Szülői cinkosság

Ma reggel döbbenten olvastam ezt a sort:

"Feldmár András: A szülő legyen a gyerek és ne az iskola cinkosa"

Tessék? Nem akartam hinni a szememnek. Én szeretem Feldmárt, sok jót hallottam tőle. De ebben nem értek egyet vele.

Személy szerint nem lennék senki CINKOSA. Megmaradnék az igazság talaján. Abban az esetben, ha a gyerekemnek van igaza, mellé állok, ha a tanárnak, akkor neki adok igazat.

Mindkettőre van példám a saját életünkből. Amikor olyant tapasztaltam, ami nem tetszett a tanárnőtől, bementem, és elmondtam neki a meglátásomat. Megértette.

Amikor a gyerekek fellázadtak az új tornatanár ellen, mert az végre tanított valamit, akkor meg mellé álltam a gyerekek és a szülők ellenében. Izgalmas szülői értekezlet volt, de megérte, és a végén megértették a szülők a kialakult helyzetet. Csak sajnos rajtam kívül senki nem ment a dolgok mélyére.

 

Milyen ostoba hozzáállás, hogy a tanárt ellenfélnek állítsuk be?! A gyerekkel a tanév alatt többet foglalkoznak a tanárok, mint a kedves szülők. Ez az időbeosztás. Szerintem inkább harmonizálni kellene a kapcsolatokat. Rábízzák a tanárra a gyereket, de nem engedik fegyelmezni őket.

Az alattam lakó férfit még nem hallottam emberi hangom beszélni a családjával, pedig itthon egy feleség és csak két gyerek van. Mindig üvölt a nyomorult. De azt elvárják, hogy egy tanár 30 gyereket tartson kordában minden fegyelmezési lehetőség nélkül???? Merthogy a gyereknek jogai vannak. És kötelességre már nem is kell nevelni őket?

 

Sokkolva láttam a metrón, hogy fiatal anya beszállt a két iskolás gyerekével, és ő maga tuszkolta őket, hogy üljenek le, majd ő is leült, mit sem törődve a sok idős, álló emberrel. Szép példa, és nem a gyerek a hibás!

 

Nekem áldásos gyermekkorom volt. Igazi pedagógus tanáraim voltak zömmel. Azok, akikre odafigyeltünk, nem kellett kiabáljanak (akkor úgysincs igazuk), nem kellett verekedniük. De olyan karizmatikus, őszintén figyelő személyek voltak, hogy példaképeink lettek. Néha elcsattant egy pofon, vagy egy fejre koppintás, de annak mindig helye volt, és nem is reklamált egy gyerek sem. Érezte, hogy jogos volt. Viszont megtanultunk dolgozni, fegyelemmel viselkedni, és még ma is átadom a helyem másoknak a villamoson.

 

 

 

Szerintem csak az összefogás és a kölcsönös munka hozhat eredményt. Ez nem harc, hogy valaki cinkosa kéne legyünk. Szülő - gyerek - tanár közös munkája.