Egyszer egy boldogtalan fiatalember jött az öreg mesterhez és
elmondta, hogy nagyon szomorú az élete, és megoldást keres.
Az öreg mester megkérte a fiatalembert, hogy tegyen egy marék
sót egy pohár vízbe és azt igya meg.
„Milyen az íze?” – kérdezte a mester
„Borzasztó” – válaszolt a tanítvány.
A mester mosolygott. Majd megkérte a fiatalembert, hogy tegyen
egy marék sót a tóba. Csendben elsétáltak a tóhoz, és miután a tanítvány
beleszórta a marék sót a tóba, az öregember megkérte, hogy igyon a tó vízéből.
„Milyen az íze?” – kérdezte a mester
„Jó” – válaszolt a tanítvány.
„Érzed a só ízét?” – kérdezte a mester
„Nem” – válaszolt a tanítvány.
A mester a tanítvány mellé ült, megfogta a kezét és azt mondta:
„Az élet fájdalma tiszta só; nem több, nem kevesebb. Az életben
a fájdalom mennyisége ugyanaz marad, pontosan ugyanaz. De a fájdalom, amit
érzünk a tartótól függ, amibe azt beletesszük. Így, amikor valami fáj, az
egyedüli dolog, amit tehetsz, hogy tágítod a dolgokról alkotott érzéseidet.
Hagy abba, hogy pohár vagy. Váljál egy tóvá.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése