Gyönyörű tavaszi napsütésben indultam ki. A kocsiban meleg is volt, és közben párat telefonáltam, meg zenét hallgattam. 
Szolnoknál ejtőernyősök ereszkedtek alá... Aztán Ancsa felhívott, hogy meghalt Popper Péter. Megkönnyeztem a hírt. Nagyon értékeltem a műveit, élveztem az előadásait, személyesen is. Sajnálom, hogy nem lesz már benne részem. De a kocsiban van egy hangoskönyve, azt be is tettem és meghallgattam.
120 km-re van egy benzinkút, ahol meg szoktam állni. Érdekes élmény, hogy ugyanaz a táj hogyan változtatja a képét. A parkolóban készült ez a kép.
Február 4-én még így nézett ki.
Nem is tudom, hogy a benzin működtette a motort, vagy az én szárnyalásom repítette a kocsit az úton Erdély felé... Imádok vezetni, és azok a felhők!!! A vitorlázó repülős nyarak jutottak eszembe. Olyan rég volt, mintha nem is ez az életem lett volna, hanem egy korábbi inkarnáció.
A fények és a színek mesés pompája! Nagyon éhes voltam már, mert nem reggeliztem, de még napfényben el akartam érni az autópályát, mert eddig csak sötétben és ködben volt szerencsém átmenni rajta.
Bánfihunyadot is augusztusban láttam utoljára világosban.
Sikerült! Pont ilyennek képzeltem a tájat a sötétben. De most mögöttem káprázatos volt, ahogy a felhők közül egyenes sugarakban tört át a nap fénye. Azt sajnos nem tudtam megörökíteni, mert nincs a 40 km "hosszú" pályán leállásra lehetőség, és visszafelé nem tudtam fotózni, csak menet közben előre.Később vörösen izzott a naplemente, a tükörből látszott. Ezt a tájat mindenkinek látnia kéne.
Lejöttem a pályáról. Ezen a döbbenetesen rossz és kihalt úton lehet lejönni vagy felmenni a pályára. Félreálltam kora este végre, ettem két szelet kenyeret, lehelet vékony felvágottal. Csodás tájakon is megállhattam volna enni, de igyekeztem, a világosban minél többet látni. A fizikai testem nem kapott sok élelmet útközben, de a szemem habzsolta a látványt. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése