Nem a fényképezőgépem romlott el, hanem az út nagy részén köd volt. Kora reggel kivakartam a kocsit a jég alól. Székelyudvarhelyről jöttem haza. Dermesztő hideg volt, csontig hatoló. Talán a borongós idő miatt is hidegebbnek tűnt, mint olykor a sokkal hidegebb. A napsütés sokat javíthat a közérzeten.
Nem tudom, némely házban mivel tüzelnek, de fojtóan kaparja az ember torkát a füst. Persze ennek ellenére letekert ablakokkal haladok, részben a fotózás miatt, részben, mert ez a levegő is hozzátartozik a megismeréshez.
Amint néhol élvezhető a napsütés, mindjárt minden más!
Amikor a levelek nem takarják el az ágakat, feltűnik a fa szerkezetének szépsége...
Itt már sejtettem, hogy mibe kerülök megint. A fotózásnak annyi egy időre.
Kibédnél kicsit kitisztult. Elvileg itt lehet finom lila hagymát venni, de most még nem pakolták ki őket a házak elé.
Reggel 8 óra. Szemben a nappal.
Olyan, mintha a növényzet fehér csipkébe öltözött volna. :-) Az út járható, de vigyázni kell.
Hát nem gyönyörű?!
Marosvásárely.
Nem tudok betelni a dérbe öltözött fák látványával.
A másik oldal.
A természet szépségét felváltja az ember butasága és felelőtlensége. A műtrágyagyár ezt a szemetet fújja az égre.
Ez az az eset, amikor örülhettek, hogy csak a látványt élvezitek. Leírhatatlan ez a levegő. Még ma sincs rendben a torkom. És képzeljétek azokat az embereket, akik ebben a bűzben élnek nap mint nap...
Újabb szépségek.
Ezen a szakaszon már csak ködlámpával lehetett vezetni.
Jelentős szakaszon ennyi volt a látvány, vagy még ennyi sem.
Itt jöttem le az autópályáról. Áldom ezt az 50 km-es részt is. :-)
Bánffyhunyadnál már jobb volt a levegő. Az elhagyott házak egyike. Évek óta így állnak és mennek lassan tönkre.
Itt már nyoma sincs a dérnek.
Köd azért még akad. Fájó szívvel gondolok arra, hogy a decembert ki kell hagynom, mivel a karácsony miatt úgysem lenne dolgom. Csak január végén járok erre újra.
A határ felé vezető út. Ismét szürkeség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése