Az emberek csak akkor fognak helyesen cselekedni, ha előbb megtanulnak helyesen gondolkodni. ... Kikerülhetetlen kötelessége, hogy ne merüljön szellemi tétlenségbe és tunyaságba, hanem kitartóan keresse a választ a kérdésekre, vagyis ne nyugodjon addig, míg az Igazságot meg nem találta.
Az a tudás, amely nem képes megmutatkozni a napi tevékenységben, rosszul megtanult tudás csupán, és nem más, mint üres hóbort.
A vallásos hódolaton keresztül elért érzelmi túlfűtöttség valójában személyes kielégülés, de veszedelmes illúzióvá válhat, ha nincs megfelelő külső egyensúly hozzá.
Az ember e földön azért él, hogy egyrészt aktívan tevékenykedjék, másrészt pedig azért, hogy passzívan meditáljon.
Ahogy a gondosan szerelt ácsolat is csak addig áll, amíg a ház el nem készül, utána pedig lebontásra kerül a végén, ugyanígy először a vallás, a jóga, majd a filozófia is - ekkor már világosan látszik - hogy nem más, mint ácsolat, amelyre az embernek azért volt szüksége, hogy felépíthesse az igazság épületét.
Egy igazán bölcs ember által alapított vallás mindig egy óriási metafora, egy jelentős tanmese, amelynek a végső célja az, hogy az emberek gondolatát magasabb eszmék és nemesebb ideálok felé irányítsa, közvetlen célja pedig az, hogy a félelem és a remény felkeltésével személyes életükbe egy bizonyos erkölcsi felelősségérzetet vigyen.
Őszintén hívő emberek üldözték és meg is gyilkolták egymást, ezt a történelem is tanúsítja, ahogy azt is, hogy sarlatánok, gazemberek és brutális emberek saját önző céljaik, személyes kéjelgésük kielégítésére használták a vallást, sőt, el kell ismerni, hogy a világ fejlődését időnként tudatlan és fanatikus vallásos emberek akadályozták. A vallás történetének lapjait kolosszális bűnök szennyezik.
A vallás az első olyan kísérlet, amely az élet megértését célozza, és azokhoz az emberekhez fordul, akik a szellemi evolúció első fokozatán vannak. A fejlődésben azonban eljön az az idő is, amikor egy mélyebben gondolkodó emberben kétségek merülnek fel a vallás igazságát és értékét illetően. A miszticizmus alkotja a felfelé vezető útján a második fokozatot.
A vallásos hódolónak, aki a szokásos imában megnyugvást talál, szükségképp templomba kell mennie, vagy azért, hogy dicséretet mondjon, vagy hogy kiengeszteljen, vagy azért, hogy támogatást kérjen Istentől, vagy hogy vigasztalást keressen az oltáron elhelyezett valamilyen szent képmása előtt. Annak a hódolónak azonban, aki a meditációban szerez kielégülést és megnyugvást, nem kell ezeket tennie. Elegendő, ha önmagába vonul vissza, és felfedezi, hogy az Istenség saját szívében lakozik. A meditáció tehát magasabb rendű, mint az imádság, olyan értelemben, hogy az ember, aki gyakorolja, szükségképp magasabb szellemi kapacitású kell, hogy legyen, mivel nem függ többé materiális dolgoktól vagy helyektől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése