2009-12-09

A tapasz hatása

Félreértés ne essék! Ez még nem az én hasam...
De én csak áradozni tudok róla. Nagyon bevált. Mennek le a centik, a nadrágszíjat egyre szorosabbra vehetem. Akik egy hónapja láttak, megjegyezték, hogy az arcomon is látszik a változás. Ezt én nem érzékelem, mert minden reggel látom magam a tükörben, ha csak rövid ideig is. (Sminkelni nem szoktam. :-D) A ruhákon érzem, és hogy a gyűrűk lötyögnek az ujjaimon. A középsőre is felmegy, ami már régóta nem.
A centiken kívül látványos, hogy mennyire keveset kívánok enni. Irma csak csodálkozott. Egyik reggel egy teát ittam, és 1 db. babapiskótát ettem hozzá. A kicsik mellettem sokkal többet reggeliztek. Nem is kívánom. De ez már kiutazás előtt is érzékelhető volt.
Egyik reggel, ahogy kijöttem a fürdőszobából (fürdés előtt veszem le a tapaszt, és öltözésnél rakom fel a frisset), le kellett ülni reggelizni. Aztán beszélgettünk, jött még valaki, aztán dolgozni kezdtem. Elfelejtettem felragasztani a következőt. Délelőtt kérték a lányok, hogy most beszéljünk a tapaszról és az italról. Meg akartam mutatni, hogy hová ragasztom, mikor rájöttem, elfelejtettem feltenni. Hiába pótoltam, akkor már éhes lettem. Irma nevetett, hogy végre! Ilyent sem hallott tőlem, hogy enni szeretnék?! De nagyon mérsékelt mennyiséget ettem így is.
Energiával remekül bírom. Eddig is keveset aludtam, nem panaszkodhatok. De 3 óra alvás után közel 800 km-t levezetni, végig énekelve, és semmi fáradtság, álmosság közben! Ez azért remek érzés! És az út nagyobb részét sötétben tettem meg. Csak a torkom terheltem meg a sok énekléssel. Fel voltam dobva, na! Aztán megint 3 órát tudtam csak aludni, és már fel kellett kelni. A következő nap is simán lezajlott. Sokszor tényleg csak 3-4 órát tudok aludni, de ez nem megy a másnapi tennivalók kárára.
4 hete használom a tapaszt, teljes élvezettel! És az italhoz még hozzá se nyúltam, pedig az még jobban energetizál.
Ami még lényeges: az élet kemény helyzetek elé állított, mind érzelmi, mind pénzügyi téren. Mindkét dolog elég súlyos, ennek ellenére megdöbbentő nyugalommal és kedéllyel viseltem és oldom meg. Nem csak a hangulatomat javítja a tapasz, de zsigerileg, mély, belső békét hozott. Nem viselnek meg az események, tudok a megoldásra koncentrálni. És mivel sok - sok betegségnek a stressz, a belső harmónia felborulása az oka, ez talán a legfontosabb. Fontosabb, mint a fogyás.
Most hozzá fogok a hálózatépítéshez is. Már megérkezett a futárral a dombornyomott kártyám is. Aki ismer, az tudja, előbb mindent kipróbálok magamon, és ha beválik, ajánlom másnak is. A tapasztalatom remek, mehet az ajánlás.

4 megjegyzés:

  1. Az első online vevőd jelentkezik. Üzenj, ha időszerű lesz. blholdkukacgmailcom

    VálaszTörlés
  2. Légy szeretettel üdvözölve!
    Jelentkezem. :-D

    VálaszTörlés
  3. Szia Magdi!

    elküldenéd a telefonszámod? Sajnos elveszítettem. Ha nem szeretnéd itt: termeszetgyogyaszat@vipmail.hu
    Köszönöm! Terézia

    VálaszTörlés
  4. Nem titok: +36-30-625-9328
    Szeretettel várom a hívásodat. :-D

    VálaszTörlés