- Mindenki téged keres a kórházban. Már biztos megkongatták a vészharangot. A szüleid el lehetnek keseredve. Kihívták a rendőrséget.
- Nem lepődnék meg rajta. Elég hülyék, hogy azt hiszik, jobban fogom szeretni őket, ha bilincsbe veretnek.
- Mi bajod velük tulajdonképpen?
- Félnek tőlem. Szólni sem mernek hozzám. És minél kevesebbet beszélnek, annál nagyobb szörnyetegnek hiszem magamat. Miért ijednek meg tőlem? Annyira ronda volnék? Büdös vagyok? Nem is vettem észre, hogy megbuggyantam?
- Nem tőled félnek, Oszkár, hanem a betegségtől.
- A fiuk betegen is a fiuk. Miért kell másképp viselkedniük azért, mert beteg vagyok? Vagy csak az egészséges Oszkárt szeretik?
- Szeretnek téged, Oszkár. Maguk mondták nekem.
- Maga beszélget velük?
- Nagyon irigylik, hogy mi ketten ilyen jól kijövünk egymással. Vagyis nem irigylik, inkább szomorúak miatta. Szomorúak, hogy nekik nem sikerül.
Megrántottam a vállam, de már nem voltam olyan nagyon mérges. Rózsa mami csinált nekem még egy kakaót.
- Tudod, Oszkár, meg fogsz halni, de hát a szüleid is meghalnak egy szép napon.
Megdöbbentett, amit mondott. Erre még soha nem gondoltam.
- Meg fognak halni. Öregen és magányosan. Marcangolni fogja őket az önvád, hogy nem tudtak kibékülni az egy szem, imádott gyermekükkel, Oszkárral.
- Rózsa mami, ne mondjon ilyeneket! Mindjárt elbőgöm magam.
- Gondolj rájuk, kisfiam! Megértetted, hogy nem élsz már soká, mert okos gyerek vagy, de nem értetted meg, hogy nem csak te halsz meg. Mindenki meghal. A szüleid is. Én is.
- Igen, de én előbb.
- Igaz. Te előbb. De jogod van-e ezt tenni velük annak ürügyén, hogy te hamarabb halsz meg? Jogod van-e megfeledkezni a többiekről?
- Jól van. értem, Rózsa mami. Hívja fel őket!
Hát így volt, Jóisten, de most már rövidre fogom, mert fárad a kezem. Rózsa mami felhívta a kórházat, a kórház a szüleimet, és együtt töltöttük a szentestét Rózsa maminál.
Megéreztem, hogy jössz. reggel volt. Egyedül voltam az egész földkerekségen. Annyira korán volt, hogy a madarak is aludtak, és szendergett Brutál néni is, az éjszakás nővér, és Te próbáltad megfesteni a hajnalt. Nehezen ment, de nem hagytad annyiban. Az ég elhalványult. Fehéret, kéket, szürkét fújtál a levegőbe, elkergetted az éjszakát, felébresztetted a világot. Egyfolytában szorgoskodtál. Akkor jöttem rá, hogy mi a különbség közted és köztünk: Te fáradhatatlan vagy. Soha nem unsz bele semmibe. Szüntelenül dolgozol. Lám, nappal lett. Lám, beesteledett. Lám, tavasz van. Lám, tél van. És lám, itt van Peggy! És lám, itt van Oszkár! És lám, itt van Rózsa mami! Micsoda egészség!
Megértettem, hogy itt vagy. Elmondtad a titkodat: mindennap úgy nézz a világra, mintha először látnád!
Megfogadtam a tanácsodat, és a gyakorlatban is alkalmaztam. Életemben először. Néztem a fényt, a színeket, a fákat, a madarakat, az állatokat. Jó mélyet szippantottam, és lélegeztem. Hangok szálltak felfelé a folyosón, mintha egy katedrális boltívei felé szállnának. Éltem. Reszkettem az örömtől, hogy élek. Csodálatos volt!
Köszönöm, Jóisten, hogy ezt megmutattad. Úgy éreztem, kézen fogva vezetsz, egyenesen a rejtély kellős közepébe, hogy lássam a rejtélyt. Köszönöm.
Szia, holnap folytatom. Puszi: Oszkár
Ui: Az a kívánságom, hogy mondd el a szüleimnek is a titkot. Rózsa mami szerintem már ismeri. És Peggynek is, ha van rá időd...
Meghalt a kisfiú.
Rózsaszín néni még leszek, de Rózsa mami már nem. Csak Oszkárnak voltam az.
Ma reggel halt meg az alatt a fél óra alatt, amíg kávézni voltunk a szüleivel. Nélkülünk ment el. Kivárta a pillanatot, amikor nem vagyunk ott, hogy kíméljen bennünket. Mintha nem akart volna fájdalmat okozni azzal, hogy látjuk a halálát. Nem is mi vigyáztunk rá, ő vigyázott ránk.
Nehéz a szívem, nagyon nehéz. Oszkár lakik benne, őt onnan elűzni nem tudom. Ma estig sírnom sem szabad, mert az én bánatom nem fogható a szülők végtelen fájdalmához.
Köszönöm, hogy megismerhettem Oszkárt. Neki köszönhetem, hogy újra mókázni tudtam, legendákat költöttem a birkózásról, pedig nem is konyítok hozzá. Neki köszönhetem a sok nevetést, örömet. Megerősített a hitemben. Csordultig vagyok szeretettel, szinte összeroppanok, annyi szeretetet kaptam ettől a kisgyerektől. Hátralévő éveimre bőven elég lesz.
Viszlát, hamarosan találkozunk: Rózsa mami
Ui: Élete utolsó három napjában Oszkár kitett az asztalkájára egy papírt. Téged érint. Az volt ráírva: "Csak a Jóisten ébreszthet fel."
(Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami)
Köszönet a könyvért! Kihagyhatatlan. ("Kötelező olvasmány") Magdi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése