Most vasárnap visszamentem ugyanarra a hídra, ahol 12-én mintát vettünk. Már előtte elkövettem egy hibát. Tibor felszállt a vonatra, és én letekert ablakkal élveztem a kellemes meleget. Meglepően jó idő volt aznap. Élvezem a szelet, nekem ez mámorító élmény. Aztán fura érzést tapasztaltam a lágy szájpadlásomnál. Ittam vizet, de nem lett jobb. Megint ittam, de még rosszabb lett. Aztán berobbant a gondolat: beszívom a vörös iszap finom porát. Azonnal bezártam az ablakot, és a belső levegőt keringettem a kocsiban.
A hídon kiszálltam, hogy készítsek néhány fotót. Azt a különös dolgot csak itthon vettem észre, hogy mindkét napon 16:04 -kor készültek a képek.
Néztem a híd két oldalát, és éreztem, valami nem stimmel. Bal oldalon az egy hónappal ezelőtti képeket látjátok, jobb oldalon a mostaniakat. A régebbin sokkal vörösebb a víz, de a mostanin már zöldebb a part. Nyeri vissza a természet a maga területét.
Igen ám, de mi van a híd másik oldalán? Pár méter az egész, de itt épp ellenkező a hatás. Sokkal ritkább a talaj növényzete.
Ezeken a képeken is látszik, hogy rosszabb a helyzet, mint híd másik felén.
Rájöttem, hol rontottam el. Minden nap a híd másik oldalán állok képzeletben, látom, hogy a fehér fény hatására kitisztul a vörös iszap. Aztán jön a kozmikus kék folyadék, és szebb lesz a folyó színe, ismét kizöldül a talaj. Ez jó, de kevés. az egész országrészt kell vizualizálni. Azért vicces így nézni a különbséget. 
Most kedd éjszaka is érzem még egy kicsit ezt a furcsa érzést idebent. Teljesen más, mint mikor fáj a torkunk. Dolgozom rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése