Mámor a köbön

Hétvégén Kőszegen jártam, és annyi élmény ért, hogy soha nem fogom elfelejteni. Eleve a cranio ismertetése nagy öröm nekem, mert csodásnak tartom a technikát. Ehhez jött még, hogy különösen remek volt a pici csapat. Sajnos most csak hárman voltak, és féltek, hogy ennyi emberért nem megyek le. Sokszor teszek olyasmit, ami látszólag nem kifizetődő. Úgy vagyok vele, beteszem az energiát a Rendszerbe, aztán valahol és valamikor visszajön.

Egyiküknek temetésre kellett mennie, ezért a szombat rövidebb lett, és majd vasárnap belehúzunk.

A drága házigazdáim elképesztő meglepetést szerveztek nekem: repülést.

Kezdjük az elején:

Cili vitt ki a reptérre, persze Linda is velünk tartott. Ekkor még nem tudtam, Gyurinak milyen gépe is van.

Szihay György berepülő pilóta volt. Ő a 36. gyémántkoszorús vitorlázó repülő. 52. éve jár a fellegekben.

Már a hangár látványától bizsergett mindenem. 1976-ban repültem utoljára egyedül.

Ez már történelemnek számít :-)

Itt Apura segítem fel az ejtőernyőt. Háttal Polonyi Karcsi és Papp Sanyi megy fel Apuval.

De vissza a jelenbe. Szűk a hely, de kit érdekel. A kis gépben érzed igazán, hogy repülsz, nem egy utasszállítóban.

Start.

Már a levegőben. Az ősz színei, de most fentről.

A Jézus Szíve templom fentről nézve.

A temető. Aki járt fent, nem felejti a látványt. Innen mindig látszik, hová vezet egy út. Az életben is, minden helyzetben kamatoztathatja az ember ezt a felismerést. Ha elég fentről nézel egy ügyre, mindig látszik az egész. A béka feneke alól persze nem.

Innen az apró kis hibák sem látszanak: betört ablak, apró repedések az úton, beázás, stb. Számtalanszor bosszakodunk apróságokon, amik igazán nem lényegesek, de el tudunk veszni a részletekben.

Ez itt egy új víztározó.

Kőszegi látkép.

Be lehet ezzel telni? Én nem tudok...

Mint mindennek, ennek a gyönyörnek is egyszer vége. Landolás.

Sikkesen kiszállni nem lehet. Próbálkoztam. Linda örömmel köszöntötte a gazdit.

Nem a legelőnyösebb fotó rólam, de mit számít? Az öröm a lényeg. Visszamentem az időben életem legboldogabb időszakába. Átéltem újra, mennyire pici az ember, milyen mámorító is a repülés egy kicsi géppel. Örök hálám ezért Gyurinak és persze Cilinek.

Gábor következett, ő még soha nem repült.

Mi addig lent várakoztunk.

Sajnos Gábort kicsit megviselte, hogy turbulens volt az idő. Még nem szokta meg a nagy dobálásokat. :-) Aztán bevittük a gépet  a hangárba.

Elindultunk haza. azt hittem, mára ennyi. Végtelenül boldognak éreztem magam. De Cili még fokozta a gyönyöröket.... folytatás a következő cikkben.