Zseniális új logikai játék. Ide kattintva láthatod a filmet:
NolTV - Nem is akart játékot feltalálni
Jó agya és keze is van Zagyvai Andrásnak!
2012-11-09
2012-11-07
2012-11-05
Működik a varázslat
Addig sikerült emelni a rezgéseimet, míg végül Viki elhozta 4 napra mind a 3 gyereket! Sőt, a neten láttam Ancsáékat is és a legkisebb csemetét, Farist is.
Nimród eddig csak anyatejet kapott. Az első új íz Lóri születésnapi tortája lett. Nagyon bejött neki. :-) Ettől fogva mindenki kezét megkóstolta.
Este még kipróbáltuk a sütőtököt is. Ez is ment. :-)
Sajnos technikailag nem jó a kép, de csodás élményt rögzített. Előző délután és másnap fél napon át Zsófi felolvasott egy regényt. Izgalmas is volt, meg remek érzés! Boldog vagyok, hogy falja a könyveket, imád olvasni. És ezt meg is osztotta velünk. Imádom érte!
Zsófi rajzolt is. De ami sokkolt: levágta a hajam. Az rendben, hogy kicsi unokáim vannak, de hogy már akkora hölgy is, aki levágja a hajam, mint egy fodrász, az már túlzás! 1-2 cm és olyan magas már, mint én. Lóri is az orromig ér. Ilyen öreg lettem már?!
A fiúk. Lányos anyaként csak figyelek, hogy hirtelen milyen sok lett a legény! Ancsának is fia született. 3:1 arány az urak javára.
Mivel gyertyát nem fújunk el, körberaktuk mécsesekkel a tortát.
Ezek történtek az utóbbi napokban, ezért nem jelentkeztem, bocsánat. Magánélet folyt. :-)
Kedden 10 milliószoros nap!
November 6-án lesz az idei utolsó 10 milliószoros nap!
Sok sikert mindenkinek hozzá!
Aki nem tudja még, mit jelent ez,
a blogon belüli keresőbe beírva sok adatot kaphat róla.
2012-10-31
Értelem - érzelem
Nem abban van
az élet mértéke,
hogy mekkorát tud kérdezni az ész,
hanem abban,
hogy milyen
nagyon tud felelni a szív.
2012-10-29
2012-10-28
Teliholdas szertartás
Október 29-én Budapesten 21:07-kor lesz TELIHOLD.
Reggel érdemes meggyújtani a zöld gyertyádat a 3 kijelentő tőmondatoddal. Bővebben a régebbi cikkekben. :-)
Ne felejsd el: ma minden százszorosan hat!
Sok sikert!
A szeretet fokozatai
Értsd meg:
minél nagyobb a szív,
annál nagyobb akadályokhoz kell alkalmazkodnia.
Gyakorlom is. Könnyű azt szeretni, aki viszontszeret. Könnyű azt is szeretni, aki semleges, akivel nincs konfliktusa az embernek. De emeltszintű feladat, amikor a hozzád legközelebb állók fordulnak ellened - és ennek ellenére ki tudod mondani: Bár a viselkedésükkel nem értek egyet, de ez nem befolyásolja az irántuk érzett szeretetemet.
2012-10-26
Boldogság
A boldog emberek megőrzik a boldogságot,
mert
ismerik az ehhez vezető egyszerű módszert:
értékelni önmagukat,
és minden
pillanatban látni a humort és a varázslatot.
2012-10-24
Meet Joe Black - Evanescence - My Immortal
Nagyon szeretem ezt a filmet. Olyan, ami nyomot hagy az ember lelkében. :-)
Megerősítések a nap kezdetén
Örülök
a mai szép napnak. Hálás vagyok azokért a tapasztalatokért, amelyeket ma
szerzek. Világomban minden rendben van. Félelmeim szeretettel elengedem,
biztonságban vagyok. Boldog vagyok, mert tudatosan fejlődöm a
lét minden síkján.
Örömmel
tapasztalom, hogy az élet ma a megfelelő emberekhez és helyzetekhez vezet el,
és helyesen cselekszem. Türelmes és toleráns vagyok magamhoz és másokhoz.
Mindig a szeretet vezérel.
Ez egy áldott nap.
Minden rendben van.
Mindenre van időm, amit ma meg kell tennem.
Minden örömöt hoz számomra,
amit teszek.
Szeretem ezt a napot. Szeretem
az Életemet.
Ma nagyszerű élmények várnak
rám. Minden rendben van.
Felajánlom erős
tudatomat, hogy áldott legyek, és megtisztuljak a felkelő nap első sugaraiban,
amelynek vakító fénye megtisztít, és megteremt minden újat.
Az új nap fénye
keresztülfolyik rajtam.
Hozd el nekem most és
egész nap a kincseket, vagyont és pénzt és a bölcsességet, hogy tudjam
használni azokat.
Minden gazdagság eljön
hozzám, beleég a lényembe a nap első sugaraival.
Minden jó dolog
eredményét el fogom hozni a lelkemben, a testemben, a mindennapi tudatomban, a
háztartásomban, és mindenkinek a szívében, akivel találkozom, mivel ők
osztoznak a jó szerencsémben.
A pénz eljön hozzám, és
velem marad a hátralévő napjaimban. Pénzügyileg biztonságban vagyok. Most és a
jövőben is minden nap a megélhetésem bőségesen biztosított.
A szívem tele van
hálával és izgatottsággal, mert tudom, hogy csodálatos emberek és helyzetek
vesznek körül. Minden nap csodás dolgok történnek velem.
Egészséggel kapcsolatos megerősítések
Az élet örök változás és elmém folyton megújul. Elmém és testem teljes
összhangban vannak.
Én irányítom gondolataimat.
Bízom az életemben. Biztonságban vagyok. A világ biztonságos és
barátságos.
Bízom képességeimben. Kész vagyok felismerni értékeimet.
Minden a megfelelő időben és helyen következik be. Az egyetemes
gondviselés kíséri lépéseimet.
A Világegyetem szeretete véd és táplál engem.
Testemben otthon vagyok. Vállalom önmagam.
Biztonságos átvennem az irányítást saját életem felett. Szabad vagyok.
Jut elég idő és alkalom mindarra, amit tenni akarok.
Hatalmam, erőm és tudásom birtokában képes vagyok mindenre.
Kész vagyok változtatni gondolkodásomon.
Szeretettel bocsátom el a napot, s békés álomba merülök, mert tudom,
hogy holnap minden rendben lesz.
Megérdemlem, hogy
meggyógyuljak, érdemes vagyok a gyógyulásra.
A testem tudja, hogyan
gyógyítsa meg önmagát.
Együttműködöm a testem
igényeivel.
Testem minden egyes
porcikáját szeretem.
Látom, ahogy a tiszta fehér
fény átáramlik a testemen és aurámon, és megtisztulok, meggyógyulok.
Egészséges sejtjeim napról
napra erősebben lesznek.
Rábízom az Életre, hogy
minden módon támogassa a gyógyulásomat.
Hálás
vagyok, hogy az isteni szeretet az egészség képével árasztja el tudatomat, és
testem minden sejtje megtelik ragyogó, fehér fénnyel. Egészséges vagyok.
Szabadon és könnyen bocsátom el a régit, boldogan fogadom el az újat.
Könnyedén haladok előre az életben. Kitárom tudatomat a határtalan élet
előtt.
Biztonságos megismerni és elsajátítani az új ismereteket és módszereket.
Kész vagyok megélni a jelen édes örömét.
Eloszlatom magamban a halogatás kényszerét.
Lelkifurdalás nélkül elfogadom a sikert.
Jogom van hangot adni érzelmeimnek és vágyaimnak. Biztonsággal fejezem
ki magam a szeretet szavai által.
Könnyen teszem túl magam a nehézségeken.
Döntéseimben mindig az igazság a mértékadó. Nyugodt vagyok, mert tudom,
hogy csak jól dönthetek. Döntéseimmel elégedett vagyok. A szeretet segít
döntenem és cselekednem.
Biztonságos a saját testemet élveznem. Biztonságos a világ. Biztonságban
vagyok.
Örömmel hallok. Harmónia vesz körül. Szeretettel figyelek a belső
hangra.
Egyenesen és szabadon járok. Bízom erőmben. Életem napról napra
könnyebb.
Hiszek a lélek gyógyító erejében. Meggyógyulok.
Könnyedén és boldogan adok és kapok.
A közhiedelmek és merev konvenciók távol állnak tőlem. A magam útját
járom.
Kész vagyok felhagyni az örökös kritikával.
Tárt karokkal fogadom az élet adta lehetőségeket.
Hagyom, hogy a szívemből áradó szeretet megtisztítsa és meggyógyítsa
testemet és lelkemet.
Egy vagyok a teljességgel. Magamat látom másokban és szeretem, amit
látok.
Boldog vagyok, hogy élhetek.
Számtalan mód és nézőpont létezik. Kész vagyok megismerni valamennyit.
Legyőzőm belső korlátaimat és szabadon cselekszem mindig újat teremtve.
Mindig meghallgatom, amit testem üzen és tudom, hogy tanácsát érdemes
elfogadnom.
Minden kéz, amely megérinti a
testemet, gyógyító hatású.
Minden nap, minden
szempontból egyre egészségesebb vagyok.
Szeretem, tisztelem és
elfogadom magam.
Meggyógyultam.
2012-10-23
A dolgok rendje
Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie...
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie...
Szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
“Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
“Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” – felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
“Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
“Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” – felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
2012-10-22
Gyógyulás - változtatás
"Csak javaslatot tehetsz arra, hogyan támogatja az illető a saját fejlődését, de végül neki kell hajlandónak lennie a munka elvégzésére.
Nem vagyok ügynök. Nem azért vagyok itt, hogy eladjak egy életmódot. Tanító vagyok. Ha el akarsz jönni, és tanulni akarsz tőlem, akkor boldogan tanítalak - de nem foglak arra kényszeríteni, hogy megváltoztasd a gondolkodásod. Ez a te kiváltságod. Szabadságodban áll, hogy abban higgy, amiben hinni akarsz. Ha tenni akarsz egy lépést ebbe az irányba, és fel akarod fedezni a dolgot, akkor rendben van. De ha nem, akkor tedd a dolgod. Minden ember a saját tudatosságának törvénye alatt áll.
Bármilyen probléma az érintett személy tudatossági szintjén teremtődik meg. A Te tudatosságod nem tudja megváltoztatni a helyzetet: az ő tudatosságának kell megváltoznia.
A lehető leggyorsabban vegyük észre magunkat ahelyett, hogy bevonódnánk a pillanat drámájába.
Kerüld meg a problémát, és beszélj arról, amit akarsz, úgy, mintha már megtörtént volna.
Gondolj olyan dolgokat, amelyektől jól érzed magad.
Hozz olyan döntéseket, amelyektől jól érzed magad.
Tégy olyan lépéseket, amelyektől jól érzed magad.
(L. L. Hay és C. Richardson: Kiemelkedő életet teremthetsz!)
2012-10-17
Reiki 1-es beavatás
2012.10.21-én, vasárnap 10:00 - 18:00
Reiki 1-es beavatás lesz.
Jelentkezni még szombatig lehet: 06-30-625-328
USUI SHIKI RYOHO
„Mindenki számára nyitva
áll a beavattatás a Kurama tanaiba, teljesen függetlenül a hittől, vallástól
vagy nemzetiségtől. Annyi a feltétel, hogy a beavatandó kész legyen minden
energiáját a szellemi növekedésnek szentelni. Nem kell elfordulnia saját vallásától.
Az egyetemes életerő fényt, megértést és erőt ad neki, bármilyen úton járjon
is.”
Rei = univerzális
Ki = életenergia
Még NEM POLÁRIS, legmagasabb
teremtő energia, melyből a teremtés kialakul és tapasztalhatóvá válik. Minden
ebből keletkezik, tehát minden egyéb ez alatt van.
Minden létező dolog
energia, rezgés. Különböző minőségű
rezgésekből épül fel a látható és nem látható világ, melyek egymással
kapcsolatban vannak. Azt a technikát, mely lehetővé teszi, hogy ezzel a
mindennek alapját képező rezgéssel, energiával fennálló kapcsolatunkat
biztonságosan és hatékonyan felerősítsük, elmélyítsük: Reikinek nevezzük.
A Reiki hatása :
A Reiki energia a kezelések során
mindig automatikusan oda áramlik, ahol arra a kezelt személynek szüksége van,
ahol a betegség oka rejtőzik. Nem irányítható. Állandóan árad a kézből, ezért újszülött gyermekeket is be lehet avatni.
Mi mindent lehet
Reikivel megkezelni ?
Gyakorlatilag korlátlan
az alkalmazások lehetősége. Embereken kívül állatokat, növényeket és minden
egyéb dolgot kezelhetünk vele. ( Minden rezgés és energia, így mindenre hat.)
Célszerű az
orvosságokat, az élelmiszereket Reiki energiával besugározni.
Adj magadnak minden nap
Reiki energiát. A nap minden pillanatában kapcsolatban lehetsz a Reikivel, ha a
kezedet a testedre teszed.
Fokozatok :
- kézrátételes kezelés
- távkezelés szimbólumokkal
- A. magasabb fokozat a távkezelésben (karmikus síkon)
3. B. mesteri fokozat ( mások beavatásának
képessége )
++
2-es vagy 3/A után extra szimbólumok beavatás. ( 6 szimbólum konkrét célokkal)
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
2012-10-16
Panaszkodás = önsorsrontás
"Az egónak egyetlen terve van. Azt akarja, hogy igaza legyen, és az a szokása, hogy megpróbálja igazolni az álláspontját. Olyan szempontot keres, ahonnan nézve a másik személy nyilvánvalóan téved.
Ha egy pozitív eredményre koncentrálunk vagy szeretetet viszünk a helyzetbe, megoldódhat a dolog.
Minél inkább el tudsz fordulni a problémától, annál gyorsabban megérkezik a megoldás.
Minden rendben van. Minden az én legfőbb érdekemben alakul. Ebből a helyzetből csak jó dolgok származnak. Biztonságban vagyok.
Ez a megerősítés felemel, és kiemel a problémából egy olyan területre, ahol a megoldások vannak.
Ebben az állapotban nem mondod meg az Életnek, hogyan teremtse meg a megoldást - egyszerűen csak megerősíted, hogy a megoldás mindenki számára működik.
Valóban pozitív változásokat hívhatunk be a kapcsolatainkba, amikor elég lágyak és nyitottak vagyunk ahhoz, hogy figyeljünk.
Nem akarunk belemerülni a múltba, hogy siralmasan érezzük magunkat a jelen pillanatban. És nem akarunk folyton panaszkodni sem.
Azok az emberek, akik sokat panaszkodnak, mindenki számára nyűgöt jelentenek. Ráadásul a saját világukban is nagy kárt okoznak.
A legtöbb ember kialakította azt a szokást, hogy gondolatban állandóan panaszkodik. Minden alkalom, amikor így teszünk, megerősítést jelent. Egy nagyon negatív megerősítést. Minél többet panaszkodunk, annál több olyan dolgot találunk, amiről panaszkodhatunk. Az Élet mindig azt nyújtja számunkra, amire koncentrálunk. Minél többet koncentrálunk arra, ami rossz az életünkben, annál több rossz dolgot találunk benne. Minél több rossz dolgot találunk, annál szerencsétlenebbnek érezzük magunkat. Ez egy végtelen körforgás. Folytonosan az élet áldozatai leszünk. És úgy érezzük, hogy megrekedtünk egy kerékvágásban. Ilyenkor vissza kell ülnünk a vezetőülésbe, és át kell vennünk a gondolkodásunk irányítását.
A panaszkodó személy az egyetlen ember, aki képes megállítani a földcsuszamlást. De először fel kell ismernie, mit művel. Másodszor fel kell ismernie, mikor teszi ezt.
Csak akkor tudunk változtatni, ha felismerjük, hogy egy negatív megerősítést mondogatunk.
Ha feloldunk valamit, az egész élmény eltűnik. Szeretek arra gondolni, hogy visszamegy a semmibe, ahonnan érkezett. A szokások a semmiből jönnek, és visszatérhetnek a semmibe."
(Louise L. Hay és Cheryl Richardson: Kiemelkedő életet teremthetsz! - Édesvíz kiadó)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


































