Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. november 28., szombat

Hipnózis

- Hogy hívják uram? - kérdezte a hipnotizőr, elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja.
- Jamie.
- Nem találkoztunk mi már, Jamie? - kérdezte a mágus. - Nem láttuk egymást ez előtt az este előtt?
- Nem uram, soha.
- Úgy van. Most pedig, Jamie, tegyünk mi ketten egy kis képzeletbeli sétát! Látja előttünk ezt a lépcsőt, együtt lemegyünk majd rajta. Együtt lemegyünk a lépcsőn, le, le, egyre mélyebbre és mélyebbre...
Jamie Forbes először nem vette észre a lépcsőt. Műanyagból vagy balsafából lehetett, s olyanra festették, hogy kőnek hasson. Most egyenként lement a fokokon a hipnotizőrrel. Közben azon tűnődött, hogyan láthatja a közönség gyakorlatilag a színpad szintje alatt, aztán úgy döntött, legyen ez Blacksmyth gondja. Talán valamiféle tükörrrendszerrel ügyeskedik.
A lépcső alján nehéz faajtóval találta szembe magát. Blacksmyth megkérte, menjen át az ajtón, és amikor megtette, rácsukta azt. Hangja tisztán hallható volt a falon keresztül. Leírta a közönségnek, mit lát maga előtt Jamie: egy kőből rakott üres termet, ajtó és ablak nélkül, melyet azonban eláraszt a fény.

A helység nem négyszögletes volt, hanem kör alakú, s mikor Jamie arrafelé fordult, ahonnan jött, az ajtó eltűnt. Talán a kő miatt nem látszott.
Kőnek tűnik, intette magát Jamie. Festett textil lehet, amely gránit terméskőnek tetszik, akár holmi középkori erődben.
- Nézzen körül, Jamie! hallotta kívülről Blacksmyth hangját. - Mondja el, mit lát!
Jamie úgy döntött, nem osztja meg titkos tudását a többiekkel, azaz, hogy a kő voltaképpen textil.
- Kőből rakott teremnek látszik, mondjuk egy vártoronyban. - felelte. - Nincs ablaka és ajtaja.
- Biztos benne, hogy kő? - hallotta a hipnotizőr hangját.
Ne erőszakoskodj! - gondolta. - Ne számíts arra, hogy fedezlek.
- Kőnek látszik. Nem vagyok biztos benne.
- Járjon utána!
A maga híre bánja, Mr. Blacksmyth - gondolta. A falhoz ment és megtapintotta. Durva, kemény tapintása volt. Kicsit meg is nyomta.
- Kőnek tűnik.
- Szeretném, ha biztos lenne a dolgában, Jamie! Tegye mindkét kezét a kőre, és feszüljön neki minden erejével! Azonban minél nagyobb erővel nyomja, csak annál szilárdabb lesz.
Fura - gondolta. - Tényleg kemény ez, ahogy nyomom, bizonyára fa támasztja meg körben a színpadon. Előbb épp, hogy csak nyomta, mégis egyre inkább nekifeszült a falnak. Szilárd volt, ebben nem volt hiba.
Inkább bűvészkedésféle lehet ez - gondolta - mint az elme elbájolása. Hanem vajon hogyan épített egy kőtermet a színpad alá Blacksmyth, és hogyan hordozza színházról színházra?
Ajtót keresett, ha elrejtve is, de csak követ talált. Nekifeszült a falnak, itt-ott bele is rúgott. Így járt körbe a helységben, amelynek átmérője nem lehetett több tíz lábnál. Nekiveselkedett a gránitnak, és olyan erővel rúgta, hogy amennyiben balsafa vagy műanyag volt, akár be is horpadhatott volna.
Mindez ijesztő volt, de nem vészesen, hiszen tudta, hogy Blacksmyth hamarosan szabadon engedi.
- Jamie, van kiút. - mondta most a mágus. - Meg tudja mondani, mi az?
Megmászhatnám a falat - gondolta - ha szélesebbek lennének a terméskövek közti hézagok. A mennyezetre felnézve látta, hogy az is ugyanolyan szilárd anyagból való. A fal egy része megperzselődött és elfeketedett, mintha fáklyát helyeztek volna oda korábban, hogy világítson. Mostanra azonban híre - hamva sem volt sem a fáklyának, sem a falikarnak, ami tartotta.
- Nem tudok felmászni - mondta végül.
- Azt mondja, nem tud felmászni a falon. - jelentette ki Blacksmyth színpadias harsánysággal. - Miért, Jamie, megpróbálta?
Jamie ezt célzásnak vette.Tényleg, hátha rejtett fogódzók segítenék a falban.
Nem. Alig lépett az első sor kő szélére, visszacsúszott a cipője.
- Nem lehet megmászni. - mondta.
- Alagutat nem tud ásni a fal alá, Jamie?
Ami ostoba ötletnek tűnt, mivel a padló ugyanabból az anyagból készült, mint az oldalfal vagy a mennyezet. Jamie letérdelt, és megkaparta a felületét, de ugyanúgy nem engedett, mint a helység egésze.
- És az ajtó? Próbálja meg az ajtót!
- Az ajtó nincs sehol. - felelte ő, miközben roppant ostobán érezte magát.
Hogyan tűnhet el egy ajtó? Tudta, hogy ez is a számhoz tartozik, de a szomorú tény az volt, hogy ajtó nem létezett.
Odalépett a falnak ahhoz a szakaszához, ahol a helységbe lépett. Nekivetette a hátát annak az anyagnak, ami kőnek látszott, de akár festett - vakolt furnér is lehetett. Hasztalan próbálkozott azonban, mindössze a vállát horzsolta fel. Hogyan vált hirtelen kővé ez az egész hely?
-Pedig van kiút. - mondta most Blacksmyth. - Meg tudja mondani, mi az?
Jamie Forbes elfáradt, és dühös lett a sok sikertelen próbálkozástól. Bármiféle mesterkedést űznek vele, elege van! Nincs ajtó, ahogyan ablak, kulcs, kötél, sodrony vagy emeltyű sem: nincs semmiféle szerszám, amit használhatna: nincs titkos kombináció ennek, majd annak a kőkockának az érintésével. Ha nem valamiféle titkos jelszót kellene most elkiáltania, fogalma sincs, hogyan jut ki innen.
- Feladja?
Felelet helyett hátrált a helyiség másik oldaláig, nekifutott három lépést, és hatalmasat rúgott a másikba. Természetesen a földön végezte. A falnak mindez meg se kottyant.
- Igen - mondta, és feltápászkodott. - Feladom.
Íme a válasz - hallotta most Blacksmyth hangját, amely csupa drámaiság volt - Menjen át a falon, Jamie!
Ez a fickó megőrült! - gondolta - itt, most a műsor kellős közepén ment el az esze!
- Nem megy - mondta dacosan. - Nem szoktam falakon átjárni.
- Jamie, most meghallja tőlem az igazságot. Nem tréfa, komolyan beszélek. A fal csak a maga tudatában létezik. Ha elhiszi, hogy át tud menni rajta, át is megy.
Jamie a kőre tette a kezét, ami karnyújtásnyira volt tőle.
- Jó, rendben.
- Helyes, Jamie. Itt és most az egész trükköt megosztom magával. Később nem emlékszik majd rá, de hipnotizáltam. Semmiféle fal sincs maga körül. Egy színpadon áll a Lafayette Hotelben, a kaliforniai Long Beachben, és maga az egyedüli ember ebben a teremben, aki úgy tudja, hogy be van falazva.
A kő egy jottányit sem mozdult.
_ Miért műveli ezt velem? Szórakozásból? - kérdezte Jamie.
- Igen, Jamie - felelte Blacksmyth szelíden - Mi most remekül szórakozunk. Maga önként jelentkezett erre a feladatra, és a nyakam rá, hogy amíg él, nem felejti el a történteket.
Kérem, segítsen! - fogta könyörgőre Jamie, a büszkeség vagy harag legparányibb nyoma nélkül.
-Segítségére leszek, hogy segíthessen magán - mondta a mágus. - Soha nem muszáj, hogy foglyul ejtsenek bennünket önnön hiedelmeink. Most hármat számolok, és a terem egyik oldalán átmegyek a falon. Kézen fogom magát, és együtt átsétálunk a falon az ellenkező oldalon. Ön pedig szabad lesz.
- Egy - hallotta a hipnotizőr hangját. - Kettő....Három - mondta aztán hosszú szünet után.
Hirtelen minden úgy lett, ahogy Blacksmyth mondta. Jamie egy pillanatra úgy érezte, mintha a fal megcsavarodott, majd meglágyult volna - folyós lett, mint a víz - a következő pillanatban már ott állt az oldalán a mágus makulátlan szmokingjában, és a kezét nyújtotta.
Jamie hálatelten fogta meg a segítő kezet.
- Nem gondoltam... - kezdte volna.
A hipnotizőr nem lassított, és nem felelt. Öles léptekkel igyekezett az ellenoldali kőfal felé, maga után vonszolva kísérleti alanyát.
Jamie Forbes felkiáltott félelmében és döbbenetében, noha inkább sikolynak hangozhatott.
Blacksmyth törzse ugyanis eltűnt a kőben. Jamie egy pillanatig kétség beesetten kapaszkodott egy testétől elszakított karba, amelynek csuklója és keze csak siklott tovább, és magával húzta a falba.
Bármiféle hangot adott is ki ezek után, elnyelte a fal. A következő pillanatban ujjcsettintést hallott és ismét ott állt a színpadon, Blacksmyth kezét szorongatva, zavartan pislogva a rivaldafényben és lelkes tapsorkánban.
(Richard Bach: Hipnózis)
Mindannyian a magunk kis cellájába hipnotizáljuk magunkat a sokszor ismételt kijelentéseinkkel. Mindenkinek szívből ajánlom ezt a könyvet, nagy - nagy okulásul! Letehetetlen!