2010-04-16

Egészségügyi kérdések

" Akár, látszólag hirtelen, egy baleset következményeként, akár valamilyen betegség, például rák következtében éri sérülés a testedet, te teremtetted a helyzetet gondolataiddal - és a gyógyulás is a gondolataid révén fog bekövetkezni.
.
Sokkal könnyebb a mérsékelten megromlott egészségi állapotból kiváló egészségre szert tenni, mint a súlyosan megromlottból. Azonban bárhol is vagy éppen, bárhová eljuthatsz, ahova akarsz, ha képes vagy elterelni figyelmedet életed nem kívánt sajátosságairól, és az inkább kedvedre való részeire összpontosítani. Tényleg csak összpontosítás kérdése.
Egy ijesztő betegség híre vagy egy sérülés olykor igen nagy lökést ad ahhoz, hogy figyelmedet tudatosabban összpontosítsd jó érzést okozó dolgokra. Ami az illeti, a Megfontolt Teremtéssel legjobban haladó tanítványaink némelyike éppen azök közül került ki, akikkel ijesztő híreket közöltek az orvosok, és elmondták nekik, hogy semmit sem tudnak tenni az érdekükben, és most (mivel nem maradt más lehetőségük) elkezdték tudatosan összpontosítani a gondolataikat.
.
Ha ennek az életnek a tapasztalata tartalmazza mindazt, aminek a hatására megszületik benned egy vágy, akkor minden hozzávaló a rendelkezésedre áll, hogy valóra váltsd ezt a vágyadat. De arra kell összpontosítanod, ahova szeretnél eljutni - nem pedig arra, ahol vagy - máskülönben nem indulhatsz el vágyaid irányába. Meggyőződéseiden túlmutató dolgokat azonban nem tudsz megteremteni.
.
Mivel tested sejtjei tudják, mit kell tenniük egyensúlyuk visszanyerése érdekében, ha valamilyen módon sikerül figyelmedet jó érzést okozó gondolatokra összpontosítani, megszűnik kedvezőtlen közbeavatkozásod, és állapotod helyreáll. Minden betegséget kivétel nélkül a rezgések összhangjának hiánya, avagy az ellenállás okoz.
.
Nem számít, hogy mi a betegséged, és annak sincs jelentősége, hogy mennyire előrehaladott, a kérdés a következő: képes vagy-e gondolataidat kedvező irányba terelni, tekintet nélkül az állapotodra?
.
A legtöbben akkor fordulnak orvoshoz, amikor rosszul érzik magukat, mert szeretnék tudni, hogy mi a baj, márpedig, ha valamilyen bajt kerestek, rendszerint meg is találjátok. Voltaképpen a Vonzás Törvénye ragaszkodik ehhez. Ha folyton bajok után kutatsz a testedben, keresésed idővel előidézi valamilyen gondnak a bizonyítékát, de nem azért, mert a baj mindvégig ott bujkált, és már elég rég kutatod ahhoz, hogy végre előkerüljön, hanem mert az ismételt gondolat előbb-utóbb megteremti önmaga megfelelőjét.
.
Az idősebb emberek gyakran tényleg betegebbek és erőtlenebbek. Állapotuk azonban nem azért romlik le, mert fizikai testük arra van programozva, hogy idővel tönkremenjen, hanem mert minél tovább élnek, annál több okot találnak a nyugtalankodásra és az aggodalomra, ami ellenállást teremt természetes Jólétük Áramával szemben. A betegség az ellenállásból fakad, nem pedig az idős korból."
(Esther és Jerry Hicks: A bőség törvénye)

2010-04-15

Mélység és magasság

Már 3 bolygó áll retrográdban. A Merkúr érdekes helyzeteket okoz az izlandi vulkán kitöréssel. Szép, vörös naplementéket lehet majd látni napokig. Nem tudom, hogy ez nekem is megadatik Erdélyben, odáig ellászik a porfelhő? Majd beszámolok róla.
A múlt héten kipróbálhattuk, milyen napokig áram nélkül élni. Kibírható, de sok kár ért miatta. Túl vagyunk ezen is.
Ma reggel kiderült, hogy hajszál választ el a lakás árverezésétől. Közben egy drága tanítványom komolynak tűnő egészségügyi helyzetbe került. Egymást erősítettük reggel telefonon. Aztán perceken belül manifesztálódott valami, amiről beszéltünk. Működik az elmélet, csak zsigeri szinten sem szabadna megrendülni. Nem könnyű, de érdemes tanulni és próbálkozni. :-D
Viszont amilyen keményen indult a nap, olyan magasságos lett az este. Megható élmények sora emelt a magasba. A záróélmény: egy drága pár szülővé fog válni. Új baba érkezik majd az év végén. :-DDD Jó helyet választott magának.

Szeptemberben jön a Dalai Láma Őszentsége

Négy napra Magyarországra látogat szeptemberben Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma - közölte a buddhista vallási vezetőt meghívó Tibetet Segítő Társaság elnöke, Hendrey Tibor csütörtökön. Mint mondta, a dalai láma a szeptember 17-20. közötti látogatása során parlamenti képviselőkkel is találkozik a tervek szerint. (Na és Taron a Zöld Tara templomot is felszentelni, gondolom. Ez fontosabb, mint a politika.)

2010-04-12

Számmisztika tanfolyam Marosvásárhelyen



2010. április 17-18. (szombat-vasárnap)


Személyiség analízis


nevünkről, adottságainkról, képességeinkről, életünk ciklusairól,


a helyes időzítésekről,


a karmikus feladatokról,


másokkal való közös ügyekről


a múlt életek és a jelen tükrében.


A helyszín: Emil Dandea utca 10.


kérek szépen visszajelzést a szervezés miatt.

Elfogadás


Valaha is észrevetted, hogy az ellenállás konoksághoz vezet. És minden konokság mögött önmagunk által kreált félelem van.
Az egyedüli módja annak, hogy békében legyünk és nyugodtak maradjunk, az elfogadás és megértés. Nem kell mindenben egyetértened, vagy másokat követned, vagy mindig elnézőnek lenned, de legyél elfogadó és megértő, és akkor képes leszel higgadtan kezelni bármilyen kapcsolatot, és az élet bármilyen kihívását.

Jeszenszky István levele

Kedves Barátaim!

Sok szeretettel hívlak Benneteket a következő programokra:


2010. ápr. 17.-18. 9:00-17:00
TITKOS gyógyító ÉNEKEK és HANGOK tanítása
Beavatás az ősi gyógyító hangok világába

workshop


Budapest, Sunorange
XI. kerület Badacsonyi u. 9. III. e.(a Villányi út egyik keresztutcája, a Szüret utca folytatásaként)

Telefon: (061) 209-22-05, 063-09-844-400

2010. április 17. 20:00-21:30

Zeneszertartás

Budapest, Sunorange

Részvételi díj: 2000.- Ft

2010. Június 6. 19.00

Gyógyító varázshangok zeneszertartás, lemezbemutató koncert

Budapest, Kiscelli Múzeum

3. kerület, Kiscelli u. 108.

Jeszenszky István

A workshopról (Sunorange) részletesebben:

1. Beavatás az ősi gyógyító hangok világába
2. Hangok jógája
3. Ismerkedés a tibeti - mongol - indiai szakrális énekmondásokkal
4. Kultikus hangszerek bemutatása; indiai - perzsa - kínai - tibeti
5. Hangmeditációs technikák elsajátítása

Bejelentkezés: 30-222-8705


Tájékoztató adatok:

Dátum

Időpont

Terem

Előadó

2010 ápr. 17., szombat

10:00 - 17:00

Szalon

Jeszenszky István

2010 ápr. 17., szombat

10:00 - 17:00

Ashram

Jeszenszky István

2010 ápr. 18., vasárnap

10:00 - 17:00

Szalon

Jeszenszky István

2010 ápr. 18., vasárnap

10:00 - 17:00

Ashram

Jeszenszky István

http://www.sunorange.hu/hu/programok/17

Számok



1 x 1 = 1
11 x 11 = 121
111 x 111 = 12321
1111 x 1111 = 1234321
11111 x 11111 = 123454321
111111 x 111111 = 12345654321
1111111 x 1111111 = 1234567654321
11111111 x 11111111 = 123456787654321
111111111 x 111111111 = 12345678987654321


9 x 9 + 7 = 88
98 x 9 + 6 = 888
987 x 9 + 5 = 8888
9876 x 9 + 4 = 88888
98765 x 9 + 3 = 888888
987654 x 9 + 2 = 8888888
9876543 x 9 + 1 = 88888888
98765432 x 9 + 0 = 888888888


1 x 9 + 2 = 11
12 x 9 + 3 = 111
123 x 9 + 4 = 1111
1234 x 9 + 5 = 11111
12345 x 9 + 6 = 111111
123456 x 9 + 7 = 1111111
1234567 x 9 + 8 = 11111111
12345678 x 9 + 9 = 111111111
123456789 x 9 +10= 1111111111


1 x 8 + 1 = 9
12 x 8 + 2 = 98
123 x 8 + 3 = 987
1234 x 8 + 4 = 9876
12345 x 8 + 5 = 98765
123456 x 8 + 6 = 987654
1234567 x 8 + 7 = 9876543
12345678 x 8 + 8 = 98765432
123456789 x 8 + 9 = 987654321

Kitettem fent kép formátumban is, mert a szerkesztésben tökéletes a kép,

de ha megnézem a végeredményt, az én gépemen telefonszámokat generál a program.

2010-04-08

A sokszorozó hatás

"Azzal, hogy csak magunkra összpontosítunk, korlátok közé szorítjuk a kimeneti energia mennyiségét, mivel CSAK EGY VAN BELŐLÜNK. Ha viszont másokra koncentrálunk, annyiszor több energiát sugárzunk kifelé, ahány emberrel foglalkozunk.
Ezt soha senki nem mondta el nekem. Mai szemmel nézve azonban tökéletesen helytálló megállapításnak tűnik. Ha minden energia (márpedig az), és ha az energia teremtő erővel bír, (márpedig azzal bír), akkor minél több energiát használunk fel, annál gyorsabban és varázslatosabban tudunk létrehozni dolgokat!
És mindent, amit létrehoztunk, át is élünk. Ennek oka, hogy minden, ami BELŐLÜNK indul, HOZZÁNK tér vissza. Ennek oka pedig, hogy nincs jelen más. NINCS JELEN MÁS, CSAK MI, megsokszorozódva. MIND EGYEK VAGYUNK.
Amíg ezt meg nem értem, és nem kezdek el gyógyítani másokat, én magam is lassan gyógyulok - hiszen ha valamelyik részem nem egészséges, hogyan gyógyulhatnék meg teljesen? Amíg ezt meg nem értem, és úgy nem határozok, hogy őszinte szívvel tudok szeretni másokat, én is csak lassan tudom megszerettetni magam - hiszen ha valamelyik részemet nem szeretik, hogyan szerethetnének teljesen? Amíg ezt meg nem értem, és igazán úgy nem tekintek másokra, amilyenek valójában, én magam is lassan jövök rá, ki vagyok valójában - hiszen ha valamelyik részemre nem figyelek oda, hogyan figyelhetnék oda magamra teljesen?
Ismernünk kell a Mindenséget, ha azt akarjuk, hogy bennünk is ott legyen a Mindenség.
Úgy bánjunk másokkal, ahogyan magunkkal bánnánk. Mert amit másokkal teszünk, azt magunkkal tesszük - annál az egyszerű oknál fogva, hogy NINCSENEK MÁSOK. Nincsenek mások, csak mi.
Minden ember Isten egyéniesült megtestesülése.
ISTEN ÉS MI EGYEK VAGYUNK.
(N.D.Walsch: Istennél is boldogabban)
Mivel tegnap óta a Plútó is retrográdba ment szeptember 15-ig, fontos ezeket a gondolatokat észben tartani. Ő képviseli az EGÉSZ AKARATÁT!!!!!!

2010-04-07

Az aranyasszony útja

Kölcsön kaptam ezt a könyvet, és eddig tetszik. A betegségek lelki hátterét remekül magyarázza el, holisztikus szemlélettel. Az asztrológiáról is remek sorokat ír:
"Maga a Biblia mondja, nézz fel az égre, a csillagokra, és ámulj el a Teremtő csodás alkotásán. A világ ismerete Isten alkotásának megértése. Az asztrológiát a királyok tudományának nevezték évezredekig. Igen, jól hallottad, igen ősi tudomány ez! Gondolj bele, a sumér asztrológusok már időszámításunk előtt ismerték a Naprendszer külső bolygóit, amit állítólag a mai ember fedezett fel az elmúlt kétszáz évben. Ők ennek ellenére lerajzolták, kiszámolták és használták rendszerükben.
- Ez hihetetlen! - Éva valóban meglepődött. - Ez hogy lehet? Honnan ismerték? Olyan fura, én tényleg mindig úgy képzelem magam elé az embereket abból a kórból, hogy valami egészen elképesztő kevéske tudásuk volt a világról, és mást se hallok mostanában, mint hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Sokkal jobban értették a kozmikus összefüggéseket, mint mi, annak ellenére, hogy nem ismerték mondjuk a kvantumelméletet.
- Na, ne legyünk olyan biztosak ebben sem! - nevetett Theo - amúgy meg, attól, hogy mi ma ismerjük, ugyan hova jutottunk? Ne érts félre, én csak abban hiszek megszállottan, hogy bármekkora legyen is a tudásod az anyagi világról, ha kirekeszted az anyagon túlit, most legalábbis nevezzük így, akkor csak részleges folyamatismereted lehet, de a világ összerendezett működéséről, a belső kölcsönhatásokról soha nem lehet fogalmad. Nem lehet kihagyni a végső rendezőelvet, és csak a részfolyamatokból vonni le következtetéseket. Márpedig a mai ember ezt teszi. És a tudomány ezekből a folyamatleírásokból ráadásul végső, megkérdőjelezhetetlen konklúziókat is képes alkotni. Ez azért nekem megemészthetetlen. Ez a bölcsességtől baromi távol áll. Igen, igen, pont ez a különbség a bölcsesség és az ismeret között. Lehet hatalmas részismereted, de mégsem látod az egészet.
...
-Amúgy mi az asztrológia? Jóslás?
- Á, dehogy! Ha tudom valakiről, hogy nem tud úszni, és azt mondom neki, figyelj öregem, ma ne menj a tengerbe, mert akkora vihar lesz, hogy belefulladsz, akkor én jósoltam? A képlet az egyes ember és a kozmosz viszonyát mutatja. Olyan, mintha készülne rólad és az univerzumról egy fénykép a születésed pillanatában: ekkor érkeztél a földre önálló testben és az első lélegzetvételeddel először kapcsolódtál össze vele. Egy térkép önmagunkhoz, az életutunkhoz. Megmutatja, mik a feladataink, mikre vigyázzunk, mik az erősségeink, gyengeségeink, melyik időszakban várható több akadály és a többi. Egy mankó."
Nekem tetszenek ezek a gondolatok, szinte ezekkel a szavakkal tanítottam én is már sok-sok éve. Jó érzés, hogy másvalaki is hasonlóan gondolkodik, pedig nem tudtunk eddig egymásról.

2010-04-06

Tavaszi képek

Viki a gyerekekkel kertes albérletbe költözött. Minden szabad percem ott töltöm. Festés, takarítás, pakolás. Húsvéti hangulatnak nyoma sem volt, de nem bánom. Az erkélyről az orgonámat kiültettük a kertbe. Eddig nekem virágzott - az orgona a kedvencem - de kinőtte a cserepét, most majd szabadon terjeszkedhet a kertben.

Az árnyékliliom szép csendben kibújt a földből. Hozza majd az édes illatát.

Ez a cserép snidling is kint telet az erkélyen, ő kelt életre először.

Friss bazsalikom várja, hogy főzzek vele.

Nálam is, Vikinél is van tömjénvirág. Imádom, mikor hajnalban megpermetezem, és finom illata ilyenkor még intenzívebb.
A gyerekszoba ablakába árvácskák kerültek.

A kert maga a csoda!

Őt nem ismerem, de sok virágot hozott már az ajtóval szemben. Bámulatos, hogy tele van a kert tulipánnal. Megcsodáltam még zöld bimbós állapotában, másnap már pirosan virult. Gyíkok napoznak a konyhaablak párkányán, és a falon. Rengetegen vannak, de fürgébbek nálam, eddig nem sikerült lefotózni őket. Majd türelmesen meglesem a társaságot, ami késik, nem múlik...

2010-04-01

Elfogadás


Ha semmit


nem részesítenél előnyben mással szemben,


akkor elfogadsz.



Elérted a bizonyosságot és a tudást.

Tavaszi újrakezdés

Viki a srácokkal elköltözött egy kertes albérletbe. Az első percekben a gyerekek rendbehozták a kerti tűzrakó helyet.


Festés, pakolás, pakolás, takarítás, pakolás.... az utóbbi napok remek programja. Minden szabad percem velük töltöm emiatt. Ezért írtam mostanában kevesebbet.

2010-03-29

Fejezz be mindent

Egy befejezetlen munka két helyen is elvégezetlen marad – a feladat aktuális helyén, és belül a fejedben. A befejezetlen feladatok a fejedben elvonják a figyelmed energiáját, ahogy bántják a lelkiismeretedet. Azok, minden alkalommal, egy kicsivel többet szívnak el a személyes energiádból, amikor dolgokat hallogatsz. Nem kell tökéletesnek lenned egy tökéletlen világban, de jó a dolgokat befejezni. Ha elkezded, fejezd be… vagy felejts el. Tedd meg, vagy dobd el.

2010-03-25

Fény


Emlékezz csak vissza, hogy gyermekkorodban, amikor megijesztett valami álom, milyen megnyugvást tudott adni egy mécses azáltal, hogy elhessegette a sötétséget, amelytől féltél.


Egy napon tudásod révén te is ilyen mécses leszel és azok, akik félnek ennek a világnak a homályától, rád fognak tekinteni, hogy világíts nekik az útjukon.

Sokszínűség


Mindig gondoljatok vissza rá, hogy országotok minden lakója és a sokféle fajtájú és színű nép, amely csak él a földkerekségen, akár barát, akár ellenség, akár veletek egyenrangú, akár rabszolga, mind csak útitárs ugyanazon a hosszú úton és hogy egy napon mindezek veletek együtt foglalnak helyet abban a nagy testvériségben, amelynek valamennyien részeseivé válunk.

Quantum gyógyítás


A készülék folyamatosan érzékeli a páciens ultrafinom élettani rezgéseit, biorezonanciáit, a kórosakat megkülönböztetve a harmonikusaktól. A kezelések alkalmával megkísérli a diszharmonikus rezgések megszüntetését, harmonikussá alakítását. A vizsgálat során átvizsgálja a szervezet egyes szerveit, szervrendszereit, kimutatja azok akár csak enyhe egyensúlyzavarát és a harmonizációs kezelését is elvégzi.


A vizsgálattal mód nyílik szervezetben kialakult, minimális, még alig észlelhető eltérések kimutatására is, amelyek a későbbi súlyosabb elváltozások előjelei, esetleg kiinduló okai.

Felkutatja és kijavítja a tudatalattiban rejlő blokkokat, hogy megszünhessenek a figyelmeztető tünetek.

Nagyon szeretek vele dolgozni, a kezelt személyek legtöbbje alszik közben, viszont úgy kel fel, hogy sok minden helyreállt a szervezetében.

Mindenkit szeretettel várok a kezelésekre.

2010-03-21

Reinkarnáció

2010. március 25-én, 18:30-kor

előadást tartok Reinkarnáció címmel

a Kispesti Munkásotthon Művelődési házban,
(1191. Budapest, Teleki utca 50.)
a Lélekemelő klub szervezésében.
.
A program része egy meditáció is.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tévedés

Sohasem alakulhat ki olyan helyzet, amelyből nincs kiút. Sőt, ezer meg ezer keresztülvihető lehetőség kerül az utatokba, de a legtöbb ember továbbra is a hiány nézőpontját választja a különböző helyzetekben, amíg végül egy nem kívánt helyzetben találja magát, amelyben úgy tűnik számára, hogy nincs több lehetősége.
Az időnek és a fizikai erőfeszítésnek nincs köze az anyagi sikerekhez.
Megkapod, amire gondolsz!
A pénz kérdésében voltaképpen 2 dologról beszélhetünk:
1. pénzről, bőséges mennyiségű pénzről, a szabadság érzéséről, és a bőséges mennyiségű pénz biztosította gondtalanságról.
2. a pénz hiányáról, a távolról sem elegendő mennyiségű pénzről, a pénzhiány miatti félelemről és csalódottságról.
Az emberek gyakran azt hiszik, hogy ha azt mondják: "Több pénzt akarok!" - akkor pozitív előjellel beszélnek a pénzről. De amikor pénzről (vagy bármi egyébről) beszélsz, és közben félsz vagy szorongsz, akkor nem a pénzről beszélsz, hanem arról, hogy nincs elég belőle. Ez pedig fontos különbség, mert az előbbi elhozza a pénzt, míg az utóbbi távol tartja.
Sok ember csupán azért állandósítja életében a "nincs elegendő" tapasztalatát, mert gondolatai nem lépnek túl tényleges tapasztalataikon. Ha a pénz hiányát tapasztalják meg, és tudatában vannak ennek, gyakran beszélnek róla, így ebben a helyzetben rögzítik magukat.
Ha továbbra is arra figyeltek, ami van, nem jön el a vágyott minőségi változás. Ha csak azt vagy képes meglátni, ami van, akkor a dolgok nem javulnak.
.
Ha alapvető változást akarsz előidézni életed tapasztalatában, alapvetően más rezgéseket kell sugároznod, ami azt jelenti, hogy olyan gondolataidnak kell lenniük, amelyek más érzést váltanak ki.
.
Ha küzdesz, küzdesz, küzdesz, annak sosincs jó vége. Ez ellentmond a Törvénynek. "Majd ha odaérek, boldog leszek." - ez nem célravezető hozzáállás. Mert amíg nem vagy boldog, nem érhetsz oda. Ha előbb elhatározod, hogy boldog leszel - akkor oda fogsz érni.

Nap - Szaturnusz szembenállás

Tegnap reggel aggódva hívott valaki: a lánya előző nap szült egy csodás kislányt. A baba rendben is van. A szülés nehezen ment, császár lett a vége. Elhangzott a mondat, hogy jól meggyötörte a mamáját. Nem. Túlhordás esetén van az, hogy a baba nem lelkesedik a világra jöveteltől. Ha a mama nem tágul, akkor éppen ő az, aki nem akarja elengedni a testében eddig növekedő gyermeket. A mamának vannak tudatos vagy inkább tudatalatti félelmei, ellenállása.
Sajnos engem igazolt a további helyzet, mert tegnapra a kismamának nagyon kemény lett a hasa, bélcsavarodás gyanúja lépett fel. Leállt a perisztartikus mozgás. = görcsölés, félelmek.
Később egy újabb hír érkezett: éjszaka elment egy kedves ismerősöm. Halálba köhögte magát. Váratlan volt a távozása.
Ancsának meséltem este a két hírt, és hogy mi jöhet még, mikor újra megszólalt a telefonom: egy újabb haláleset. Ezt viszont szerdán megjósoltam. Bevitték az illetőt az elfekvőbe. Sejtettem, hogy nem marad ott sokáig. 95 éves volt.
Dolgozik a Nap - Szaturnusz szembenállás. Figyeljen mindenki az egójára!

2010-03-16

Az álom

Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt... az összes vallásos ember ezt mondogatta: "Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunk."
Minden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája ezért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani...
Ezért olyan fontos nekünk a szerelem.
Próbáld megérteni a dolog lényegét: Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű. De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől.
Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja. Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni - az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad.
(Osho)

A csodák törvénye

Az egész jelenségvilágot a polaritás uralja, a fizikai, a kémiai és egyéb tudományok minden törvényében benne rejlenek az ellentétes fogalmak.
A csodák törvényét mindenki működtetheti, aki felismeri, hogy a teremtés lényege a fény.
Éjszaka elhagyjuk egónk hatalmas korlátait, és átlépünk az álom-tudatosságba. Ilyenkor újra meg újra megtapasztalhatjuk elménk mindenhatóságát. Lám, rég halott barátaink távoli kontinensek vagy gyerekkorunk megelevenedett színterei bukkannak fel álmainkban.
Amiként a filmképek valóságosnak tűnnek, pedig csak fény és árnyék keveréke alkotja őket, ugyanígy a mindenség változatossága is csalóka látszat.

A teremtés egyszerre fény és árnyék, mindegyik szükséges a képek létrejöttéhez. A májá világában a rossz és a jó folyton váltja egymást. Ha az öröm állandó volna itt a földön, vágynánk-e újabbra?

A fájdalom jó emlékeztető. A kiutat a bölcsesség mutatja meg. A halál csupán látszólagos tragédia. Akik összeborzadnak láttára, olyanok, mint a tudatlan színész, aki szörnyethal félelmében a színpadon, holott csak vaktölténnyel lőttek rá.
(Paramahansza Jogananda: Egy jógi élete)

2010-03-11

Asztrozófia

Végre december óta egyenesbe fordul a Mars. Az ember azt remélné, hogy az akarati dolgok most majd könnyebben mennek. Belenéztem a nyári helyzetbe, és úgy gondoltam, jobb, ha figyelmeztetek mindenkit.
Júliusra a Mars utoléri a Szaturnuszt, így most ő fogja korlátozni az egós dolgokat. És szemben az Uránusz feszítő ereje robbant rá az együttállásra. Ráadásul a Plútó, mint legerősebb hatás középről támadja a "szembenálló feleket".
Mindenkinek meg van a szabad választása, hogy melyik szinten, "emeleten" akarja megélni a helyzetet. Fizikai síkon nem sok jót ígér: nagyon durva, kemény tanítások lesznek. Érzelmi vonalon sem könnyebb, mikor a saját akarat korlátozva van, hirtelen pofonok ébresztik rá az embert a kötelező változtatásra, és az elengedés / átalakulás tanulása is sokaknak fájdalmas lecke.
Én inkább a spirituális / szellemi síkot választom:
Az lényeges, hogy olyan dolgokat AKARJUNK, ami nem csak nekünk, hanem a többieknek is jó, előnyös. (az Én és az Egész konfliktusa)
A másik szempont, hogy nyitottak legyünk az elengedésre, átalakulásra. Az élet lüktet, változik, Ha valahol ellenállunk, törvényszerű a törés.
A Szaturnusz miatt érdemes odafigyelni a pontosságra, az adott szó betartására. Ha jelentkezel valahová, és számítanak rád, ne mond le az utolsó pillanatban. Hangsúlyt kap a szorgalom, kitartás, összeszedettség, hűség, precizitás, józanság, felelősség, belső tartás.
Emlékeztek a Mézga családra? A köbüki mindig küldött a jövőből valami hasznos dolgot, de mindig kitört az ablak. Érdemes kinyitni előtte. Ha a fentiek alapján viselkedünk, "kinyitottuk az ablakot", nem kell, hogy betörje.
Az Uránuszhoz tartoznak a következő módszerek: vizualizációs gyakorlatok, tarot, számmisztika, asztrológia, energia gyógyítás, meditáció, stb. Ezeket rendszeresen alkalmazva már a kezünkben van az Uránusz, nem kell ránk robbannia.
A Reiki a "legyen meg az Egész akarata". Legalábbis az a fajta reiki, amit én képviselek. Nem mi irányítjuk, csak küldjük magunkon keresztül az energiát, és teszi ami akkor és ott a legjobb az összes érintettnek. Ha ezt rendszeresen megéljük, nincs gond a Plútóval. Fejet hajtunk az Egész akarata előtt.
Sok koncentrációs és kontemplációs gyakorlatot fogok végezni még.
A nyár végén és szeptember első felében 5 bolygó lesz retrográdban! Ez most a kemény tanulás nyara lesz! De ahogy elnézem a világi történéseket, nagyon ráfér az emberiségre egy kis fegyelmezés.
Rengetegen "szennyezik" a közös rezgéseket a félelmeikkel, a válságosdi játékkal, a panaszkodásukkal, tehetetlen depressziójukkal. Ki kell takarítani a "levegőt". Fel kell rázni a tömeget, hogy ébredjenek végre a tudatára annak, hogy maguk teremtik a körülményeiket.
Mindenkinek sok szeretettel kívánok rengeteg energiát, sok türelmet és legfőképpen éberséget erre az időszakra is!

Egyszerre egy...

Amikor védsz, igazolsz, magyarázol, hibáztatsz valamit vagy valakit, vonzásod előnytelen marad. Amikor azt magyarázod, hogy valami miért nem olyan,a milyennek szeretnéd, minden egyes szavaddal fenntartod a nem kívánt vonzást, mert miközben arról beszélsz, hogy miért tapasztalsz valamit, amit nem akarsz, nem arra összpontosítasz, amit akarsz. Nem összpontosíthatsz egyszerre jó és rossz tulajdonságokra.
Első lépésként fontos felismerned, hogy valami nem úgy van, ahogyan szeretnéd: de ha már ezt megállapítottad, akkor annál jobban jársz, minél hamarabb a megoldás irányába fordítod a figyelmedet, mert a probléma feltárásának folytatása meggátol abban, hogy rátalálj a megoldásra. A probléma rezgése nem azonos a megoldás rezgésével.
(Esther és Jerry Hicks: A bőség törvénye)

2010-03-08

Nőnapra: Lila kalap

3 évesen:
amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.

8 évesen:
amikor tükörbe néz,
Hamupipőkét látja.

15 évesen:
amikor tükörbe néz,
egy rémséget lát.
(Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)

20 évesen:
amikor tükörbe néz, azt látja, hogy
"túl kövér/sovány,
túl alacsony/magas,
túl egyenes/göndör"
- de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.

30 évesen:

amikor tükörbe néz, azt látja, hogy
"túl kövér/sovány,
túl alacsony/magas,
túl egyenes/göndör"
- de úgy érzi, nincs már ideje változtatni rajta,
ezért így megy ki az utcára.

40 évesen:
amikor tükörbe néz, azt látja,
"túl kövér/sovány,
túl alacsony/magas,
túl egyenes/göndör",
-ám azt mondja:
"de legalább tiszta vagyok"
és kimegy az utcára.

50 évesen:
amikor tükörbe néz,
saját magát látja,
és odamegy, ahova akar.


60 évesen:
a tükörbe néz,
és azokra az emberekre emlékezik,
akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé.
Kilép az ajtón és meghódítja a világot.


70 évesen:
amikor tükörbe néz,
bölcsességet, tudást és vidámságot lát,
és élvezi az életet.

80 évesen:
nem nyűglődik a tükörrel.
Csak felteszi a lila kalapját
és megy,
hogy nevessen a világgal együtt.

Befelé fordulás


A képesség, hogy valaki élvezi önmaga társaságát, az egyik legnagyobb ajándék, amit az élet fel tud ajánlani.

Megtanulni, hogy a gondolataimat elfordítsam az összes felelősségemtől a nap végén, és a tudatomat a béke és jótékonyság állapotába vigyem, képessé tesz arra, hogy egyre nagyobb súlyokat vigyek, anélkül, hogy terhet éreznék.

Amikor a belső tájképem tele van gyönyörű gondolatokkal, minden, amit teszek, élvezet. Gyengéden lecsendesítem a kaotikus helyzeteket, és megnyugvást adok a zavarodott tudatnak.


"N A G Y B U M M !"


címmel
a
K I Y O - K I T O T A I K O
Első Magyarországi Japándob-csoport

jubileumi nagykoncertet ad

az együttes 10. születésnapja alkalmából

a Pataky Művelődési Központban

2 0 1 0 . m á r c i u s 1 9 - é n


pénteken, 19 órai kezdéssel

2010-03-01

Tari élmények

Reggel még hűvös volt, de aztán később ragyogóan kisütött a Nap.
Tündi és Zsófi már ismerősen mozogtak Taron, nem ez volt az első alkalom.
Sorban mindannyian meggyújtottuk a mécseseinket felajánlásként.

Attila először járt itt.
A forró csoki kellemesen felmelegített minket.

Kék ég, napsütés, friss levegő, remek társaság, nemes célok.
Kell ennél több?

Sokan járták körbe a sztupát.

Ilyen lesz a Tara templom.

Szépen halad az építkezés.
Ha minden igaz, ősszel Őszentsége a Dalai Láma eljön személyesen.
Már kétszer sikerült találkoznom vele ebben az életben.
Most sem szeretném kihagyni a lehetőséget.