2011-12-19

"Megfontolandó szavak az öregedésről"

Egy hónap, és 55 éves leszek. Tény. És nem bánom. Kaptam egy írást, és nagyon tetszik. Akár én is írhattam volna. Örülök, hogy vannak hasonlóan gondolkodó emberek. :-) Közreadom szeretettel:


                       
"Egy nap, egy fiatal barátnőm azt  kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén,  mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az ifjú hölgy,  látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam  neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta  és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem,  hogy az öregedés egy ajándék.Tulajdonképpen életemben most  lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. .  Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a  táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki  pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek  felett.


Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a  szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz  hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre  kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal  szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha  több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat,  vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi  szükség nincs, de jól néz ki.

Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek. Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő  előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot,  amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali  4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren? Táncolhatok a  régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a  régi szerelem emlékén.....és meg is teszem.

Sétálok a  vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak  a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha  jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett  sajnálkozó pillantásokkal.Ők is lesznek öregek.

Tudom,  persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is  néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb  dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti  a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és  megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt  érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok,  hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a  fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan  vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték  meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.


Ahogy múlnak az évek,  úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni  azzal, mit gondolnak mások. . . Én nem teszek fel magamnak  se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne  legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz.  Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt  vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett  volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden  áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van  hozzá/.
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!



Szeretettel ajánlom a  fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak. És ajánlom  még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert  a nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert."

Maximálisan egyet értek ezzel. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése