkább sok szívet magasba,
tudom, ha adnék, még több maradna!

Szeretni jöttem, szívből és bátran,
nem tudtam hogy kell, hát megcsináltam.
Mutattam másnak, hogy tanuljon tőlem,
gondolat, érzés áradt belőlem.

Refrén:
Okkal születtem erre a földre,
csak meg kell találnom ezt az okot!
Napjaim zömét élettel töltve,
az árnyékból végre kiragyogok.
Okkal születtem, megélni vágyam,
nem csak túlélni a mát, s tegnapot,
ha álmodtam, én is a jövőbe láttam,
s jó okkal: – Másokkal én egy vagyok!

Adni akarnék, fogadd el kérlek,
értelmet nyernék, jó okkal élek!
Gyújtsunk fényt végre e sötét világban,
szeressünk szívből és szeressünk bátran!

Ne féltsd a szívedet, ez nem fog fájni,
az élet értelmét kell megtalálni,
hallgass a szívedre, a belső hangra,
emeld a rezgésed most magasabbra!

Refrén:
Okkal születtem erre a földre,
csak meg kell találnom ezt az okot!
Napjaim zömét élettel töltve,
az árnyékból végre kiragyogok.
Okkal születtem, megélni vágyam,
nem csak túlélni a mát, s tegnapot,
ha álmodtam én is a jövőbe láttam,
s jó okkal: – Másokkal én egy vagyok!

Teljesen igazat adok a költőnek. :-)

Évtizedek óta ezért nézem meg 

az embereknél 3 féle technikával a karmikus feladatukat.

(Asztrológia - számmisztika és Tarot kártya.)


2022-10-17

Aranyosi Ervin: Hajnali reménység

 


Aranyosi Ervin: Hajnali reménység

Mit keresek én egy forrongó világban?
Ugyanazt a fényt, mint lepke a gyertyalángban?
Megújult reménnyel égetem meg magam,
hogy a változásnak ideje pont ma van!
Megoldást keresek, s hiszem, megtalálom,
s a bennem égő tűz nem hozza halálom,
csak jövőm sejlik fel, ahogy a Nap ébred,
ahogy a pirkadat utat ad a fénynek.

Belső fényszórómat illik hát követnem,
az isteni szikra parázsként él bennem,
ha majd lángra lobban, túlcsordul a fénye,
s éled egy jobb élet hajnali reménye.
Engedi, hogy mindent, mától tisztán lássak,
hasznára lehessek egy ébredő világnak!
A gyertya fény végre, még több lepkét vonzzon,
és fájdalommentes ébredést okozzon!

Ébredj, itt a hajnal, űzd el a sötétet,
nem nyomorúságról, bajról szól az élet,
csak az éltető fény kell, hogy elterjedjen,
a sok alvó lélek, végre felébredjen!
Már dereng a hajnal emberi elmékben,
kezdj el hinni végre a fény erejében!
A fény, s a szeretet, mind egy tőről fakad,
bármennyit is adhatsz, benned elég marad!

Aranyosi Ervin © 2022-10-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.

2022-09-10

Aranyosi Ervin: Igazán szeretni

Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni,
szeretetet adva boldogabbá lenni!
Tisztelni a Földet, az állatvilágot,
megbecsülni élőt, árva kis virágot!


Legyen jó gazdája minden földi lénynek,
ne higgye, hogy azok csak miatta élnek!
Hisz minden élőlény isten teremtménye,
legyen az embernek jót-adó erénye!


Legyen hát felelős, gondoskodó gazda!
Sose azt figyelje, mennyi lesz a haszna!
Legyen értük hálás, becsülje meg őket,
óvja a vizeket, földeket, erdőket!


Szeretettel nézzen az egész világra,
úgy, mint éltet-adó, csodás gazdagságra!
Akarjon örülni, emberséges lenni!
Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni!

Aranyosi Ervin © 2019-01-14.

2022-05-26

Anya és magzat kapcsolata

 "Terhesség alatt a baba sejtjei az anya véráramába vándorolnak, majd visszakerülnek a babába, ezt nevezik „magzati-anyai mikrokimérizmusnak”.

A sejtek 41 hétig keringenek és összeolvadnak oda és vissza, majd a baba születése után ezeknek a sejteknek nagy része az anya testében marad, állandó lenyomatot hagyva az anya szöveteiben, csontjaiban, agyában és bőrében, és gyakran ott is maradnak évtizedeken át.
Az anya minden egyes gyermeke egy hasonló lenyomatot hagy a testében.
Még akkor is, ha a terhesség nem teljes idejű, vagy ha abortuszt végzel, ezek a sejtek továbbra is vándorolnak a véráramodban.
A kutatások kimutatták, hogy ha egy anya szíve megsérül, a magzati sejtek a sérülés helyére rohannak, és más típusú sejtekké alakulnak, amelyek a szív meggyógyítására specializálódtak.
A baba segít helyreállítani az anyát, míg az anya építi a babát.
Milyen klassz ez?
Gyakran ez az oka annak, hogy bizonyos betegségek terhesség alatt eltűnnek.
Hihetetlen, ahogy az anyák teste mindenáron megvédi a babát, a baba pedig védi és újjáépíti az anyát – hogy a baba biztonságosan fejlődhessen és életben maradhasson.
Gondolj egy pillanatra az őrült sóvárgásra.
Mi hiányzott az anyának, ami miatt a baba vágyat keltett benne?
A vizsgálatok kimutatták a magzat sejtjeit egy anya agyában 18 évvel a szülés után.
Milyen csodálatos ez?
Ha anya vagy, tudod, hogyan érezheted intuitív módon a gyermeked, még akkor is, ha nincs ott…
Nos, most már tudományos bizonyíték van arra, hogy az anyukák még évekig hordozzák őket, azután is, hogy megszülettek.
Ezt gyönyörűnek tartom"
forrás angolul: Heart Prints

2022-03-27

Aranyosi Ervin: Óraátállítás (kakas-szó)

Az éj feladatot rótt rád.
Átállítottad az órád?
Ez csak a te feladatod,
én a réginél maradok.

Én mindennap Nappal kelek,
ettől szépek a reggelek.
Reggel hangom kieresztem,
este a tyúkokkal fekszem.

Engem nem egy óra ébreszt,
semmi közöm az egészhez!
Csak az ember képes erre,
mert fütyül a természetre!

Nem figyel a külvilágra,
másik időt számít nyárra,
aztán visszaállít télre,
bajt hoz saját életére.

Azt hiszi, hogy spórol vele,
energiát fektet bele,
s elfelejti, ami fontos:
belső órája nem pontos.

Aranyosi Ervin © 2020-03-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

2022-03-17

2022. március 18-án 10 milliószoros nap és Telihold.

Van, aki ismeri, van, aki még nem. 10 milliószoros nap 4 van egy évben. Ilyenkor bármit teszünk, "10 milliószorosan" hat, és majd jön vissza. Karma. (Sok éves tapasztalat van mögöttem, működik.)

Éjféltől mennek a mécsesek. Kaphatóak 3,5 - 4 órás vékony mécsesek. Minden egyes mécsest valakiért vagy valamiért gyújtom meg. Hajnali 4-kor megy majd a második forduló. Ez megy majd éjfélig holnap. Ezek a felajánlások persze mehetnek minden nap, de ilyenkor olyan, mintha "10 millió" mécsest gyújtanánk az illetőért vagy az ügyért. 

Régebben lejártunk Tarra és ott gyújtottuk meg őket. Ez buddhista szertartás. 

Van egy kelta szertartás, amit már vagy 20 éve elvégzek minden TELIHOLD és ÚJHOLD alkalmával. 


A Telihold szertartás: egy zöld gyertyára (Müllerben kapható) rákarcolok 3 kérést. Kijelentő, jelen időben! Ha óhajtó mondatot írsz, nem jó. Már van, vagy már ilyen vagyok, stb.!

Ami fontos: le kell égjen a HOLDTÖLTE pillanatáig! Már a következő percben már lebontó energia van!

Ez most 08:17-ig! Én ma már délután meggyújtok egyet magamnak 3 kéréssel és egyet MINDENKIÉRT 3 kéréssel. 

Ami fontos: nem lehet kiszámítani a gyertyánál, hogy mennyi idő alatt ég el. Volt, hogy ugyanabból a dobozból, teljesen egyforma gyertyákat gyújtottam meg. Egymás mellett égtek és az egyik már majdnem teljesen leégett, a másikból alig hiányzott még. Ezért hagyok inkább rá biztosan időt. Inkább hamarabb, mint hogy túlégjen. 

Az Újholdas szertartás egyszerűbb. Ilyenkor kis papírdarabokra felírok olyan dolgokat, amiket nem akarok tovább. Itt nem csak 3 dolgot lehet felírni. Példák: halogatásom, türelmetlenségem, hajléktalanság, munkanélküliség, minden ember alacsony rezgésű cselekedete, érzelme és gondolata... stb. 
Ebben a tálban só van, és ebbe szoktam a füstölőg égetni. Ezen égetem el a kis papírokat. 

2022-02-28

Laár Andrással közös meditáció a békéért

 


Kedves Barátaim!

A háború, ami itt zajlik a közelünkben, ráébresztett arra, hogy a saját lehetőségeimen belül mindent meg kell tennem azért, hogy a gyilkolásnak legyen vége.
Külső eszközeim nincsenek, de hiszek a tudatom alakító erejében, és abban hogy minél több személyes tudat kapcsolódik össze egy adott célra irányítva, annál inkább lehetséges a cél megvalósulása.
Ez késztetett arra, hogy felajánlást tegyek: minden este meditálok a Békéért. Ha van kedvetek, és hitetek egy ilyen közös meditációban részt venni, akkor csatlakozzatok hozzám! Szeretettel hívlak Benneteket!
Én már 3 napja, felajánlásomhoz híven, éjjel 23 órakor kezdődően végzem a gyakorlatot, és addig végzem, amíg a háborúnak vége nem szakad.
Aki olyan "éjszakai bagoly" mint én, az tartson velem 23 órától, legalább 15 percig! Jómagam 45 percig végzem a gyakorlatot. A meditáció első részében megteremtem a belső békémet, és ha ez megvan, akkor célirányosan odaküldöm ahol a harcok folynak.
A katonák, a parancsnokok, és a vezérek fejébe, szívébe, hogy hagyják már ezt abba....
Egyúttal biztatlak Benneteket arra, hogy alakítsatok számotokra kedvezőbb időpontokban "Békemeditációs csoportokat" és akiknek késői az általam vállalt 23 órai kezdési időpont, azok kezdjenek mondjuk 20 órakor.
A lényeg abban rejlik, hogy ugyanabban az időpontban minél több ember gondoljon ugyanarra.
Üdv és Béke!
Laár András

Én is csatlakozom 23 órakor Andráshoz. Nem lesz ZOOM terem. Mindenki, ahol van, csinálja, ha úgy érzi. 

                                                                         Magdi

2022-01-30

Fénynek lenni- a lelkek különlegessége

"Hoztam ma egy kedves történetet, ami ugyanúgy szól rólam, mint bármelyik olvasójáról, ugyanúgy szól nekem, mint Nektek kedves Titoktudók. Biztosan jól esik egy kis melegség és rezgésszint emelő léleksimogató ebben a szomorkás időben.

Kívánom, hogy mindannyian ragyogjátok be fényetekkel a környező embereket és helyeket. Bennetek is ott a fény, csak ragyogjatok, szeressetek és éljetek!

Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek,

- Tudom ám, hogy ki vagyok én! -
- Ez csodálatos!" Ki vagy?" - kérdezte Isten
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek

Isten szélesen mosolygott.

- Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény!

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.

-Pompás! - mondta - Ez igazán király! 

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:

- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen, válaszolta a Kicsi Lélek, egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés! - kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó! Válaszolta kuncogva Isten. - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.

Aztán Isten arckifejezése megváltozott:

- Van itt egy dolog.

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.

- Huh? - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el - mondta Isten. Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül - ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? Ez a kérdés.

- Rendben, tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten.

- Már megvan - mondta. Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy! - válaszolta Isten.
- Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Csak ha azt választod. - válaszolta Isten. Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

- Ó mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. Ez egy óriási ajándék - mondta Isten, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát, foglalta össze Isten, mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a különleges nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön. - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. Nem értem.

- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel. Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! - értett egyet Isten, És bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

- Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- Ó, igen. - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.

- Rendben, mondta a Kicsi Lélek. Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó! - mondta Isten, de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
- Mi az? - sóhajtotta.

- Nincs senki, akinek megbocsájthatnál.

- Senki? A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.

- Senki! - válaszolta Isten. Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga. Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen különlegesnek lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.

- Ne aggódj, Kicsi Lélek mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek. Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve mondta a Barátságos Lélek Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így magyarázta tovább a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen. Nagyon szörnyű lesz?

- Ó felelte a Barátságos Lélek kacsintva. Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta. De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a nem túl szép dolgot. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.

- Mi az? - kérdezte. Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. Mindenki az!
- Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.

- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni...

- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen?

....- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- Ó, Emlékezni fogok! (kiáltotta a Kicsi Lélek) Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó. (válaszolta a Barátságos Lélek) mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! (ígérte meg újra a Kicsi Lélek) Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben, megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott (és főleg ha szomorúságot hozott) a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott:

- Mindig emlékezz (mosolygott Isten) Soha nem küldtem mást, csak angyalokat."

2022-01-21

A tüdőgyógyász szerint ebbe halnak bele valójában a kórházban fekvő betegek

 

A doktornő szerint a jelenleg használt Covid-protokoll helytelen, és ez öli meg valójában a betegeket a kórházakban.

Nagy port kavart egy, a betegeit más módszer szerint gyógyító nagyváradi tüdőgyógyász, Dr. Flavia Groșan nyilatkozata, aki szerint rossz a nemzetközi Covid-protokoll – írja az informatialiberia.ro, akik a Național.ro-n megjelent interjút szemlézték.

Eltér a Covid-protokolltól

A nagyváradi doktornő szembemenve a nemzetközi Covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon kezeli a Covid-19 miatti tüdőgyulladást is – mindezt szinte 100 százalékos sikerrel, kórházi kezelés nélkül, állítja.

Saját módszerével csaknem 1000, különböző stádiumban lévő beteg ment át koronavírus fertőzésen. A doktornő atipikus tüdőgyulladásként kezeli a SARScov2 vírus okozta szövődményeket. A célja az, hogy a betegek ne jussanak el az intubációig, mert az szerinte végzetes:

“Folytatom a klasszikus, olcsó gyógyszeres kezelésemet, amely magában foglalja a klaritromicint, egy antibiotikumot is, amely a makrolid antibiotikum csoport része…. Nagyon érdekes klinikai vizsgálatokban dolgoztam tüdőgyulladásos esetekben, és ott megismertem a klaritromicin vírusos tropizmusát, és láttam a klaritromicin gyulladáscsökkentő hatását, amely egyetlen más antibiotikumnak sincs.”

Az oxigéntúladagolás okoz agyi ödémát

A tüdőgyógyász szerint a kórházakban beadott oxigén túladagolása agyi ödémát (duzzanatot) okoz, ez a betegek halálának egyik oka. A doktornő nem ért egyet a magas, 20 literes oxigén dózissal, amit a nemzetközi protokoll javasol, ugyanis elmondása szerint agyi ödémához vezet.

“Mivel nem veszik észre, hogy az oxigén telítettségben tartja őket, ugyanakkor növelik az agy szén-dioxidját és agyödémát okoznak, és a betegek érthetően meghalnak.”

Helyette 80% feletti oxigéntelítettség esetén percenként csak 2-3 liter oxigént ad a betegeknek, és naponta csak 4-5 órára, mert ahogy mondja, az oxigénfelesleg gátolja az agyat.

Egyes, kórházakban alkalmazott gyógyszerek súlyosbítják a tüneteket

A doktornő azt is elmondta, hogy azok a kórházba került koronavírus betegek, akik nem szedték be a kiutalt kodein hatóanyagú gyógyszereket, javulásnak indultak:

“A kodein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből (a kodein a morfinnal megegyező hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító, csökkenti a köhögés- és a légzésközpont ingerlékenységét – a szerk.) s ez fojtja meg, nem a vérrögök, hanem maga a felgyűlt váladék. Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák őket és lélegeztetőre teszik, s ezután isten irgalmazzon nekik!”

Az orvosi kamara beidézte a doktornőt

Az informatialiberia.rom arról is beszámolt, hogy nyilatkozata után egy meg nem nevezett e-mailben kapott bejelentés alapján a Román Orvosi Kamara etikai bizottság elé állította dr. Flavia Groșan tüdőgyógyász-bronchológust hétfőn. Az épület előtt hatalmas tömeg várta a doktornőt, köztük gyógyult betegei is. A “csodadoktornőt” időközben a maszkellenesek tábora is elkezdte támogatni.

A vizsgálat a doktornő szempontjából sikerrel zárult, nem marasztalták el, nem szankcionálták, de megkérték, ne mondjon véleményt más orvosok munkájáról.

Az orvosi kamara megyei vezetője, Carmen Pantiș úgy nyilatkozott: az etikai bizottságnak nem áll módjában szankciókat kiszabni, azt csak a fegyelmi bizottság teheti. A fegyelmi bizottság viszont csak akkor léphet, ha például műhiba miatt érkezik panasz hozzájuk, ez esetben pedig nem erről van szó.

Pantiș úgy tudja, hogy a tüdőgyógyász a továbbiakban ugyanúgy gyógyítja a hozzá fordulókat, de a súlyos eseteket kórházba irányítja. Azt még hozzátette, hogy az orvosi kamarának nincs módjában ellenőrizni, hány beteget is gyógyított meg valójában Flavia Groşan, mivel a páciensek adatait bizalmasan kell kezelni – adja hírül a maszol.ro.