Csütörtökön még sötétben indultam ki Erdélybe. Aztán hiába kelt fel a Nap, ködös volt az út, csaknem a határig. De aztán ahogy átléptem a határt, mesés kék ég fogadott. :-)
A már jól ismert úton haladtam. Remek hangulatban, énekelve. (Az egyedül utazásnak ez az egyik nagy előnye.)
A barna ezer árnyalata a fenséges kék éggel! Imádom az őszt!
Azért a napfény ne tévesszen meg senkit! Letekert ablakokkal vezettem, hogy tudjak fotózni, és finoman szólva is megfagytam. Cudar hideg volt.
Az autópálya felvezető szakasza mintha egyenesen a Napba vezetne...
Képtelen vagyok lassan két éve megszokni, hogy nem használják az autópályát. Csúcsforgalom idején sehol rajtam kívül más jármű. :-) Ki érti ezt?
Marosvásárhely környékén már a naplemente vörös színei láthatók. Aztán nagyon hamar besötétedett, pedig a szebb rész még csak azután következett. Arról már nem tudtam képeket készíteni Nektek.
A letekert ablakok miatt remek, friss levegő és hatalmas szél volt az utastérben. Imádom. Szólt a zene, énekeltem, vezettem és élveztem az egészet. Szinte repültem. Hálás köszönet érte!
12 órán át vezettem folyamatosan, mire megérkeztem Domokosra, az imádott helyre. :-)
Még a vacsora asztalnál is úgy éreztem, mozog velem minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése