Menned kell…

Menned kell, mi elengedünk,
Téged soha, nem feledünk…
Elhagyod a földi létet,
Földi erőd, szerteszéled…

Ezt az utat magadnak kell járnod,
A felhők felé messze, kell majd szállnod,
Egy pillanat alatt átéled egész életed képeit,
Látni véled akkor, a dolgok belsejét és széleit.

A fény erői fognak téged vezetni,
Mert tudod már jól, milyen is az, szeretni.
Nehéz volt rálelned erre az útra,
S tudod most már, megéri majd újra…

Fájdalmaid engedd el,
Minden bánatod feledd el,
Lazulj el, add át magad a fénynek,
Az örök, mindent felölelő szépnek…

Kelj utadra, indulj bátran, nem kell semmitől sem félned,
S ha úgy döntesz majd, létköz után, újra köztünk lehet élned.
Ne félts minket, mi, ki társaid voltunk itt, megleszünk jól,
S énekünk, dalunk, boldogságunk ezentúl teérted is szól…


Metog