Délután kezeltem Katit a Nelsonnal. Jött egy hívás, valaki lemondta a hétfői kezelést. Kínosan érintett, de persze elfogadom a döntést. Azért zavart, mert akié a két gép, elvitte volna egy hosszú hétvégére vidékre, hogy megkezelje a saját szüleit. De amiért volt már bejelentkezett páciens, mégis nálam hagyta. Mit fogok mondani Neki?
Egy óra múlva az is lemondta, aki két óra múlva kellett volna érkezzen a gépekre. Ekkor már kiszaladt egy "jaj" a számon. Az már kevésbé zavart, hogy ebből a bevételből az én részem lett volna a hétvégi kajapénz. A csekkekről már nem is beszélve. Ezek a gondolatok másodpercek alatt futottak át a fejemen. De aztán beugrott, hogy palacsintához való például még van itthon, éhen nem fogok halni. Inkább a gép tulajdonosa felé éreztem továbbra is rosszul magam. De azért azt meg kell jegyeznem, hogy egyik személyre sem voltam mérges. Annyit tudtam, hogy NEKEM kell valamit másképp csinálnom. Már nem hárítottam rájuk a magam felelősségét!!! Ők csak "postások", akik leszállították a nekem szánt csomagokat. Csak rosszul bontottam ki őket. (Persze azért érdemes elgondolni, hogy a magunk szempontja szerinti döntések mit hoznak mások életébe:-D De ez meg nekik kell egyszer megtanulni.)
Miután Kati elment, felkapcsoltam magamra a Nelsont és elkezdtem dolgozni magamon. Rájöttem a következőkre:
Amikor ezek a negatív érzések felmerülnek, még alacsonyabb lesz a rezgésem, törvényszerű hogy máris vonzom be a következő hasonló élményt. És elindul egy örvénylés lefelé.
A megoldás az, hogy felismertem: ezek teszthelyzetek. Ha az első lemondás pillanatában valamilyen pozitív érzést keresünk: szeretet, gondoskodás, öröm, hála, vagy egy mantrát ismételgetünk... akkor a rezgésünk nem lassul le, nincs következő hasonló élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése