Antibiotikumok

Nem okoz örömöt, hogy beigazolódik, hogy igazam volt mindig is a gyógyszerek mértéktelen alkalmazásával kapcsolatban. Találtam egy cikket az Origo oldalán:

"Az antibiotikumokkal kapcsolatos kezdeti lelkesedés után hamar kiderült, hogy gátlástalan használatukból komoly bajok származhatnak, mert ellenálló baktériumtörzsek alakulnak ki. Mára a baktériumok lényegében bekerítették az emberiséget: belátható időn belül hatástalanná válhat az összes baktériumellenes gyógyszer, a fejlesztésben pedig egy évtizedes lemaradás alakult ki.

1967-ben az Egyesült Államok tiszti főorvosa bejelentette: a védőoltásoknak és az antibiotikumoknak hála, az emberiség végső győzelmet aratott a fertőző betegségek felett, és ideje minden erőnket a rák elleni küzdelemre összpontosítani.

Valóban kevés gyógyszercsoportnak köszönhet annyit az emberiség, mint az antibiotikumoknak. Használatuk nyomán számos rettegett és pusztító kór eltűnt vagy futó kellemetlenséggé szelídült, a fertőző betegségek pedig összességükben jelentősen hátraszorultak a fejlett világ halálozási statisztikáiban."

Ostobaság. Aki megszületik, meg is fog halni. Egyetlen halált sem lehet megspórolni. Sajnos kevés ember képes arra, hogy a végén kimeditálja magát a testéből. A legtöbb ember valamilyen betegségben, balesetben megy el. Sok idő kell még ahhoz, hogy ez a minőségi változás bekövetkezzen. Ezen kellene dolgozni, és nem harcolni a tünetek ellen. Tudomásul kéne már venni, hogy a tünetek jelek, amik segítenek abban, hogy felismerjük a tévedéseinket. Nevelnek minket, akár a szülők vagy a tanítók.  

"az antibiotikumok tömeges léptékű - és az esetek nagy hányadában indokolatlan, illetve nyakló nélküli - használata komoly veszélyeket zúdított az emberiségre.

Ezek közül nem is az egyes egyéneket érintő potenciális egészségkárosodások - például gyógyszerallergiák vagy a természetes baktériumflóra egyensúlyának felborulása - a legriasztóbbak, bár ezek jelentősége sem elhanyagolható. Sokkal nyugtalanítóbb és a társadalom egészét érintő probléma az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek térhódítása. E "szuperbaktériumok" egyre inkább kitörnek a kifejlődésük melegágyául szolgáló kórházi környezetből, és talán csak idő kérdése, hogy világméretű pusztítás képében teljesítsék be a járványügyi szakemberek legsötétebb próféciáit.

Az antibiotikumok diadalmenete a II. világháború után kezdődött (az előzményekről lásd keretes írásunkat). A penicillint úgy vették, mint a cukrot - szó szerint, hiszen az USA-ban évekig nem is volt vényköteles. Az iparág robbanásszerűen fejlődött, évről évre új vegyületekkel álltak elő a gyógyszergyárak, az 1950-es évek elejétől pedig az antibiotikumok alkalmazását kiterjesztették a tenyészállatokra: a szereket a takarmányhoz keverve jelentős hozamnövekedést vártak a vágóállatokat pusztító fertőző betegségek leküzdésétől.

A penicillin felfedezője, Alexander Fleming  már egy 1945-ös sajtóinterjúban előrejelezte, hogy az antibiotikumok gátlástalan használata nyomán a szereknek ellenálló baktériumtörzsek fognak feltűnni. Jóslata a vártnál is hamarabb beigazolódott: 1946-ban már betegek sokaságából izoláltak penicillinrezisztens baktériumokat.

A jelenség nemcsak logikus, de egyenesen elkerülhetetlen: az antibiotikumok olyan erős szelekciós nyomást gyakorolnak a kezelt baktériumokra, hogy szabályosan kikényszerítik a kezelést túlélő genetikai változatok kifejlődését. Ráadásul rezisztens baktériumok már jóval az ember előtt is léteztek: a penicillint és rokonait hatástalanító béta-laktamáz enzim bizonyíthatóan legalább tízmillió éves, amerikai kutatók pedig egy, a külvilágtól több mint 2 millió éve elzárt barlangrendszerben nagyszámú baktériumkolóniát azonosítottak, amelyek rezisztensek egy sor emberi gyógyításban használt antibiotikummal szemben.

Ez nem meglepő, hiszen a baktériumok évtízmilliók óta használják ezeket a vegyületeket egymással vívott harcaikban, és a támadóknak egyben az ellenszert is ki kellett fejleszteniük, különben saját magukat is megmérgezték volna. Ugyanakkor a rezisztenciáért felelős gének ősi volta az emberiség számára azt a kényelmetlen üzenetet hordozza, hogy bármilyen új antibiotikummal rukkolnak is elő a gyógyszergyárak, ha az csak egy kicsit is hasonlít a természetben előfordulókhoz, már az első tabletta lenyelésekor ott várakozik a Föld valamely szegletében egy annak ellenálló mikroba.

Ahányféle módon próbálja az ember kicselezni a baktériumokat, ők annyiféleképpen térnek ki a csapások elől. Ha az őket védő sejtfal felépítését gátolják a kutatók, a baktériumok megváltoztatják sejtfaluk szerkezetét. Ha fehérjéik vagy DNS-ük szintézisét blokkolják, olyan enzimváltozatokkal állnak elő, amelyekhez a gyógyszer nem képes hozzákötődni.

Rendkívül gyakori jelenség, hogy vírusok okozta - jellemzően felső légúti - fertőző betegségeket az orvosok felületes diagnózis alapján, indokolatlanul antibiotikummal kezelnek. Bár egyes esetekben a kórokozó azonosítása csakugyan problematikus, akad, aki a tünetek alapos áttekintése nélkül, esetleg a felülfertőződéstől, szövődményektől tartva a teljesen egyértelmű vírusfertőzésekre is antibiotikumot ír - holott köztudott, hogy az antibakteriális szerek a vírusokkal szemben teljességgel hatástalanok.

Persze a pácienseknek is van szerepük. Némelyikük szinte kiköveteli a receptet, hiába próbálja győzködni az orvos, hogy a náthája pár napon belül magától is elmúlna. A legrosszabb, ha a beteg a saját szakállára kezeli magát az otthon így-úgy elfekvő, például másnak felírt antibiotikummal, vagy épp ellenkezőleg: amikor már jól érzi magát, a kellős közepén abbahagyja az orvos által előírt kúrát. Mind a felesleges antibiotikumkapkodás, mind az indokolt, ám időnek előtte félbeszakított kezelés nagyon kedvez a rezisztens baktériumok kialakulásának.

Abban nem igazán lehet reménykedni, hogy a most piacon lévő, a rezisztencia miatt fokozatosan elértéktelenített antibiotikumok helyébe a közeljövőben újak lépnek. A nagy gyógyszergyártók ugyanis majdhogynem letettek az antibiotikumok fejlesztéséről - részben a rendkívül nehezen megugorható engedélyezési követelmények miatt, részben mert forrásaikat a profitábilisabb, nagyobb betegcsoportnak eladható szerek, például a koleszterinszint- vagy vérnyomáscsökkentők fejlesztése felé csoportosították át. Most meg már szinte késő észbe kapni: a ma legígéretesebb gyógyszerjelöltjei is leghamarabb tíz év múlva kerülhetnek a polcokra."

Elég rosszul hangzik ez. Még sincs pánikra ok. A megoldás az, ami mindig is jelen volt: belül kell dolgozni magunkon, idejében, éberen. Az ember nem úgy ébred fel, hogy hirtelen van valami nagy tünete, hanem apró jelekkel indul. Már akkor fel kéne rá figyelni, mit akar üzenni. Hol tértünk le az útról? Mit kéne másképp gondolni vagy érezni?

Persze, az esetek rendkívül nagy részében a beteg a környezetét manipulálja a betegségével, így akarván figyelmet, szeretetet kierőszakolni, vagy ki akar bújni valami alól. Hát, ők rá fognak fázni erre. De ez nem olyan nagy baj. Ideje lenne végre felnőni és vállalni önmagunkat. Napokig tudnék eseteket felhozni példának. :-)

Az én otthonomban több, mint 20 éve nem volt antibiotikum, és köszönjük, remekül elvoltunk. (Leszámítva persze azt a mennyiséget, amit a manipulált élelmiszerekkel sajnos megettünk.)