Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2012. május 10., csütörtök

Betegség és halál: jelek


"A betegségek mindig információt hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik. Ebből következik, hogy értelmére rákérdezhetünk. Korunk orvostudományának veszélyessége abban mutatkozik meg, hogy a betegségeket önmagukból, funkcionálisan próbálja magyarázni, s látszólagos válaszával meggátolja a pácienst abban, hogy rákérdezzen betegsége miértjére. Legbelül minden beteg ember érzi, hogy köze van a betegségéhez, valamiféle bűntudat ez: a beteg számára betegsége mindig többet jelent, mint teste hibás működését. A beteg sejtését azonban manapság csírájában elfojtja az orvos, mert megmagyarázza neki, hogy betegsége nem más, mint ez és ez... Ezzel a betegség mint információhordozó, mint partnerünk a fejlődés fáradságos útján, egyre inkább elveszíti szerepét, s megbélyegződik, mint olyan ellenség, akit minden eszközzel le kell győznünk.



Feltűnő, hogy az orvostudomány kizárólag a betegségek elleni küzdelemről beszél. Ezek után ki csodálná, hogy éppen az orvosok nem képesek a betegséget mint olyant megérteni? Senki sem értheti és ismerheti meg azt, ami ellen „harcol”. Amíg az orvostudomány fel nem hagy ezzel a küzdelemmel, el kell viselnie sorsát, s ez nem más, mint hogy éppen a betegség dolgaiban nem kompetens, mert hiányzik belőle a megértés. Az első lépés a beteg számára az kell legyen, hogy betegségével harmóniát alakít ki, megtanul igent mondani rá. Ám ha orvosa is betegsége ellen küzdőnek tekinti őt, hogyan sikerülhetne ez neki? Az ellenállás mindig ellenállást szül, a küzdelem küzdelmet. Miként a háborút viselő kormányok is csak győzelmeikről számolnak be népüknek, a veszteségről soha, orvosi körökben is csak a betegségek fölött aratott győzelmekről hallunk. Ilyen sok győzelmi jelentés után lassan már az ellenség nyomát sem volna szabad látnunk... Az ellenség azonban – hál' istennek – olyan hatalmas, hogy nem befolyásolják sem az injekciók, sem a tabletták, sem a sebészek szikéje.



Hál' istennek – mondom én, mert a betegségek megszűnésével az emberi fejlődéstől is búcsút vehetnénk. Az ember csak azért gyógyulhat meg, mert beteg – betegség nélkül nincsen egészség.



Az orvostudomány második legnagyobb, maga gyártotta ellensége a halál, ezt szintén megpróbálja legyőzni. Ez a foglalatosság ugyanakkor nyilvánvalóan megakadályozza abban, hogy közelebbről megismerje „az életet”. Az orvostudomány még nemigen jutott túl az élet egyes megnyilvánulásainak vizsgálatán. Az élet maga mint önálló minőség ezekben a professzionális körökben relatíve ismeretlen. Már csak azért sem érdemes csodálkozni ezen, mert ha belegondolunk, az orvostudomány a kezdetektől fogva mindmáig hullákon tanult – így inkább a halottak, mint az élők tudománya. Itt is ugyanaz az őstörvény érvényesül, mint az egyes ember sorsában. Az ember különös intenzitással mindig azzal kényszerült foglalkozni, amitől idegenkedik. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezt a kérdést, kissé gyanúsnak találjuk, hogy a betegségekkel és a halállal szemben éppen azokban van ellenállás, akiknek – saját bevallásuk szerint – az a céljuk, hogy másokon segítsenek. Aki idegenkedik valamitől, az nincs megbékélve azzal a valamivel, ebből pedig ismét csak tudattalan szorongás következik. A segítség tehát lelepleződik, mint a külvilágba áttolt küzdelem az igazi problémával, vagyis a betegségtől és a haláltól való megoldatlan szorongással. Aki felfogta, hogy mi a betegség, nem fog többé a „betegség elleni küzdelemről” beszélni. Aki megbékélt a halállal, nem fog többé a „halállal való versenyfutásról” beszélni, ha sikerült fenntartania egy ember testi funkcióit egy intenzív osztályon.
Ha az orvostudomány hatalmi törekvései továbbra is ilyen mértékben terebélyesednek, lassan az alkotmánynak kell majd biztosítania a betegséghez és a halálhoz való jogot. A segítségnek azonban kellemetlen mellékzöngéje lesz, ha mindenáron, akaratunk ellenére is ránk tukmálják.



Természetesen nem lehetünk egyoldalúak, s nem tehetünk úgy, mintha az orvosok volnának okai annak, hogy szegény pácienseik nem képesek színvonalasan feldolgozni a betegség és a halál jelenségét. A rezonancia törvénye szerint mindenki azt kapja, amire rászolgál. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a betegek olyan orvostudományt kapnak, amilyent megérdemelnek. Ez az egyes esetekre is érvényes. Minden beteg ember ahhoz a terapeutához kerül, aki az ő szintjének megfelel – s ez fordítva is így van, ezért van minden terapeuta olyan mélyen meggyőződve módszere hatékonyságáról!



A betegség azt jelzi, hogy az ember kicsúszott a rendből, nem él többé a törvény szerint. A betegséget szimptómák jelzik. A szimptómáknak jelző funkciója van, s ha e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A szimptómák maguk nem betegségek. Ezért a világon a legkevésbé az a fontos, hogy a szimptómákat megszüntessük."

(Thorwald Dethlefsen: A sors, mint esély)