2013-04-22

Keddi séta


Előző héten volt Kristóffal egy találkozó, és ott összefutottam Hubával, a világ egyik legjobb fogorvosával. :-) Megbeszéltük, hogy kedden elmegyek hozzá. Sajnos kiderült, már menthetetlenek a fogaim, húzások következnek csütörtökön. Így korán, már délben végeztem, de kocsim már nincs, hazamenni meg nem volt értelme, jegyeket pazarolni. Viszont csak 5-kor kellett egy megbeszélés miatt a Blahánál lennem. 5 órát el kell tölteni. A laptopom otthon hagytam, beülni nem valahová nem volt pénzem. Marad a séta.
 

Sebaj, ez ifjúságom boldog színhelye, az Eötvösbe jártam gimnáziumba. Mostanában nem jártam erre, sokkoló volt a látvány. Lepusztult állapotban, üresen a volt Úttörő áruház.
 
 
Nekem más kép élt az emlékeimben. Valami ilyesmi.
 

Kossuth Lajos utca és Szép utca sarok. Ezek a kis szépségek csak a gyaloglásnál tűnnek fel. Már, ha valaki nem csak a cipője orrát figyeli. :-)
 
 

Gondoltam egyet, és bementem a suliba, ebből külön cikk lesz, a mostani után.


Kifelé azt az utat választottam, ahogy annak idején haza indultam. Szemben egy átjáró ház, ami a 6-os busz megállójához vitt.
 
 
Az átjáróház mindig is tetszett, de az állapota csak romlott. Én 1971-1975 között jártam itt napi szinten, de azóta sem festették vagy gondozták.
 

Annyira fájdalmas, hogy gyönyörű épületeket hagynak lepusztulni.


Érdekes, hogy fából vannak a kockák, amiken járunk. És milyen jól bírják az időt!


Építészetileg csodás ez a belső tér! Egyszerűen jó a szemnek a látvány!
 
 
Képzeljétek el, milyen szép lehetett ez fénykorában!
 
 
Kiérve innen indult a 6-os busz és vitt haza az Üllői úton a Leonardo utcába.
 
 
Elindultam a Rákóczi út felé.
 

Itt lehetett mindig látni a pontos időt. Innen indultunk az 1-es busszal a Széchenyi fürdőbe hajnalonként, a suli előtt. Lépcsőzetes munkakezdés miatt csak 9-kor kezdődött a tanítás. :-)
 

Apró szépségek, ha a tekintetünket megemeljük.


Na, ennek viszont örültem. Ilyen, amikor megőrizzük az értéket és szépséget.


Szemben megint egy üres bolt, ha jól emlékszem, könyváruház volt hajdanán. Elszomorító látni.
 
 
Szerencsére az Uránia épülete is rendben van.
 
 
Rókus templom. Állagra ez is rendben. Messziről.
 

Sajnos a kapu fölött ez a dombormű ontja a negatív energiáját. "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Tesztelhető a lekapcsoló energia. A testtartás üzenete...
 
 
Mennyire más egy ilyen testtartású nőre nézni! És elvileg mindkettő gyógyít. Én az előzőről nem hiszem el.
 
Akkor most következik egy külön anyag az Eötvösről. :-)

Nyugalom, élek :-)


Nagyon jó érzés, hogy ennyi kérdést kaptam Tőletek. Sokan aggódva jelentkeztek, hogy mi történt velem? Igaz, volt olyan is, aki jól leszúrt, mert megjegyzést írt egy cikkhez, és nem osztottam meg, nem válaszoltam. Az eszébe sem jutott, hogy nem volt időm a bloggal foglalkozni. Hát, ennyit az éberségről és az előítéletekről.
 
Sorban feldolgozom ezt a hetet, és megtudtok mindent. :-) Igyekszem utolérni magam.

2013-04-16

Egyszerű

 
 
"Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel.
Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá.
De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd.
Aki elmegy, az sosem ért ide igazán.
 
 
Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma."

 Oravecz Nóra

Első látásra

 
 
Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.
„Apa nézd, azok ott hátul a fák!”
Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.
Ismét kiáltás…
„Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!”
A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:
„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.
Az idős ember mosolyogva válaszolt:
„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot körülötte.”

 Tanulság:
Minden embernek megvan a maga története. Ne ítélkezzünk felettük, ne bántsuk őket, mert nem tudhatjuk, hogy mit éltek át, vagy mi történt velük. Az igazság néha megdöbbentő is lehet!
 

Vasárnapi séta


Vasárnap Starlife rendezvényre mentem a Gellért szállóba. Mivel nem csak autóm, de még bérletem sincs, a HÉV-re tartogattam a jegyeket. A Borárosról átsétáltam a Gellértig.


Szeret az Ég, mert mesés volt az idő.
Ragyogott a nap, de elég erősen fújt a szél, amit imádok. 
Nem volt túl meleg. 
Tekintettel a nehéz hátizsákomra, ez nagy előnynek bizonyult.
 
 
Csodaszép ez a híd, az biztos!
 

A napsugarak vidám táncot lejtettek a víz felszínén.
Innen látom Csepelt, ahonnan indultam.

 
Nagyon tetszett, ahogy a korlát árnyékán lépkedhettem.
 
 
Az ember csak kapkodja a fejét, mit is nézzen.
 
 
Csendes, békés vasárnap reggel...
 
 
De jó is lenne onnan lenézni a világra!
Sőt, milyen jó lenne megint repülni!
Istenem, de szeretek szárnyalni a magasban!
Testileg is, lelkileg is.
 
 
Mennyivel szebbek ezek a formák,
mint a modern csövek!
És ott a jin - jang motívum is,
a jobbra és a balra tekeredő spirál.
Csak sokan ezt már észre sem veszik.
 
 
 Milyen szerencsém van,
hogy ilyen meseszép városban születtem és élhetek!
Persze közelről kutyaszarosak a járdák,
elszegényedett a város, sok a szemét,
de innen ez nem látszik.
És persze így is szeretem.
 
 
Szeretem, az emlékeimet is.
Nézem a Dunát, és eszembe jut sok pillanat:
Apuval a légiparádék nézése,
hajózások emlékei,
akár forgatás volt, akár kirándulás.
 
 
Gellért. Oldalán a fürdő.
Általános iskolás koromban a 63-as villamossal jártam ide úszni.
Aztán a Kísértés forgatása éjjelente, mikor bezárt a fürdő,
mi lekezdtünk forgatni hajnalig.
Ha jól emlékszem, majdnem két héten át.
Mennyire szerelmes voltam akkor!
És milyen jó volt az ébredező várost nézni hazafelé.
 
 
Hamar hazaértem, mert a Leonardo utcában laktam.
Gyors zuhany, ruhacsere, és irány a filmgyár.
Elszámolás, pénzfelvétel, szervezés.
Délután pár óra alvás, és irány vissza a fürdőbe!
 

Most Starlife rendezvényre jöttem megint.
Teljesen kiszáradtam, mire ideértem.
A hátizsákom így is túlsúlyos, csak egy kis üveg vizet tettem be.
A kocsiban sok palack volt, a napi 3 liter vizemet mindig megittam.
 
 
Szerencsére a kis csomagunkban kaptunk egy kis vizet is.
A nap remekül telt, előadások, ismertetők.
Remek szendvicseket szolgáltak fel ebédre,
de ahhoz fogak is kellenek. :-)
Sóvárogva néztem őket, és pár szem sütit ettem csak.
Gyuritól kaptam csokikat, és az egyiket elhoztam.
Az lett az ebédem. :-)
Késő délután végeztünk.
 
 
Újabb séta a Boráros térig.
 

Ez a tér nekem új volt. Régóta nem jártam erre.
 


Ez az egyetemi bejárat olyan, mintha a pokolba vezetne.
Begyűjtöttek mindent, ami csak rossz lehet.
Kész őrület!
 
 
Mennyivel esztétikusabb és pozitívabb a régi épület!
Ez a tervező még tudott mindent.
 
 
Elérkeztem a Duna - házhoz.
Gondoltam lent van egy Spar, majd ott veszek egy sajtos kiflit.
Vasárnap zárva.
Nem maradt más: HÉV, és itthon evés - ivás.

Szelídítsd meg a tigrist


 
Ugyanúgy, mint „Pi életében”, lesznek alkalmak, amikor együtt kell élnünk vagy meg kell birkóznunk a saját tigrisünkkel.


Az életünk hajójában a tigris a félelmeink és a szorongásaink. Hogy megszelídítsd a tigrist:
 
1) Higgyél önmagadban!
2) Ne add fel a reményt!
 


Ha megőrzöd a reményt, látni fogod, hogy mit kell tenned, hogy legyőzd a félelmeidet és aggodalmaidat. Ha van hited önmagadban, fel fogod fedezni, hogy valójában milyen bámulatos vagy!

2013-04-14

Laár András

Kedves Barátaim!

Nemrég találkoztam egy weboldallal, amely valótlan állításokat fogalmaz meg a L'art pour l'art Társulatról és rólam.
Hova-nem-tartozásom tisztázása érdekében, valamint a félreértések elkerülése végett szeretném elmondani, hogy attól, hogy a L’art pour l’art Társulat tagjaként a magyar abszurd humor egyik képviselője vagyok, még nem vagyok nemzetgyalázó. A magyar nyelv teremtő játékosságát erősen kihasználó Besenyő Pista Bácsi figurája ellenére sem vagyok nemzetgyűlölő „ballib”.
Az említett weblapon az is ki van írva, hogy én zsidó vagyok. Ezt honnan veszik? Engem ugyanis nem kérdeztek. Csak úgy ránézésre, úgy gondolták? Attól, hogy valakinek nagy az orra, mint például nekem, attól még nem lesz zsidó. De valójában ez nem baj, én nem szégyellem, hogy így nézek ki, egyaránt szeretem a zsidókat, csak úgy, mint a többi etnikumot. Van több zsidó barátom, de német, angol, szlovák és még cigány származású is! Miért kéne bármit erről gondolni? Mindenki valaki. A különböző emberek, akiket ismerek, mindenféle népcsoportból vannak összekeveredve. Az én családom – eredetileg „van Laar” – Hollandiából jött át Erdélybe még a reformáció idején. A „Laár” név tehát holland eredetű, és nem a zsidó „Lőwe” névből lett elfogadhatóvá alakítva... Egyébként attól, hogy valaki zsidó származású, még nem magyargyűlölő, és nem a nemzet ellensége. 
Másfelől, bár több mint húsz éve foglalkozom az ősi magyar szellemi hagyománynak, a javas-hagyománynak a mába való átültetésével, mégsem vagyok „magyarkodó”, jobb oldali, nacionalista és antiszemita. Sok magyar hagyományőrzőt ismerek, akik nem fajgyűlölők, nem zsidóznak vagy cigányoznak, hanem a rendkívül értékes magyar kultúra feltárásán és életben tartásán munkálkodnak. Ugyanakkor attól, hogy valaki fontosnak tartja népének szellemi kincseit, még nem soviniszta vagy fasiszta. A magyarság igazi ereje ugyanis nem a kakaskodásban és a hangoskodó szájtépésben rejlik, hanem a bölcs találékonyságban és abban a speciális gondolkodásmódban, amely a csodálatosan mély értelmű magyar anyanyelvből fakad.
Én magam úgy vagyok felépítve, hogy van egy jobb kezem és van egy bal kezem is. Mindkettőt használom. Hülyeség lenne a bal kezemet a jobbal tépni, vagy a jobb kezemet a ballal marni. Ugyanígy hülyeség, hogy itt ma Magyarországon a jobboldal ellensége a balnak, és a baloldal ellensége a jobbnak. Ez egy mesterséges kitaláció. Ez azért lett így kitalálva, hogy a szerencsétlen emberek, két pártra oszolva egymást gyűlöljék, miközben valójában nem is ők okozzák egymás problémáit. 
Itt az idő, hogy átlássunk a szitán, és mi magyar emberek tartsunk össze végre egymással szeretetben, bölcsességben, függetlenül attól, hogy milyen etnikumok vére keveredik az ereinkben! Szeretettel: Laár András
 

Andrástól közel 3 évig rengeteget tanultam: asztrozófiát, tarot kártyát, és még ezer féle dolgot. Meghatározó volt Ő is a szellemi fejlődésem szempontjából. Döbbenten olvastam ezt a cikket, és mivel minden szavával azonosulni tudok, úgy érzem, itt is megosztom Veletek a sorait. Ismét csak azt tudom mondani, hogy egyre rosszabbul érzem magam ebben az országban.
 
Kedves Barátaim!

Nemrég találkoztam egy weboldallal, amely valótlan állításokat fogalmaz meg a L'art pour l'art Társulatról és rólam.
Hova-nem-tartozásom tiszt...ázása érdekében, valamint a félreértések elkerülése végett szeretném elmondani, hogy attól, hogy a L’art pour l’art Társulat tagjaként a magyar abszurd humor egyik képviselője vagyok, még nem vagyok nemzetgyalázó. A magyar nyelv teremtő játékosságát erősen kihasználó Besenyő Pista Bácsi figurája ellenére sem vagyok nemzetgyűlölő „ballib”.
Az említett weblapon az is ki van írva, hogy én zsidó vagyok. Ezt honnan veszik? Engem ugyanis nem kérdeztek. Csak úgy ránézésre, úgy gondolták? Attól, hogy valakinek nagy az orra, mint például nekem, attól még nem lesz zsidó. De valójában ez nem baj, én nem szégyellem, hogy így nézek ki, egyaránt szeretem a zsidókat, csak úgy, mint a többi etnikumot. Van több zsidó barátom, de német, angol, szlovák és még cigány származású is! Miért kéne bármit erről gondolni? Mindenki valaki. A különböző emberek, akiket ismerek, mindenféle népcsoportból vannak összekeveredve. Az én családom – eredetileg „van Laar” – Hollandiából jött át Erdélybe még a reformáció idején. A „Laár” név tehát holland eredetű, és nem a zsidó „Lőwe” névből lett elfogadhatóvá alakítva... Egyébként attól, hogy valaki zsidó származású, még nem magyargyűlölő, és nem a nemzet ellensége.
Másfelől, bár több mint húsz éve foglalkozom az ősi magyar szellemi hagyománynak, a javas-hagyománynak a mába való átültetésével, mégsem vagyok „magyarkodó”, jobb oldali, nacionalista és antiszemita. Sok magyar hagyományőrzőt ismerek, akik nem fajgyűlölők, nem zsidóznak vagy cigányoznak, hanem a rendkívül értékes magyar kultúra feltárásán és életben tartásán munkálkodnak. Ugyanakkor attól, hogy valaki fontosnak tartja népének szellemi kincseit, még nem soviniszta vagy fasiszta. A magyarság igazi ereje ugyanis nem a kakaskodásban és a hangoskodó szájtépésben rejlik, hanem a bölcs találékonyságban és abban a speciális gondolkodásmódban, amely a csodálatosan mély értelmű magyar anyanyelvből fakad.
Én magam úgy vagyok felépítve, hogy van egy jobb kezem és van egy bal kezem is. Mindkettőt használom. Hülyeség lenne a bal kezemet a jobbal tépni, vagy a jobb kezemet a ballal marni. Ugyanígy hülyeség, hogy itt ma Magyarországon a jobboldal ellensége a balnak, és a baloldal ellensége a jobbnak. Ez egy mesterséges kitaláció. Ez azért lett így kitalálva, hogy a szerencsétlen emberek, két pártra oszolva egymást gyűlöljék, miközben valójában nem is ők okozzák egymás problémáit.
Itt az idő, hogy átlássunk a szitán, és mi magyar emberek tartsunk össze végre egymással szeretetben, bölcsességben, függetlenül attól, hogy milyen etnikumok vére keveredik az ereinkben!
 
Szeretettel: Laár András  
 
Teljes egyetértéssel: Krasznai Magdi

Igazi szabadság


 
Az igazi szabadság azt jelenti,
hogy senki nem állíthat meg abban,
hogy azt tedd,
ami helyes
és nem győzhet meg arról,
hogy azt tedd,
ami helytelen.

5 hazugság a rákról, kiegészítéseimmel

 
 
Kemoterápia, mammográfia, gyógyíthatatlan betegség? Az is lehet, hogy minden, amit eddig tudtál
a rákgyógyításról, hazugság.
Amikor ennyi éve kutatnak valaminek a gyógymódja után, és még mindig igen szegényes a túlélési arány, az mindenképpen felvet néhány kérdést. Például azt, hogy miért költenek évente többszáz milliárd forintot világszinten egy olyan betegség kutatására, aminek az orvostudomány a hivatalos álláspont szerint nem ismeri a valódi okát. És vajon hogy lehet, hogy ennyi pénz, ennyi kutatómunka után sincs valódi, megnyugtató eredmény?
Ezzel párhuzamosan lassan a hétköznapi ember számára is nyilvánvaló tény, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, és az ennek következtében legyengült immunrendszerünk felelős azért, hogy nem tudja kordában tartani a hibás sejtosztódási folyamatokat. Logikus lenne, hogy ezeket a területeket célozza meg az orvoslás, de nem, mégsem ez történik.Az történik, hogy aki azt meri állítani, gyógyszerek nélkül ki tud gyógyítani valakit a rákból, az sarlatán, de legalább is hazudik.
Nézzük, mik a leggyakoribb hazugságok, amikkel etetnek bennünket:
 
1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.
Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%- nál hatástalan. És amikor a kemoterápiával kezelt betegek túlélési esélyeit a nem kezeltekkel mérték össze, a  nem kezelt emberek jóval magasabb arányban gyógyultak meg, vagy tovább éltek, mint a kezeltek. A kemoterápia teljesen tönkreteszi az immunrendszert, aminek éppen erősítésre, segítségre lenne szüksége, hogy legyőzze a betegséget.
Aki a kemó után képes meggyógyulni, az nem amiatt, hanem annak ellenére gyógyul meg.
 
2. hazugság: Minden 40 év feletti nőnek rendszeresen kéne mammográfiás vizsgálatra járnia
Az igazság: a mammográfia sokkal többet árt, mint használ. Minden egyes nőre, akinek segít, tíz nő jut, akinek ront az állapotán. Az évi 4 milliárd dolláros mammográfia-iparra biztatja a nőket, hogy röntgen besugárzással óvják az egészségüket.
Ezzel szemben a dán Nordic Cochrane Center kutatói megdöbbenő eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.
Ennél sokkal veszélytelenebb az ultrahangos szűrés, de houstoni Texas Egészségtudományi Központ munkatársai már olyan tesztet is kidolgoztak, ami nyálból képes megállapítani a mellrák jelenlétét – jóval a kimutatható daganat előtt.
 
Én még soha nem jártam mammográfiás vizsgálaton. Kb. 15 éve van egy hely a jobb mellemben, ahol néha semmi sem tapintható, máskor akár diónyi is. Ilyenkor tudom, hogy valami sérelem érte a nőiességemet vagy anyaságomat. Leülök nyugodtam, átgondolom, mire akar figyelmeztetni a csomó, átértékelem a helyzetet, a hozzáállásomat, és egy két nap múlva már nem tapintható semmi. Elfogadtam, hogy ez egy jelzőrendszer a testemben, és hálásan köszönöm a figyelmeztetéseit.
Ami nagyon fontos:
- Nem hagyom csak növekedni, hanem dolgozom azon, amire figyelmeztet, tehát ha elérte a dolgát, mehet békével. Lényeges, hogy a tudatomban mi van!
- Nem félek tőle, mert tudom, a javamat szolgálja. Annak ellenére sem, hogy Édesanyám mellrákban ment el. Ő rengeteg kemo kezelést kapott. A sugárkezeléssel szétégették a testét, mégsem tudtak segíteni rajta. Ez nem így működik. Anyagot anyaggal nem lehet gyógyítani, mert a probléma egy vagy több síkkal magasabbról vezérlődik. Karma - gondolat - érzelem - anyag....
 
 
 
3. hazugság: a rákgyógyszerek hatékonysági mutatói
A tudományos eredményeket sokféleképpen lehet maszkírozni – különösen, ha anyagi érdekek állnak mögöttük. A Tamoxifen nevű, népszerű mellrák-gyógyszer hatékonyságát például úgy hirdetik, hogy 49%-ban képes megelőzni a rák kiújulását. Ez nem igaz. A Tamoxifen független kutatások szerinti hatékonysága mindössze 1.6%, harmincszor kisebb, mint ahogy hirdetik. Mégis, mivel úgynevezett relatív számokat használnak, az eredmény végül is bármi lehet. Hogy mihez mérik a relatív értéket, azt nem tudjuk meg soha, de a 49%, az határozottan meggyőzően hangzik.
A másik jól csengő adat, miszerint a korai szakaszban (természetesen mammográfiával) felfedezett mellrák 91%-os eséllyel gyógyítható ötéves időszakra vetítve, szintén csak egy csali. Mivel a mellrák egy lassú növekedésű tumor, öt év alatt sokszor semmilyen tünete nem észlelhető. Így ha valaki nem is tud róla, hogy mellrákja van, annak 1.) lehet, hogy magától kezeli azt az immunremndszere, 2.) pont ugyanoda jut 5 éven belül, mint az, akinek felfedezték. Viszont a mammográfia, a kemoterápia és a szükségtelen gyógyszerek nélkül sokkal nagyobb a túlélési esélye.
 
4. hazugság: A rákgyógyszerek a gyógyítást szolgálják
Az igazság: az onkológus nem azzal keresi a pénzt, hogy gyógyít, hanem azzal, hogy hatalmas jutalékokat kap a felírt gyógyszerek, kezelések után.
A JAMA nevű, híres amerikai orvosi folyóirat szerint egy átlagos onkológus jövedelmének 75%-a abból származik, hogy a rendelőben kemoterápiához használt gyógyszereket értékesít. A gyógyszerek pedig igen drágák – elvégre kell a pénz a kutatásokra. Mégis, a gyógyszerek promóciójára évente több tízmilliárd dollárt költenek csak az egyesült államokban. Az Eli Lily gyógyszercég egyik volt orvoslátogatójának a Kongresszus előtt, eskü alatt tett tanúskodása szerint a gyógyszercégek volt modelleket, gyönyörű fiatal nőket alkalmaznak, hogy vacsorázni és borozni vigyék az orvosokat, eltúlozzák a gyógyszerek hatékonyságát, és minimálisnak állítsák be a mellékhatásokat.
 
5. hazugság: A természetes gyógymódokkal való kísérletezésre nincs idő egy halálos betegség
esetében.

Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar.
Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.
Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva "megeszi" a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.
Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít.
A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk.
Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.
 
23 év tapasztalata, 100% -ban:
a csomósodás a testben legtöbb esetben el nem engedett, dédelgetett sérelmet jelent. Bekerül az életébe valami olyan, amivel nem tud mit kezdeni, és körbenöveszti, mint a kagyló a bekerült szemetet mésszel körülfonja, ezt nevezzük gyöngynek. A tumornak már nem örülünk annyira, mint a gyöngyszemnek. De a lényeg a szeretet lenne, hogy túllépjünk a vélt vagy valós sérelmen, meg tudjunk bocsátani. Erre tanít a tumor.
Kevés százalékban pedig azt, hogy önző, nem törődik a környezetével, csak a saját érdekeivel.  A tumor sem törődik mással, csak a saját növekedésével, és nem látja, hogy addig nő, míg csak meghal az ember, akiben növekszik, és így ő maga is elpusztul. Ugyanaz zajlik le a testében, amit ő tesz a környezetével.
 
Szerencsére nincs, és nem is lesz soha olyan "gyógyszer", ami anélkül eltüntetné a tünetet, hogy az illető belül ne változna. De ez így van jól.
Az immunrendszer mögött az ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA áll. Immunrendszert úgy tudjuk erősíteni, hogy elfogadásban élünk. Akkor vagyok EGÉSZ-SÉGES, ha elfogadom az élet minden aspektusát. Ha valamire NEM-et mondok, már nem vagyok EGÉSZ-séges.
A tagadás / elutasítás mindig betegséget hoz.
A tünet olyan, mint a műszer. Az autóban van egy lámpa, ami jelzi, ha fogyni készül a benzin. Ha kiiktatod, kellemetlen helyzetekben maradhatsz üzemanyag nélkül, messze egy benzinkúttól.
Tökéletesen van ez kitalálva, csak olvasni kell a jeleket, nem megfejtés nélkül eltüntetni. Úgyis megoldja, hogy máshol ismét felbukkan, és ismét figyelmeztetni akar.