06:12 : Búcsút vettünk a drága házigazdánktól, és elindultunk haza. Már akkor sejtettem, hogy nem fogunk fázni útközben.
Zoltán tanácsára most másfelé mentem a Maros - völgye felé. Ez nekem is új látvány volt. A Hargita egy másik részét ismertem meg.
Nem győzöm majd megköszönni az ötletet.
Ilyen képeket nem lehet robogó kocsiból készíteni.
Idő hiányában arra nem vállalkoztam, hogy ezt a meredek lépcsőt megmásszam. Pedig biztos még szebb fentről a látvány.
Nem lehet megszokni, hogy egyszerre ennyi mezei virágot láthat az ember!
Eddig költői túlzásnak véltem azokat az elbeszéléseket, ahol azt mondták, hogy esernyőként lapulevelet használtak. Most megértettem. A kocsi ablakából fotóztam, majdnem a kocsi tetejéig értek a levelek, és tényleg esernyő méretűek!
A fák mintha menyasszonyi ruhát öltöttek volna.
A domborzat már más, de a virágok itt is illatoznak.
Ez már a Maros!
Virágzó fák, öreg házikó...
Ekkor már leégett a bal karom, és a nyakam, ahogy vezetés közben érte a nap. A maradék Lavyllal befújtam. Hasznosnak bizonyult, mert nem fáj most sem, csak viccesen piros, a jobb oldal meg fehér. "Sofőr betegség".
Hiába a bő nadrág, a laza és bő poncsó, akkor is tikkasztó a meleg. :-)
Egész úton végig kísértek az akácfák....
és a sok vándor - méhészet.
Merész vállalkozás az ilyen hidakon átmenni, de persze megteszik.
Ahogy a Maros kanyarog, úgy halad mellette az autóút.
Marika remek útitárs. Ő sem fél a levegőtől, nyitott ablakkal jöttünk, és élveztük a madarak énekét, és az akác illatát.
Itt is mindig megállok.
Idill. Megint eszembe jutnak azok, akik nem láthatnak. Mennyi örömben nem részesülnek! (Persze sokaknak nincs probléma a szemgolyójukkal, mégsem érzékelik a külvilágot.)
Nem tudom a nevét, de nem is érdekes. Annyi a dolga, hogy boldogság - könnycseppeket csaljon azok szemébe, akik észreveszik. Hódolattal hajlok meg szépsége előtt. Köszönöm, hogy ebben az élményben részesültem.
10:27-kor itt jártunk.
Szokás szerint velük is találkoztam. Tavaly is. :-) Akkor Rékával jártam erre.
Na igen, a rózsa is gyakori errefelé. És még bodza is javában virágzik és rengeteg van belőle. Tényleg illat - orgia van.
Délben érkeztünk Marosvásárhelyre. Az Auchanban vettem sajttal megszórt stanglit. Másra már nem futotta. De már nagyon éhesek voltunk.
Előző nap kiéltem kreatív képességeimet az élelem terén. Már elfogyott szinte minden, és volt egy üveg almapürém, meg puffasztott rizs préselve. Na, ezt kevertem össze. Darabokra törtem a rizskorongokat és leöntöttem a pürével. Fenséges lakoma! Érdemes kipróbálni. :-)
Itt már zenét hallgattunk. Sikerült nosztalgiázni, és Marika szemébe is könnyeket csalni, a dalok szövege és a táj szinkronban volt. Ráadásul reggel a Szinkronicitás kártya jött. :-) REND VAN.
Utolsó megállás a Király - hágónál. A szemünk és a lelkünk búcsúzik a hegyektől.
Átléptük a határt. Furcsa, hogy itthon semmi virágillat, viszont mikor már hatodszor csuktuk be az ablakokat a trágyaszag miatt, már kacagtunk. Valami bűzlik itthon. :-)
Szolnok körül hol esett az eső, hol nem. Aztán Ferihegytől már húztuk magunk felett a felhőt. Tényleg sokat derültünk azon, hogy még száraz volt a talaj, és ahogy jöttünk, estek le az első esőcseppek. Marika kiszállt, és miközben kipakoltuk a csomagjait, akkor kezdett esni. Még én is fordultam a csomagok miatt kétszer, és aztán jött a nagy villámlós vihar. Szerencsésen hazaértünk. Hála érte. Ez az út is felejthetetlen élményeket adott nekünk. Tovább mélyültek az érzelmi szálak a kintiekkel.
Marika is úgy élte meg, ahogy én: Marosvásárhely, Csíkszentdomokos és Székelyudvarhely is más - más hangulat, más - más világ. De mind kedves a szívünknek! Köszönet Mindenkinek, akikkel találkoztunk. :-)
A pénzügyi helyzettel majd később foglalkozom. :-)
