Tegnap este tanúja voltam valami furcsának. Lekéstem a munka miatt egy szülinapi bulit. Már elmentek haza a vendégek, mire odaértem. Így legalább kettesben lehettem az ünnepelttel. Vacsoráztunk és beszélgettünk. Közben sorra jöttek a gratuláló - felköszöntő telefonok. Eddig minden rendben. De döbbenten hallgattam, hogy előbb mindenki gratulált, majd elpanaszolta a vele történt bajokat. Tapintani lehetett az energiák változását: Telefon - felismerés - öröm - köszönet - sopánkodás - sajnálkozás - együttérzés - befejezés. Mire az ünnepelt visszaült, a hallott bajokon rágódott. Aztán jött a következő hívás és megint.... hullámzott az öröm és a bánat.
Ha valakit fel akarunk köszönteni, az szerintem szeretet és erő adása, figyelmesség felé. Miért kell panaszkodással lerombolni az egészet?
Mi "magyarok" állandóan sopánkodunk, sírunk, panaszkodunk. Mindenben a rosszat, a hibát keressük. Ezért tarunk ott, ahol vagyunk.
De hogy ajándékként is ezt zúdítsuk egymásra?
Ismerek embereket, akik minden beszélgetésnél csak panaszkodnak, elégedetlenkednek. A vonzás / rezonancia törvénye szerint pedig - mivel erre figyelnek - még többet vonzzanak magukhoz, és a végén a Világot okolják. Pedig csak ők rendelnek ilyen élményeket.
Járok fodrászhoz, és rosszul megy a boltja. Több órán át próbáltam magyarázni a kiutat, de hiába. Változtatni nem akar/hajlandó/képes.... a helyzet persze marad. Pedig máshol megy az üzlet. Csak ott más a hozzáállás.
Van sikerélményem is. Pár ember megfogadta a tanácsom, és jobban alakulnak az ügyeik.
Most befejezem, mert megjött a tanítványom...
Rendet a fejekben.
VálaszTörlésHa nem figyelek mindig rosszul leszek a sok negatív gondolatomtól.
Van olyan barátnőm, akit bár nagyon szeretek, de nincs kedvem vele sok időt tölteni, mert állandóan vmi baja és miért van ez, mert biztos én is ilyen vagyok csak mással úgyhogy érdemes gondolkodni.
A legnagyobb kincs a változás, bár kb 30 évig tagadtam ezt:-) szerencsére nagyon tudom értékelni.....
Szép napot!