2010-01-29

Helios - med

Ahogy szerdán megbeszéltük, csütörtök délután kimentem Budaörsre a rendelőbe.

Már az első benyomás kellemes volt. Új épület, tisztaság, igényesség. A doktornő minden várakozásomat felülmúlta. Még nem volt időm utána nézni, de tudom, hogy dolgoztunk már együtt korábbi inkarnációkban. Az "ezer éve ismerjük egymást" érzését éltem át ismét.
Belgyógyászként kezdte a pályáját, aztán egy baleset fordulatot hozott az életútján. A természetgyógyászat segített neki is, és homeopátiát és fülakupunktúrát tanult. Tavaly végzett ezekkel. Lelkes, kedves és ami számomra a legfontosabb, nagyon hasonlóan látjuk a dolgokat. Ő is holisztikusan gondolkodik, nem csak tüneteket akar kezelni. Zene volt füleimnek hallgatni a gondolatait. Tipikusan a meglátni és tovább szeretni esete.


Megállapodásunk szerint ebben a szobában fogok rendelni csütörtökönként. A romániai út miatt csak 18-án fogok kezdeni. Rugalmasan kezeljük a beosztást, de igyekszem majd úgy szervezni az életem, hogy a csütörtökjeimet a lehető legkevésbé bolygassam.


A megközelíthetőség:
2040 BUDAÖRS,
Szabadság út 14. fszt.4 (belső udvar)
Budapest Móricz Zsigmond körtérről a 40-es busszal
Budaörs Templom térig.
A rendelő a templom utáni társasház belső udvarában található.
Mindenkit nagy szeretettel várunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése