2015-05-09

Séta az Opera körül


Tegnap volt a fagyi napja. Megbeszéltük páran, hogy a Sugar Shop cukrászdában találkozunk és fagyizunk egyet. Nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, és már jóval korábban elindultam. 


Leültem a padra, hogy kicseréljem az objektívet. Az ilyen látványtól mindig összeszorul a szívem. Nem lehetne, hogy ez előfordulhasson. 


Méterekre a hajléktalantól emberek ülnek, csevegnek. Az viszont jó, hogy a házak között egy kis zöldet is látni. 


Szeretem megfigyelni az apró részleteket. Ez a lámpa nagyon kellemes látvány. :-)


Átmenet a stílusok között. Nem jöttem rá, hogy miért került ez a ház falára. 


Egy harmonikus dísz.


Ez a fa már mindennek lehetett tanúja!


Ijesztő sor állt a fagyizó előtt. Sebaj, még bőven van idő 5-ig. :-)


A kapu igényes, de a házszám megoldása szánalmas. 



Haladok az Opera felé. 


A turisták megcsodálják az épület minden részét, de mi, akik itt élünk, mi is megtesszük néha? 


Imádom ezeket a finomságokat!


A nap tánca a falon és a faleveleken.


Nyugalom, rendíthetetlenség. 




Szerencsém van, hogy az objektív közelebb hozza a részleteket, mint ahogy azt szabad szemmel látnánk. 




Szeretem ezeket a lámpákat is. A háttérben a néhai Balettintézet. Ifjú koromban sokszor jártam ide, mert a barátnőm itt tanult. Az artistákat is ebben az iskolában képezték ki. Nem is tudom, ma van ilyen? 


Jó a szemnek!


Jók a színek, kék - barna - fehér. :-)



Szeretem elképzelni, milyen lehet az élet a falak, az ablak mögött. 


Sajnos a kábelt nem tudtam kikerülni a háttérben. 




Mennyi csodás művész járt a szobrok alatt már?!




Szemben egy szintén szép épület. Kellemesen lekerekített sarokkal. A feng shui szabályokat minden kultúra ismerte. 


Oroszlán - az állatok királya, ahogy megfelelően alkalmazzák. 


Amitől felfordult a gyomrom. Herendi vagy sem, kikérem magamnak az oroszlánok nevében is! Borzalmas, szánalmas!


Indultam vissza a cukrászdába. Ismét egy keserű kép.


Az Új Színház homlokzatának részlete. 


A repertoár. 


Tatarozási hangulat.


Dorbézolás. Kávés csoda. 


Igyekeznem kellett, mert Eötvös diák találkozó várt még rám este. De még fotóztam a suli felé is. 


Sajátos megoldás. Nem értem igazán. Mondjuk, soha nem iszom sört. De  kipufogógázban ücsörögve iszogatni tényleg élvezet? A látványnak meg háttal ülnek. 


??????????????


Szerencsémre már felkapcsolták a lámpákat. Így még szebb a látvány!


Elismerésem!


Az Opera előtti növények között mozgást észleltem. 


Szerintem rigó. Talált egy kukacot. El is repült vele. 


Megyek a földalattihoz. 


Kellemes arányok, színek és formák. 



Felszálltam, és elmentem a Deák térre. 


Ami rémes: Astoria megálló. Jellegtelen, hideg, rideg, rémes. 


De izgatottan mentem tovább, mert már nagyon vártam a találkozást a múltammal. :-) 
(Következő írás.)

2015-05-06

Féltékenység


"Féltékenység: a szó a félelemből ered.

Női féltékenység: "Félek, mi lesz velem nélküle?"

Férfi féltékenység: "Félek, mi lesz vele nélkülem?"

Tényleg csak ennyi, a többi csak a hozzáadott fantáziánk és kíváncsiságunk. Valamint azon aggodalmunk, hátha párunk is sejti, hogy jobbat érdemel. (Például valakit, ami nem féltékeny.)



A félelem szó első szótagja itt mindent elárul. Aki "félnek" érzi magát a másik nélkül, az a másikkal sem lesz egész.



Tipp: Ha már a "félnél" tartunk, legyél csak félig annyira féltékeny, mint amennyire kedved lenne hozzá, és ő csak félig fogja úgy érezni, hogy mióta Hozzád tartozik, csak feleannyira szabad, mint azelőtt. 

(Darnel Christian: Mit akar a férfi?)

2015-05-04

Pinterest


Egyrészt a saját magam készítette fotókból is van egy összeállítás. 


 Eddig már több mint 100 kép van a Grabovoj számsorokkal. 


Fényszikrák már 321 képet tartalmaz, bölcs mondatokkal. 


252 Erdélyben készített fotóm is látható. 


Kedvencem Tara, neki is készült egy külön összeállítás!
A blog képeiből is van gyűjtemény. :-)

Természetesen csaknem naponta frissül majd az oldal. 

Örömmel osztom meg őket Mindenki örömére. 

Itt láthatod őket:

vagy: 
www.pinterest,com/krasznaivm

2015-04-29

Nepál - Katmandu

A Richter-skála szerinti 7,8 erősségű földrengés 
az elmúlt több mint 80 év legpusztítóbb földmozgása volt 
a himalájai országban, több mint ötezer ember életét követelte, 
és több mint tízezren sérültek meg. Az ENSZ becslései szerint 
a 28 milliós Nepál mintegy nyolcmillió lakosát érintette a katasztrófa.


Néhány méterrel délebbre tolta a földet Katmandu alatt a 2015. április 25-i földrengés, 
a Mount Everest magassága nem változott - közölték brit és ausztrál szeizmológusok.


Már csak a fotók őrzik a régi szépségeket.



Eddig több mint 100.000 ember hagyta el Katmandut, 
a becslések szerint ez a szám elérheti akár 300.000 embert is, 
ami felér Nepál 10. legnagyobb városának lakosságával.


A legfrissebb adatok szerint 5057 ember vesztette életét, 
és  több mint tízezren sérültek meg a múlt szombati nepáli földrengés 
és  az utórengések miatt. 
Szusil Koirala nepáli miniszterelnök kedden  azt mondta, 
akár tízezer halottja is lehet a pusztító erejű  földmozgásnak.


Mélységes együttérzésem a hatalmas elengedési gyakorlathoz!

2015-04-26

Reiki 2-es beavatás


2015.05.01-én 15 órakor 
Reiki 2-es beavatás!


Ismétlőket is várunk!


Bejelentkezés szükséges!


Békés harcos - film



Imádom ezt a filmet.


Itt megnézheted:  https://www.youtube.com/watch?v=MIbWeoK88BA




2015-04-20

Az elefánt



Három vak férfi áll egy elefánttal szemben, s kérdezik - mi ez?

A három közül az egyik megérinti az elefánt lábát, s válaszol - ez egy fa. 
A második megérinti az ormányát, s válaszol, ez egy kígyó.
A harmadik megérinti a fülét, ez egy nagy madár.


Természetesen egyikük sem találja ki, hogy mit is látnak valójában, csak amit éreznek.

Az okos ács



            Két testvér, aki egymás mellett élt és gazdálkodott, összeveszett. Ez volt az első komoly összetűzésük negyven év alatt, amióta egymás mellett dolgoztak, megosztották gépeiket, munkaerőiket, az alapanyagot. Az egész dolog egy apró félreértéssel kezdődött, mely veszekedésbe torkollott. Összeszólalkoztak, és ezután néhány hét csend következett.

            Egyik reggel valaki bekopogtatott a János ajtóján. János kinyitotta az ajtót, és előtte állt egy ember ácsfelszereléssel. 
„Munkát keresek,” – mondotta. „Nincs valami, amiben segíthetnék neked?” „De igen,” – válaszolta az idősebb testvér. „Tudok számodra munkát. Nézd azt a patakot, ott annál a gazdaságnál. Az a szomszédom farmja, vagyis voltaképpen a testvéremé. Egy héttel ezelőtt még, azon a helyen egy rét állt, de ő kotrógépet fogott és most… a rét közepén ez a patak folyik. Talán azért tette, hogy feldühítsen, de én megmutatom neki. Látod azt a farakást a pajta mellett? Azt akarom, hogy állíts fel nekem oda egy magas kerítést, hogy soha többé ne lássam sem a telkét, sem az arcát.”


            Az ács felelte: „Úgy gondolom, értek hozzá. Mutasd meg, hol vannak a szögek, és igyekszem úgy megcsinálni, hogy elégedett legyél.” János segített az ácsnak összekészíteni az anyagot. Azután elment egész napra a városba. Az ács egész nap keményen dolgozott, méricskélt, fűrészelt, kalapált. 


Amikor a gazda napnyugtára visszatért, éppen befejezte a munkáját. Nagy csodálkozására nem állt ott semmiféle kerítés, hanem egy híd. Egy híd, amely összekötötte a patak mindkét partját. Valóban nagyon jól felépítette. A szomszéd, a gazda öccse pedig, kinyújtott karokkal haladt át a hídon. „Igaz barát vagy, mivel annak ellenére, amiket mondtam neked és tettem veled, felépítetted ezt a hidat.” A két testvér kezet fogott egymással. Amikor megfordultak, az ács a szerszámait szedte össze. „Várj, maradj még pár napot. Van még számodra más munka is,” – mondta János. „Szívesen maradnék,” – válaszolta az ács, „de még sok ilyen hidat kell felépítenem.”

2015-04-19

Szárnyalós hét


A múlt hét csupa szárnyalás volt. A derekam üzemelt. Kedden Londonból érkezett egy tanítvány Reikire. Aztán Betti jött 5 napra Hollandiából, és Kristóf hétvégén itt volt Svájcból. :-) Mozgalmas, forgalmas hét. :-)

Bettivel minden éjjel legalább 2-ig beszélgettünk, és kora reggel fel is keltem. Kicsit zombi állapot, de messziről érkezik, és kihasználjuk minden percét az ittlétének. (Van, akinek Budáról messze vagyok, van, akinek Amsterdamból, Londonból sem vagyok messze. :-) )


Kristóf remek volt, élveztük a mondatait, mint mindig. :-) De Bettivel hamarabb el kellett jöjjünk, mert Laár András jött hozzám. Be kellett engedni az embereket. 


Leírni is fura, hogy már negyed százada volt, hogy itt tanított minket sok mindenre. Még nem volt Tarot kártya, és névjegyek hátára írtuk fel a lapokat. Asztrozófiát is Tőle tanultuk. 
Összejöttünk tizenöten, és remek este lett belőle. Négyen ott voltunk Kristófnál is, és döbbenetes élmény volt, hogy András is ugyanarról beszélt, ugyanazt mondta, mint Kristóf, csak más stílusban. Vasárnap Kristóf rákontrázott, mert folytatta András esti dolgait. Négyen nagyon élveztük ezt. Hiába, az égen az energia adott, tudatosan vagy sem, a téma is adott lesz. :-) 
Én nagy hálával és szeretettel élvezem mindkét EMBER tanításait, és megint nagy tanítást kaptam: REND VAN! 

Hétfő este a klubban Andrásékkal egy időben végeztünk egy meditációt. :-)

Rengeteg kedves és elismerő levél érkezik, amit itt és most köszönök Mindenkinek! 
Az egyikből egy részlet: 

"Köszönöm szépen! Csodálatos a vers, ahogy a kép is. :-)
Képzeld a tavalyi verset is kiraktam a munkahelyemen a falra, mindig melegséggel tölt el ha elolvasom...belőle is merítek erőt és most ez is mellé fog kerülni. ;-)"

Én meg ezeket a visszajelzéseket köszönöm hálásan!