2019-12-21

Dr. Eben Alexander: A halálon túli élet titkai



Dr. Eben Alexander: A halálon túli élet titkai


"Dr. Eben Alexander, a világhírű amerikai idegsebész, agy-és tudatkutató, a Harvard Medical School egykori professzora, a  Mennyország létezik, a Mennyország felfedezése és az Élet a gondoskodó Univerzumban című bestsellerek szerzője, több millió ember gondolkodásának megváltoztatója, Budapestre érkezik.
Az előadást az egyre népszerűbb Rebootflow elektronikus formáció koncertje után megnyitja László Ervin rendszerfilozófus, a Budapest Klub elnöke, 
az előadás után pedig izgalmas kerekasztalbeszélgetés az előadóval, 
valamint Peller Mariannal, Müller Péterrel és Paulinyi Tamással.
A sikeres kutató 2008 novemberében egy rendkívül ritka agyhártyagyulladás következtében több napos kómába esett, amely során egy hihetetlen erős halálközeli élményt élt át, amely teljesen átformálta korábbi gondolkodását az agy és tudat kapcsolatáról, az élet értelméről, az emberiség küldetéséről és mindannyiunk valódi életcéljáról  
A budapesti előadáson a közönség betekintést nyer mindabba, amit  Dr. Alexander a biztos halálba vezető útról visszatérve megtapasztalt és amit a világ vezető spirituális előadói egyre gyakrabban hangoztatnak, miszerint egy hatalmas tudati változás előtt áll az emberiség és ebben mindannyiunknak óriási szerepe lesz majd!

Légy részese egy lélegzetelállítóan izgalmas előadásnak, amely emberek millióinak a gondolkodását és az életét változtatta meg, megnyugtatva őket, hogy nincs mitől félnünk, az élet élménye a síron túl is folytatódik, szeretnek minket és nem hibázhatunk!

Ne maradj le az új évtized meghatározó spirituális élményéről, indítsd az új évet a legfontosabb tudással és találj rá életed igazi értelmére!"

2020. JAN 19. VASÁRNAP, 18:30

Én ma reggel megvettem a jegyet. 
Ha van kedved tarts velem :-) 
Ennyi hely van még: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése