Mint általában, most is szerencsém volt az időjárással. A kék égen habos fehér felhők úsztak felettem. Sütött a Nap, a kocsiban kellemes idő volt. A táj egy hónap alatt látványosan kizöldült. Most még friss zöld minden. A madarak is élvezik a kikeletet. Felébredt a természet. Sajnos a
szélvédőn sok rovar vesztette életét. Látványos, mennyivel többen vannak most, mint az előző hónapokban.
Furcsa volt Pesttől a határig jönni, alig találkoztam valakivel. Mintha kihalt volna az ország. A boltok is zárva voltak, de az utcákon, az utakon sem járt szinte senki. Kissé
kísérteties volt már.
A talaj legnagyobb része víz alatt van. De annyira ki volt száradva, hogy talán most megtelnek a kutak is vízzel. Én élvezem, hogy ismét tavasz van. Az
utóbbi években a tél után volt egy hétvége a tavasz címén, aztán berobban a hőség. Emlékszem a boldog
gyermekkoromra, amikor igenis létezett ez az átmeneti állapot a télből a nyárba.
A határt átlépve megint alapvetően más lett a hangulat. A boltok nyitva, az emberek jönnek - mennek, kiülnek a házak elé. Autós forgalom mindkét irányba... Élet van, tavasz, zsongás...
Én szerelmes vagyok ebbe a tájba! A legszebb részeket le sem tudom fényképezni, mert a kanyarban tartanom kell a kocsit, és nem lehet félreállni, hogy képet készíthessek. De
lélegzetelállító, ahogy a fordulóban mindig új kép tárul az ember szeme elé. És milyen kép?! Imádom ezt a
változatosságot.
Múlt hónapban sok volt a virágba borult fa, mostanra már zöld minden, a virágok most az
aljnövényzet között vannak. Habzsolom a
szinorgiát és hálás vagyok, hogy megadatott a látás képessége. Összeszorul a szívem, ha a házunkban lakó egyik házaspárra gondolok, ők sajnos nem látnak. Kimaradnak ebből a csodából. (persze ennek is van oka, és lehet, hogy nekik viszont más adatott...)
Az meg külön izgalmas, hogy ugyanazt a környéket havonta látom. Ideális, hogy szembetűnő legyen a változás, de mégis nyomon követhető.
Általában nem szeretek autópályán menni, ha tehetem, inkább a kis utakat
választom a
változatosság miatt is, de Romániában ezt a 40 km-es új utat nem hagyom ki. A kocsimnak is jár ennyi élvezet, hogy simán
haladhat, hatalmas kátyúk nélkül. Az élményt fokozza, hogy nagyon, de nagyon kevesen használjuk - nem tudom miért - és percek telnek el, míg látok magamon kívül mást is rajta.
Mint általában, most is szerencsém volt az időjárással. A kék égen habos fehér felhők úsztak felettem. Sütött a Nap, a kocsiban kellemes idő volt. A táj egy hónap alatt látványosan kizöldült. Most még friss zöld minden. A madarak is élvezik a kikeletet. Felébredt a természet. Sajnos a szélvédőn sok rovar vesztette életét. Látványos, mennyivel többen vannak most, mint az előző hónapokban. 
Furcsa volt Pesttől a határig jönni, alig találkoztam valakivel. Mintha kihalt volna az ország. A boltok is zárva voltak, de az utcákon, az utakon sem járt szinte senki. Kissé kísérteties volt már.
A talaj legnagyobb része víz alatt van. De annyira ki volt száradva, hogy talán most megtelnek a kutak is vízzel. Én élvezem, hogy ismét tavasz van. Az utóbbi években a tél után volt egy hétvége a tavasz címén, aztán berobban a hőség. Emlékszem a boldog gyermekkoromra, amikor igenis létezett ez az átmeneti állapot a télből a nyárba.
A határt átlépve megint alapvetően más lett a hangulat. A boltok nyitva, az emberek jönnek - mennek, kiülnek a házak elé. Autós forgalom mindkét irányba... Élet van, tavasz, zsongás...
Én szerelmes vagyok ebbe a tájba! A legszebb részeket le sem tudom fényképezni, mert a kanyarban tartanom kell a kocsit, és nem lehet félreállni, hogy képet készíthessek. De lélegzetelállító, ahogy a fordulóban mindig új kép tárul az ember szeme elé. És milyen kép?! Imádom ezt a változatosságot.
Múlt hónapban sok volt a virágba borult fa, mostanra már zöld minden, a virágok most az aljnövényzet között vannak. Habzsolom a szinorgiát és hálás vagyok, hogy megadatott a látás képessége. Összeszorul a szívem, ha a házunkban lakó egyik házaspárra gondolok, ők sajnos nem látnak. Kimaradnak ebből a csodából. (persze ennek is van oka, és lehet, hogy nekik viszont más adatott...)
Az meg külön izgalmas, hogy ugyanazt a környéket havonta látom. Ideális, hogy szembetűnő legyen a változás, de mégis nyomon követhető.
Általában nem szeretek autópályán menni, ha tehetem, inkább a kis utakat választom a változatosság miatt is, de Romániában ezt a 40 km-es új utat nem hagyom ki. A kocsimnak is jár ennyi élvezet, hogy simán haladhat, hatalmas kátyúk nélkül. Az élményt fokozza, hogy nagyon, de nagyon kevesen használjuk - nem tudom miért - és percek telnek el, míg látok magamon kívül mást is rajta. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése