Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2010. január 4., hétfő

Múlt

Az lehet a tiéd, amit látsz.
Ezért mindig a fényes jövőbe tekints,
amely éppen ott ragyog előtted.

Hadd szögezzem le, hogy itt most nem azokra a dolgokra utalok, amelyeket ténylegesen, fizikai értelemben a szemeddel látsz (a dolgokra, amelyek vannak vagy voltak), hanem inkább arra a kreatív belső látásra, amely képessé tesz meglátni a lehetőségeket.
A múlt ezzel szemben az a terület, ahol az élet véget ér. Szomorú tény, hogy ez a hely egyben az a hely is, ahol az emberek 95%-a az ideje (vagyis sajnos az élete) 95%-át eltölti. Kultúránk elfogadott rítusa például, hogy amikor az öreg cimborák összeülnek, hosszú órákat töltenek a régi szép idők, az elmúlt évek felidézésével vagy felemlegetésével. A becses jelen idejű életidő óráit fecsérlik el azzal, hogy halottakról beszélgetnek, vagy régi, ma már nem létező dolgokra emlékeznek. Nagyon sokan vannak, akik azzal töltik mindennapjaikat, hogy a múlt dolgait, vagy ahogy más szóval nevezik, antik tárgyakat gyűjtögetnek. Mindent, de mindent összegyűjtenek a kisautóktól a régi bútordarabokig.
Van azután sok olyan ember is, aki ébren töltött idejének a legnagyobb részét azzal emészti fel, hogy a saját élete negatív, múltbeli pillanatait éli át újra és újra. Vagy azzal töltik a nap értékes óráit, (ami soha nem jön többé vissza), hogy a múltban őket ért igazságtalanságokon merengenek, vagy olyan goromba megjegyzéseken rágódnak, amelyeket valaha valaki vélhetően nekik címzett. Gondolatban múltbeli bukásaik vagy egy - egy olyan valaha kínálkozó lehetőség miatt kínlódnak, amely valahogy kicsúszott a kezükből. Ők sajnos olyan erősen negatív kisugárzást tartanak fenn maguk körül, hogy még csak a távoli lehetősége sincs meg annak, hogy valaha valamilyen pozitív gondolat férkőzhetne be a tudatukba.
Amit ezzel a gondolkodásmóddal biztosan el lehet érni, az a neheztelés és/vagy lelkifurdalás - mindkettő halálos érzelmi állapotot tükröz. Addig azonban, amíg szegények meg nem értik, hogy a saját szerencsétlenségüket önmaguk zúdították a maguk fejére, és amíg rá nem jönnek, hogy rajtuk áll, hogy változtatnak-e az életükön, arra kárhoztatják magukat, hogy újra és újra elkövessék saját múltbeli hibáikat.
Amíg ragaszkodnak ahhoz, hogy mások tehetnek az ő problémáikról, nem érhetnek el semmilyen sikert, (mert természetesen soha nem változtathatunk meg igazán senki mást - önmagunkon kívül).
Ezért amilyen erősen ragaszkodnak saját téves elképzeléseikhez, ugyanolyan mértékben gondolkodnak továbbra is a múltban. Ugye, mondanom sem kell, hogy nem léphetünk előre addig, amíg a fejünkben, gondolatban éppen az ellenkező irányba haladunk.
Most nézz magadba! Lehet, hogy te is azon emberek csoportjába tartozol, akiket éppen bemutattam?
Ha igen, akkor azt javasolom, hogy erőteljes padlófékkel azonnal vess véget ennek a gondolkodásmódnak, ezt követően pedig vizsgáld meg újra a jelen helyzetedet és jövőbeni céljaidat. Nézz egyenesen előre, és töltekezz fel nagyszerű és felemelő gondolatokkal azzal kapcsolatban, hogy végül is mire vagy képes, és mire viheted az életben!
Éles tudatossággal figyeld gondolataid irányát, mert végül ebbe az irányba fog kibontakozni az életed is!
(Bob Proctor: Gazdagnak születtél)