Fájdalom

Az ember fájdalmainak zöme fölösleges. Amíg az őrizetlen elme irányítja az életedet, addig a fájdalom generálódása elkerülhetetlen.
A most létrehozott fájdalmad mindig az el nem fogadásnak valamilyen formája, valamilyen tudattalan ellenállás azzal szemben, ami van.

A gondolat szintjén az ellenállás az ítélkezés valamilyen formája.

Az érzelmek szintjén az ellenállás a negatívitás valamilyen megnyilvánulása.

A fájdalom intenzitása a jelen pillanattal szemben kialakult ellenállás mértékétől függ, az pedig attól, hogy mennyire azonosulsz az elméddel.

Az elme törekvése mindig a most elutasítására, és a morfból (morf=forma) való elszökésre irányul. Más szóval: minél jobban azonosulsz az elméddel, annál többet szenvedsz. Vagy úgy is fogalmazhatok: minél inkább képes vagy elfogadni és értékelni a morfot. annál szabadabb vagy a fájdalomtól, a szenvedéstől - annál sza­badabb vagy az egós elmétől.
Miért tagadja az elme oly megrögzötten a mostot, miért áll neki folyton ellen? Mert nem képes funkcionálni és rajtad uralkodni az idő nélkül, ami számára a múlt és a jövő, s az időtlen morfot ezért fenyegetésként éli meg. Az idő és az elme valójában elválaszthatatlanok egymástól.

Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen, kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, hogy akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A „mennyi az idő?", vagy a „hányadika van ma?" kérdés - ha lenne is ott bárki, akitől megkérdezhetnénk - teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől. „Hogy mennyi az idő?" - kérdeznének vissza. .,Hát természetesen most van. Az idő: most. Mi más is lehetne?"

(Eckhart Tolle)