2009-04-19

Vénusz

A Vénusz direktbe fordult. Sorban jönnek a jó hírek:

"Megint rádöbbentem valamire: a cselekvés a fontos és az akarat, és hagyni érni a terveket! Jelentkeztem duci modellnek. Meglásd pár hónap, és egy magazinról kacsintok rád! Nem tudom eléggé hangsúlyozni a hálám! Szép napot! Puszi"

Egy drága ember pedig ma megtalálta a házat, amit meg fog venni. Nagy az öröm és a tervezgetés. Megérdemli, nagy a szíve.
Én repkedtem, mert reiki beavatást tartottam. Igaz, megint csak egyszemélyes tanfolyam volt, de az illető Szentgotthárdról jött hozzám! Boldogan találkoztam vele pár év kihagyás után. Komolyan halad a spirituális útján.
Végre beindult a telefonos munkám is. Eddig minden hívás tükrözi az ÉGI állást: párkapcsolatról kérdez mindenki. A Vénusz teszi a dolgát.

ZORÁN - TURNÉ

2009. április 23. 19.00 óra
Klebelsberg Kunó Kulturális és Művészeti Központ,
1028 Budapest,Templom út 2-10.

A legendás Nagy Generáció tagjai közül Zorán az egyetlen,
aki minden évben országjáró körútra indul,
a turnézás mint létforma továbbra is vonzza.
A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel,
mint a legrangosabb fővárosi rendezvényhelyszíneken.
Belépőjegy: 3500 Ft.
http://program.maxima.hu/re/468498564aff6d1

2009-04-16

A féltékenységről...

Vannak olyanok, akik még a partnerük hobbijára is féltékenyek, és legszívesebben a partnerük egész figyelmét , teljes idejét maguknak követelnék. Attól félnek, hogy társuk valaki vagy valami mással boldog lehet, és ez olyan boldogság, amiben ők nem részesülhetnek. 
Az ilyen emberek a partnerüket teljesen magukhoz akarják kötni - és éppen ezzel kezd véget érni a szerelem, mert a szerelem csak a szabadság levegőjében él. Akit ilyen módon tulajdonként kezelnek, úgy érzi, hogy a szeretetnek ez a formája inkább megköti, elnyomja őt, és akadályozza a személyisége kibontakoztatásában. 
Mindig újra felmerül a gondolat, miszerint a féltékenységen ismerhető fel a szerelem hőfoka, és így minél féltékenyebb valaki, annál jobban szereti a partnerét. 
Ez természetesem hibás következtetés, mert a féltékenység csak azt mutatja meg, hogy aki féltékeny, az szorongó, bizonytalan és birtoklásra orientált, s így azt hiszi, hogy igénye lehet a másik szerelmére. Ezáltal viszont a szerelem kötelességgé válik, a kötelesség kényszerré, és ez a szerelem végét jelenti. 
Nem tudunk hosszú ideig szeretni egy olyan embert, aki minket behatárol és korlátoz. Éppígy nem tudjuk megakadályozni, hogy szeressük azt az embert, akinek a közelében feloldódhatunk, aki mellett közelebb kerülünk önmagunkhoz. Csak az ő számára nyílik meg a szívünk, mert mellette találhatunk rá igazi önvalónkra. 

2009-04-15

Jeszenszky István levele

Kedves Barátaim!

Várlak Benneteket szeretettel programjaimon:
 
2009.04.17
Letenye, Könyvtár, 18.00
Hangszertartás
 
2009.04.22

Budapest, Sunorange (XI. Badacsonyi utca 9. 3 em.), 18.00
Föld napja szertartás kristálykoponyákkal

2009.05.01-03

Szentbékkálla
Elvonulás, gyógyító hangszertartások, Virágzás ünnepe

2009.05.08-10
Szentbékkálla
Elvonulás, csendnapok és böjt

2009.05.17.
Budapest, Kiscelli Templommúzeum (III. Kiscelli u. 108.), 19,00
Koncert

Az elvonulások helyszíne:
Szentbékkálla, Napfényszentély (Öreghegy, a Kilátó alatt, a faluból kb. 35 perces sétára)
Hozzájárulás: a 3 napra 25 ezer forint, napi egyszeri meleg étkezéssel és teával.
Hálózsákot hozz magaddal! Igény esetén foglalható szállás a faluban.

Szeretettel: Jeszenszky István

2009-04-14

Szárnyalás

Hála és köszönet a mai napért! 
Jött egy email, hogy nyertem a lottón. Sajnos csak 1.045.- forintot. Ez volt a nap vicce!

Viszont Viki és Ancsa is ma kezdtek el dolgozni az új munkahelyeiken. Én is megkaptam a kódszámomat este a telefonos munkámnál. Mindhárman a mai naptól kezdünk új munkát! 

Ma is dolgoztam a gépekkel, és élvezem a lehetőséget. Este asztrológiát tanítottam. Azzal foglalkozom, amit szeretek és ami érdekel. 
Az élet szép, ahogy van. Tavasz van, az erkélyen már virágzik az orgonám! Julitól kapott futó növények szinte berobbantak, úgy zöldellnek. Mindenkinek hasonló érzéseket és élményeket kívánok!

Ötletek a Vénusz miatt

Még április 17-ig a Vénusz retrográdban halad. Érdemes a kapcsolatainak tovább vizsgálgatni. Az sem baj, ha épp egyedül vagyunk, mert az elmúlt kapcsolatokat akkor is átgondolhatjuk. Ezért írok még ebben a témában pár jegyzetet. 

Kurt Tepperwein ajánlatai a párkapcsolat vizsgálatához:

- Hogyan zajlik nálunk egy étkezés, és hogyan kellene történjen? 
- Milyen jelentősége van az étkezés idejének? 
- Milyen jelentősége volt az étkezés idejének a gyermekkorunkban? 
- Hogyan kellene elválnunk egymástól a nap kezdetén? 
- Hogyan történt ez a családunkban, amikor gyerekek voltunk? 
- Hogyan kellene viselkednünk, amikor hazatéréskor újra találkozunk?
- Hogyan kellene történnie az alvásnak? 
- Hogy volt ez gyerekkorunkban?
- Milyen jelentősége van a hétvégének? 
- Hogyan volt ez a gyerekkorunkban?
- Milyen szertartása van annak, ha elkezdődik a szünidő / nyaralás?
- Hogy telt a nyár gyerekkorunkban?
- Mit jelent most számunkra a szünidő és a nyaralás?
- Gondoljunk a legfontosabb ünnepnapokra: melyik bír igazi jelentőséggel most számunkra?
- Hogyan akarjuk megünnepelni ezeket ebben az évben?
- Hogyan ünnepeltük ezeket a gyermekkorunkban?
- Hogyan pihenünk és kapcsolódunk ki?
- Milyen szertartásaink vannak, ha valaki beteg?
- Hogy volt ez kiskorunkban?  

Én még teszek hozzá párat: 
- Hogy kezeljük a pénzt? Van közös kassza?
- Hogy volt ez a szüleinknél?
- Ki hozza meg a fontos döntéseket? 
- A szüleinktől mit láttunk?
- Van közös baráti körünk? 
- Van-e saját szabadidőnk? 
- Mindent elmondunk a párunknak, vagy vannak titkaink?
- Megbeszéljük, hogy mi történt velünk a munkahelyen? 
- Érdekel a társ munkája, hobbija? 
- Van közös érdeklődés, hobbi? 
- Milyen légkörben nőttünk fel?
- Milyen a viszony a párunk rokonságával?
- Milyen volt ez a szüleink esetében? 

2009-04-12

Nézőpont kérdése

Sok év után két barátnő ismét találkozott.

- Mondd - kezdte az egyik -, mi történt a fiaddal ?

- A fiammal ? Szegény, szegény fiam ! - sóhajtott a másik.
- Szerencsétlenül összeházasodott egy lánnyal, aki egy szalmaszálat sem tesz odébb a házban. Nem főz, nem varr, nem mos és nem is takarít. Egész nap csak alszik, henyél, az ágyban olvas. Ha hiszed, ha nem, szegény fiamnak még a reggelijét is az ágyba kell vinnie.

- Borzasztó, és mi van a lányoddal ?

- Ő aztán szerencsés. Feleségül ment egy angyalhoz. A fiú nem engedi, hogy a lányom valamit is tegyen a házban. Szolgákat fogadott, akik főznek, mosnak, varrnak és takarítanak. És minden reggel ágyba hozza a lányom reggelijét. Hát hallottál már ilyent ? A lányom meg addig alszik, ameddig akar, egész nap csak pihenget és az ágyban olvas.
Egy napon Ábrahám meghívott a sátrába egy koldust étkezésre. Miközben az áldást mondták, a koldus elkezdte káromolni Istent, kijelentvén, hogy még a nevét sem bírja hallani.

Ábrahám dühében elkergette az embert.

Aznap este imájában Isten így szólt hozzá:

- Ez az ember mát ötven éve átkoz és gyaláz, én mégis adtam neki enni minden nap. Nem bírtad volna elviselni legalább egy étkezésnél?

Csapás

- A szerencsétlenség növekedést és megvilágosodást eredményezhet - mondta a Mester. Ekképp magyarázta :

- Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgószél tövestől kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keres magának. Végül is egy erdőbe ért ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől.

A Mester levonta a következtetést :
- Ha az elszáradt fa a helyén marad, semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja a biztonságát és elrepüljön.

2009-04-11

Időjárás

Kaptam ezt az anyagot. Először nem vettem komolyan, de aztán a rezonancia törvénye szerint találkoztam emberekkel, akik megerősítették, ez az ember tudja a dolgát. Így megosztom Veletek is: 

Dávid Mihály

 nyíregyházi meteorológus, okleveles mérnök

1972-ben alkotta meg a híres Dávid-naptárat, 

amely évről évre az egyik legbiztosabb támpontot nyújtja az embereknek.

2009 : átlagos év

  • Január 10-e táján enyhülés következik, majd 17-én a mostaninál is erősebb lesz a lehűlés.
  • Februárban tartósabb lesz a hideg, amely 10-től a hónap végig tart majd
  • Március is hidegebb,csapadékosabb lesz a megszokottól. Nem érkezik meg március elején a tavasz, bár 15-től enyhe idő várható.Belvizes időszak. 
  • Április 5.-én indul a tavasz, s rohamosan emelkedni fog a hőmérséklet.
  • 25 fokos hőmérséklet is elképzelhető, de tartósan 20 C° fölött lesz a hőmérséklet egész hónapban.
  • Május - június - július a sokévi átlagnál összességében hűvösebb, (én nem bánom) Medárdos évünk lesz, viszont
  • Június 5-én 15-én és 25-én erős meleg várható, amolyan egy - két nap alatt belobbanó.
  • Júliusban folyamatosan hűvös lesz, 20°-ot fogja közelíteni a hőmérséklet, kivétel a 20.-a környéke, akkor ugyanis lesz egy 4 napos meleg szakasz, viszont
  • augusztus első fele igazi nyár lesz 25-ig. 30-40 C ° fölötti hőmérsékletet prognosztizálok.
  • Szeptember közepe hűvös lesz, a sokévi átlagnál 5 C°-kal hűvösebb.
  • Az ősz is enyhébbnek ígérkezik azzal, hogy
  • október 15.-én megjelenik az első fagy: egy hétig éjszaka fagyni fog.
  • November kicsit enyhébb a sokévi átlagnál
  • December közepén erős hidegre és mínusz 10 -15 fokra lehet számítani, mélypont: 15.-e és 22.-e körül. 
  • A csapadék mennyisége a sokévi átlaghoz hasonló lesz: a Dunántúlon 700 mm/év, Kelet- Magyarország 600 mm/év.

2009-04-10

Inanna

Inanna a sumér mitológia egyik legnépszerűbb és legérdekesebb alakja. Sumérban nem volt hozzá fogható égi személyiség. Inanna volt az egyetlen istennő, aki maga vezette az égi bárkáját és akár harcolni is tudott vele ha rákényszerült. A mítosz szerint egy földi nő volt, akit nem sikerült a felszínen dolgozó annunakiknak elcsábítaniuk. Inanna ellopta az annunakik szárnyát (repülőgépet) és felrepült vele az égi városba Anu színe elé. A mindenség urának megtetszett a földi lány bátorsága ezért úgy döntött istennővé teszi s így kapta az Inanna (az ég úrnője) nevet, ami az annunaki között használt címére utal. Mivel Inanna a Föld szülötte volt visszaszállt a felszínre immáron nibirui jogokkal felruházva és elkezdte kiépíteni a maga kis birodalmát. Urukot tette meg kultusza központjává és mindent elkövetett azért, hogy a saját városát minden városállam legnagyobbikává tegye. Ehhez azonban egy "mágikus" eszközre volt szüksége és úgy döntött megszerzi az Eriduban uralkodó Enkitől, a varázslatok urától a nagyhatalmú sorstáblákat (tup simti). Inanna csellel leitatta Enkit és ellopta a táblákat. Az istennő ezután az égi bárkáján sebesen Uruk felé vette az irányt és miután hazaért azonnal felvértezte a városát a sorstáblák védelmező erejével. Ezek a sorstáblák annyira erős hatalmi jelvények voltak, hogy még az őrjöngő Enki által Uruk ellen küldött óriási tengeri szörny támadását is visszaverték s igy a varázslatok urának végképp bele kellett törődnie abba, hogy elvesztette a hatalma alapját képező sorstáblákat. A történet azonban itt nem ér véget, éppen ellenkezőleg, még csak most kezdődtek a nagyszabású események, amelyek megváltoztatták az emberiség addigi életmódját. Új találmányok jelentek meg ebben a korban. Olyan tudományos-technikai áttörések történtek váratlan hirtelenséggel, mint a kerék, az írás vagy az ökörfogatos eke megjelenése. Történelmileg és régészetileg is bizonyított tény, hogy a mezopotámiai kultúra ebben az időszakban az Uruki kultúra idején ért a legnagyobb fejlettségre, ekkor volt a legerősebb az Inanna kultusz a térségben. Valóságos templomkörzetek jöttek létre a városban és minden jel arra mutat, hogy valamilyen forradalmi változásnak kellett történnie, hogy a háttérben meghúzódó Uruk egyszeriben lekörözve a nála sokkal fejlettebb Eridut valóságos kulturális központtá nőtte ki magát. Ezt a változást csakis mesterségesen idézhették elő méghozzá a sorstáblák segítségével, amelyek lehetővé tették Uruknak, hogy vezető technikai fölényt szerezzen a többi városállammal szemben. 

A sumér szövegek meglepő részletességgel tájékoztatnak Inanna (Istár) utazásainak előkészületeiről. Pontról pontra leírják, hogyan készül fel az istennő az utazásra a csillagok közé. Walther Andrae 1903-1914 között Assurban az Istár templom romjai között találta meg azt a szobrot, amely azóta a paleoasztronautika egyik nagy emblematikus példájává vált. A témát kutatók "földönkívüli űrhajós istennő" néven nevezik a szobrot, melyen olyan készülékek láthatóak, amelyek leginkább egy modern pilóta felszerelésre emlékeztetnek. A speciális tárgyakról a sumér források az alábbiakat írják:

                            " A SU-GAR-A, melyet fejére illeszt.
                              A mérőfüggő, melyet fülébe tesz.
                              Pici, kék kövekből készült lánc,
                              melyet nyakára csatol.
                              Két villogó kő, melyet vállaira tesz.
                              Egy aranyhenger, melyet karjára vesz.
                              Keresztbevetett szíjak, melyeket mellére rak.
                              A PALA köntös, melyet testére húz."

Inanna szobrán jól megfigyelhetőek a különböző technikai jellegzetességek. Ezeket korunk tudósai előszeretettel nevezik szakrális öltözetnek, amelynek szerintük semmi köze nincs a mai modern készülékekhez. Az istennő egy henger alakú tárgyat tart a kezében, amely után a hivatalos álláspont képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy az egy vizeskorsó. Emiatt a szobrot nemes egyszerűséggel Vízistennőnek keresztelték el. Első ránézésre valóban nem látszik különösnek, de ha részletesebben megvizsgáljuk, akkor érdekes dolgokat fedezhetünk fel. A szobor tarkóján egy doboz látható, amelyet szíjak rögzítenek a sisakhoz. A dobozhoz pedig egy hosszú kábel csatlakozik. A sisakot SU-GAR-A-nak nevezték a sumérok. A SU-GAR-A jelentése elég beszédes "ami összeköt az égiekkel" vagyis akár egy adó-vevő berendezést is érthetünk alatta. A különös formájú sisakon látható két dudor vagy szarv éppen ezt a célt szolgálhatta. A felszerelés többi részének rendeltetésére nem lehet pontos választ adni. Az aranyhenger is rejtélyes. A szöveg egyértelműen utal arra, hogy Inanna kezében egy arany henger van és nem egy vizeskorsó. Azt hiszem a sumér szövegek tanúsága szerint ezután elfelejthetjük a Vízistennő elméletet. A PALA köntös minden bizonnyal az a szkafanderszerű ruha volt, amit az istennő magára öltött mielőtt az égbe repült. Nem véletlen hogy ezt az öltözködési folyamatot bonyolult szakrális szertartásként könyvelték el maguk a sumérok is hiszen nem tudták pontosan mi is történik. Azt viszont annál inkább, hogy az öltözködés után mit csinált Inanna. A sumérok ugyanis konkrétan leírják, hogy az istennő felrepült az égbe, mint egy madár. Az egyik Inanna himnusz a következőképpen számol be az eseményekről: "Az ég királynője magára ölti csodálatos köntösét. Bátran felszáll az egek egébe. Országok és népek felett repül MU-jában. Úrnő ki csillagok közt száguld, az összes bolygó felett, elrepül MU-jában."

A szöveg elég világosan fogalmaz. A MU az égi járművet jelentette, amelyben az istennő ült. A sumérok különleges személynek tartották Inannát és ez az annunakik között sem volt másképp. Inanna volt az egyetlen istennő, aki egy speciális űrhajóval közlekedett, amelyre komoly fegyver rendszert is telepítettek.

Az istenek születésének legendáit itt nem részletezem. Mivel a mezőgazdaság az égi áldásoktól függött, An, az ég istene dominált. Ő adta a királyoknak az uralkodói hatalmat és az apáknak a családfői helyzetet. A többi isten fölött állott. A termőföld állapotára, a vizek hullámzására  a széljárás is erősen hatott. Ennek istene, Enlil, a világ második hatalmassága volt. A talajerőt és a viharok erejét egyként szabályozta. A hatalom és az erőszak megfelelő alkalmazása tőle függött. A föld és a folyók, kutak, csatornák istene Enki volt. És tőle függött az alkotóerő áramlása, ő adta a találmányokat és a mesterségeket is. Ezeken kívül voltak alárendeltebb, de nagyon fontos istenek és istennők, mint Utu, a Nap, Nannar, a Hold és Inanna, az esthajnal csillag, az eső, a szerelem és a háború istennője. Ő is Urukhoz tartozott eredetileg. 

A leírások először az I. piramisháború idején említik, amikor is Horus oldalán harcol, vadászrepülőt vezet és komoly harci sikereket ért el.

Inanna nőiességével és készségességével eléri Enki-nél, hogy kapjon egy civilizációt. Így i.e. 3.100 örül kijelölik az Indus völgyében Inanna országát és tudatosan létrehoznak egy civilizációt. Ez a kultúra volt a legvirágzóbb abban a korban, azonban nagyon rövid ideig maradt fenn, majdnem 1.000 évig. Kb. 1.600 év múlva már teljesen lepusztult képet mutatott, romokban hevert. Két fő városa volt, Mohenjo-Daro délen, és Harappa északon. Mindkét városban Inanna számára templomok lettek emelve, a templomok az észak-déli tengely szerint lettek tájolva és tükrözték mindazt a tudást, amivel a sumerok rendelkeztek, pontosabban a sumer istenek. A talált eszközök, leírások bizonyítják, hogy ez a kultúra valahonnan jött egyik pillanatról a másikra, és nem ott fejlődött ki.

Inanna igazából egy olyan törekvő egyéniség, aki mindent képes volt feláldozni céljai érdekében, ráadásul férfias vonásokkal lett megáldva, remek harcos és hadvezér volt. Életcélja a vezetés, az uralkodás, ezt mindig meg is valósította, ha másképp nem, az aktuális szerelmei által. Ugyanakkor jelenléte mindig komoly fejlődést jelentett az érintett városban.

Fontossága még abban rejlik, hogy rendszeresen és részletesen naplót vezetett. Naplójának egyik fontos momentuma, mikor a mai amerikai részt Atlantisznak nevezi. Ő az egyetlen, aki a nevet helyhez is köti. 

Barátnők


Ne feledkezz meg a barátnőidről! - ajánlotta anyám egyszer régen.
- Amint majd egyre idősebb leszel, úgy lesznek számodra egyre fontosabbak. 
Bármennyire is szereted a férjedet és gyermekeidet, a barátnőidre mindig szükséged lesz.....
Ne halogasd, hogy találkozzál velük és együtt elmenjetek valahová...
Szánj rájuk időt, és mindig emlékezzél meg róluk...
Ők nem csupán a barátaid....
Egyszerre a testvéreid és leányaid is... - mondta anyám.

Milyen furcsa tanács. Hisz akkoriban mentem csak férjhez.
"Férjes asszony vagyok, nem pedig kislány, akinek a
barátnői a  legfontosabbak." 

Azt gondoltam, hogy ezután már csak a férjemnek fogom áldozni magam, ez lesz az egyetlen dolog, ami kitölti majd az életemet.

Aztán ahogy teltek az évek, megszületett és meg nem született gyermekekkel, elvált férjekkel, lecserélt szeretőkkel, egyre inkább megértettem, miről is beszélt az anyám.

 Az idő múlik....
 Az élet megy tovább...
 A távolságok elválasztanak...
 A szerelem fellángol... aztán pislákolni kezd....
 A szívek meg összetörnek...
 A férjek elvannak otthon valahol....
 Más esetben a házasságnak a bíróság vet véget...
 A szeretők jönnek és mennek...
 A férfiak megígérik, hogy majd felhívnak, aztán várhatod...
 A munka is örökké változó...
 Eltávozik mellőlünk anyánk és apánk...
 Elköltöznek a szomszédok...
 De a
barátnők megmaradnak...
 Mindaddig, míg akarjuk, ott vannak nekünk...

Mindegy, hogy hány év telt el és hány kilométerre nőtt a távolság...
Egy
barátnő soha nem lehet elérhetetlen messzeségben a számunkra,  ha szükségünk van rá...
Részese az életünknek, közelről vagy távolról...

Összes
barátnőmnek köszönettel.......

Nyuszik




Csalódások

Szombaton a Mályva téren egész nap egyetlen emberrel dolgoztam. Ahhoz vagyok szokva, hogy levegőt venni nincs időm egy rendezvényen. 
Vasárnap a saját előadásomon kívül be is ugrottam valaki helyett előadni. Összesen majdnem 4 órát beszéltem, de egy fillért sem kerestem. Az érdeklődők egész nap csak az előadásokat hallgatták, de senkihez nem mentek oda egyénileg. Mi "szolgáltatók" egymással cseverésztünk. A májusi egészségnapot le is fújták érdeklődés hiányában. 
Tegnap elindult volna az előadássorozat, sokan jelezték, hogy eljönnek. Egyetlen hölgy érkezett. Ő bezárta a boltját órákkal korábban, hogy részt vehessen rajta. Nagyon kínosan éreztem magam miatta. 
Mi van? Hallóóó!

Ami megy: a csodagépeken dolgozom, és egyre jobban élvezem. Hétfőn azt hittem, végre rajtakapom a gépet a korlátain. Valakin dolgoztam, és kiírta, hogy vágassa le a haját, mert a szervezete nem bírja a hajfestéket. Morogtam az orrom alatt, hiszen az illetőnek mákos a haja, szemmel láthatóan őszül, nem festi a haját. Mire kiderült, ő már sokkal világosabb lenne, de tegnap bemosta a haját egy színezővel!!! Ahogy elnézem, nem lehet átverni a masinákat. 

2009-04-09

HÚSVÉT A SKANZENBEN


Április 11-13. 
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
2000. Szentendre, Sztaravodai út

A Húsvétot három tájegységben 
(Felső-Tiszavidék, Kisalföld és Bakony, Balaton-felvidék) 
ünnepeljük. 
Hagyományőrző együttesek a húsvéti ünnepkör szokásait elevenítik fel. 
Az ünnep alkalmából templomainkban ünnepi szentmisén és istentiszteleten vehetnek részt a hívek. 
A húsvéti tojás díszítésének gazdag hagyományait (batikolás, karcolás, patkolás, berzselés) az ország különböző vidékeiről érkező népművészek mutatják be, e technikák többségét vendégeink maguk is elsajátíthatják.

KFT Lemezbemutató koncert


KFT LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
2009. április 10., 20.00 óra
Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.
A Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András alapította együttes mindjárt megalakulása évében, 1981-ben két díjat is elnyert Magyarország akkori legnagyobb könnyűzenei eseményén, a Magyar Televízió Tánc- és Popdal-fesztiválján. Koncertjein a négy zenész szívesen alkalmaz színházi eszközöket, és alkalmanként más művészeti ágak, stílusok művészeivel is örömmel együttműködik.

2009-04-07

Indul a sorozat

Április 9-én 18:00 - 21:00
indul az előadássorozatom
a 
Test - Lélek - Szellem Stúdióban.
(Üllői út 266.)
A témát korábban kiírtam ide, de a jobb oldalon is megtalálod.

Minden érdeklődőt szeretettel várok. 
Belépődíj: 3.000.- Ft.

Reiki 1-es beavatás

Április 18-án reiki 1-es beavatást tartok. 
10 órakor kezdünk.
Jelentkezni még lehet, és ismételni is. 

Szívbarát munkahely

Szereted a Munkahelyed?
Ha igennel feleltél, boldog lehetsz! Hiszen boldog az, aki azt csinálhatja, amit szeret, és jól érzi magát a munkahelyén. Valószínűleg a vállalatod is sok mindent megtesz, hogy kellemes legyen a munkahelyi légkör és vonzó a feladat, amin éppen dolgozol.
A Szívbarát Munkahely pályázat éppen azért indult, hogy megtalálja az ilyen munkahelyeket. Pályázatodat április 1-től május 31-ig küldheted be a három kategória valamelyikében. Olvasd el a szabályzatot, töltsd ki a kérdőívet, és érvényes pályatodért cserébe garantált ajándékként kapsz majd egy A boldogság nyomában c. DVD-t, egy Szívbarát Munkahely oklevelet és egy értékelést arról, hogy miben lehet még inkább szívbarát a munkahelyed. Ha pedig a dobogósok közé jut a céged, akkor a cím mellett értékes nyereményeket is kap a munkahelyed.
Részletek:
A Szívbarát Munkahely pályázat 2008 nyertesei:
Nagyvállalat:
1. helyezett:
Coca-Cola Beverages Magyarország Kft..
2. helyezett:
Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.
3. helyezett:
Édáz - Dégáz Csoport
Középvállalat:
1. helyezett:
Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt.
2. helyezett:
Human Matrix Személyzeti Tanácsadó Kft.
3. helyezett:
"Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Kisvállalat:
1. helyezett:
Polgármesteri Hivatal, Kemenessömjén
2. helyezett:
Clipeus Munka-Tűz és Környezetvédelmi Kft.
3. helyezett:
Csodacsalád Egyesület
Ennek keretében ajánlottam fel, hogy bejárnék cranio - reiki kezelésekkel munkahelyekre.
Sajnos senki nem reagált a felajánlásomra.
Az első találkozásom a természetgyógyászattal még 1988-ban volt, mikor Zuber Józsi bejárt a Pasaréti Filmgyárba szerdánként és a tárgyalóban rendelt. A MAFILM csak lehetőséget és helységet adott, a dolgozók fizettek. De helybe érkezett a lehetőség, gyors és hasznos volt.

2009-04-06

Mohóságom története

Lezajlott a szombati egészségnap a Mályva téren. Már nagyon vártam ezt a napot, hogy újra ráállhassak a vibrotrénerre. Reggel mindjárt ezzel is kezdtem. Két hete a 10 perc simán ment, nem volt semmi rossz érzés utána. Gondoltam, most megduplázom. Délután is visszaálltam rá.
Marika felajánlotta, hogy az övét kölcsönadja a vasárnapi egészségnapra. Így este nem tudtam megállni, és kipróbáltam jó néhány pozíciót. Viki is beleszeretett a gépbe, a srácok is élvezték. :-D Vidáman telt az este.
(Vasárnap reggel, délben és este nem tudtam ellenállni a kísértésnek: újra és újra használtam. Este, mikor vissza kellett adnom, már kételkedtem abban, hogy képes leszek becipelni a lakásukba a masinát, mert remegett mindenem. Szerencsére nem nekem kellett bevinni. Így jár, aki mohó, telhetetlen és nem hallgat mások szavára. Reggel sorba kellett rendeznek a gondolataim és a testrészeimet is, hogy ki tudjak jönni az ágyból. :-D Egy hosszú forró fürdő csodát tett velem. Most már mozog megint mindenem. Jól vagyok és imádom ezt a szerkentyűt.
Aki ismer, tudja, hogy nem szoktam semmilyen értékesítésben részt vállalni, de ide beléptem és meg akarom keresni az árát. Nekem kell egy saját vibrotréner. Persze látom, hogy Viki is rendszeres használója lesz.)

Vibrotréner

A módszer elve, hogy programozott rezgéshullámokat áramoltatunk a testünkön keresztül egy speciálisan kiképzett plató használatával. A mozgásforma meghatározott gyakorisággal kimozdít egyensúlyi helyzetünkből. Az emberi agy tudat alatti generált reflextevékenységet indít el, nagyon gyorsan korrigálja a testhelyzetet, így minden izom kivétel dolgozni kényszerül. Egy másodperc alatt 5-30 kimozdulás állítható be, ami hasonló, mintha másodpercenként 5-30 gyakorlatot végeznénk, ez tudatos állapotban lehetetlen lenne.
A vibrációs tréninggel az RR VIBROTRAINEREN olyan mozgást hajt végre, amely a test minden izmát megmozgatja, kivétel nélkül.
Ez okozza többek között ennek a speciális edzésnek a rendkívüli intenzitását. Az agy pedig, mint irányító rendszer úgy reagál az edzésre, hogy oxigénnel tölti fel a vért és fokozza a testnedvek áramlását, miközben a HGH (emberi növekedési hormon) szintje jelentősen megemelkedik, mely a sejtek önjavításának és regenerációjának esszenciális eszköze. Növekedik a tesztoszteron szint, az endorfin szint, a kollagén termelés, a vércukorszint, melyek többek között felelősek a fiziológiai folyamatokért és a hangulati állapotért.
Az idősödéssel járó izomszövetvesztés és a csontritkulás megáll, majd a normális állapot visszaáll.
Úgy erősítik hatékonyan az izmokat, ízületeket és szalagokat, hogy azokat jelentősen kevésbé terhelik, mint a hagyományos módszerek. Az oxigén gyorsabban eljut a beteg területekre, a jobb nyirokkeringés a sérült szövetekben az anyagtranszportot. A megnövekedett anyagtranszport gyorsan kitisztítja a szervezetből a méreg- és salakanyagot. Nem csak a felesleges testtömeg tűnik el, hanem szépül a bőr, helyreáll az izomtónus. Szinte azonnali hatás a nyirokpangás, a visszeres problémák, az emésztési zavarok esetében, rendkívül hatásos a derékbántalmak megoldásában. A pumpa-effektus hatására javul a folyadéktranszport és a kenés, csökken a fájdalom és a kopás esélye. A leépült izomzat, elgyengült szervezet rendbehozatalának egyszerű és kockázatmentes útja a vibrotrainer használata, legyen a leépülés oka baleset, betegség, idősödés, vagy bármi más. Betartva a fokozatosság elvét, rohamos javulást érhetünk el stresszmentesen.
Az alábbi esetekben kerüljük a vibrotrainer használatát:

Bármilyen testprotézis behelyezése után 6 hónapig
Csigolya elmozdulás
Epileptikus tünetek
Agyi panaszok, migrénes roham
Műtét, sebzés után 3 hónapig
Daganatos megbetegedések
Zúzódások, ficamok és gyulladások
Magas láz
Akut trombózis
Terhesség alatt és utána 2 hónapig
Pacemaker

Diabetesben különösen kell ügyelni a vércukorszint stabilizálására, szinten tartására! Enni kell a használat előtt.

A módszer űrkutatási eredetű, a 0 gravitációnál leépült izmok és a jelentős csontsűrűség-veszteség ellensúlyozására fejlesztették ki. Az űrhajósok rehabilitációjában használták először a teljes test vibrációt (TTV), majd sportolóknál használták rendkívüli sikerrel. Az 1990-es évek közepén jutott el a módszer Nyugat Európába, majd az USA-ba és jelenleg is egyre jobban terjed.
10 percnyi használata 1-1.5 órányi "hagyományos kondi-termi" munkának feleltethető meg.
Kinek és mire ajánlott?

- idült mozgásszervi betegségben,
- időhiányban szenvedőknek;
- sportolóknak teljesítmény fokozásra,
- sérülésekből való gyorsabb felépülésre;
- cukorbetegséghez kapcsolódó érszűkületek csökkentésére;
- cellulitisz leküzdésére;
- vizelettartásnál fontos záróizmok erősítésére;
- renyhe bélműködés fokozására.
- Csontritkulás esetén fokozza a csontok visszaépülését.
- Mozgáskoordináció javító, csökkenti az elesés kockázatát.
- "Mozgásszegény fiatalok izomzatának, koordinációjának javítására.

Indiánok


Álmok és látomások szimbólumai az indián ősi kultúrában
Devalon pikunni fekete láb indián sámán tanítása
időpont:
2009. április 16../csütörtök/19.00
helyszín:
Sambhala Tibet Központ
Budapest, 1012 Attila út 123.
2009. április 17-19. izzasztókunyhó
2009. április látomáskeresés

2009-04-04

Plútó

A Plútó a Naprendszer legkülső és messze a legkisebb bolygója. Alapos nyomozás után 1930-ban fedezték fel. A Plútó nemcsak a legkisebb bolygó, hanem hét naprendszerbeli holdnál (Hold, Io, Europa, Ganymedes, Callisto, Titan és a Triton) is kisebb. A Plútó pályasíkja kicsit több mint 17 fokos szöget zár be az ekliptikával, amely az összes ismert bolygó pályahajlása közül a legnagyobb. A Plútónak egyetlen holdja van a Charon, melyet először 1978-ban észleltek.

A Plútó felszíne és pályája
A Plútó a Földhöz viszonyítva is kicsi bolygó. Átmérője még a Holdnál is kisebb. A Föld mérete 5-ször, tömege 500-szor nagyobb a Plútóénál. (Tömegét holdjának, a Charonnak pályamenti mozgásából állapították meg.)
A Plútót még nem vizsgálta meg közelről egyetlen űrszonda sem, és a Földtől olyan távol esik, hogy egyetlen távcső sem láttat részleteket a Plútóról és holdjáról, ezért csak sejtéseink vannak arról, hogyan is festhetnek.
Szilárd magját vastag vízjég borítja, amelyre rárakódott egy vegyes jégből és fagyott metánból álló réteg. (A bolygó átlagos sűrűsége a vízéhez hasonló, ezért feltételezik, hogy a bolygó és holdja egyaránt megfagyott vízből, ammóniából és metánból álló kozmikus jéghegy.)

A Plútó 1989-ben a perihéliumba érve, a viszonylag nagy excentricitású pályáján olyan közel került a Naphoz, mint felfedezése óta még soha, és az erősebb napsugárzás hatására légkört fejlesztett. Ez a légkör főként nitrogénből áll (Tritonéhoz hasonlóan), nyomokban pedig metán fordul elő (mint ugyancsak a Tritonon). Napfényben a felszíne pirosasnak látszik, ami szén jelenlétére utal, feltűnnek poláris sapkái, melyek valószínűleg fagyott metánból állnak.
Amikor a Plútó perihéliumban jár -legutóbb ez 1989-ben volt- közelebb kerül a Naphoz, mint a Neptunusz. Mivel azonban a két égitest pályájának térbeli helyzete különböző, egyáltalán nem fenyegeti őket a veszély, hogy összeütköznek.

Mától szeptember 11-ig retrográd hatását élvezhetjük ismét! Ajánlatos önként az EGÉSZ AKARATÁT /ÉRDEKEIT szem előtt tartani, másképp megtanít erre, nem válogatva az eszközökben.
Az elengedés és átalakulás mestere. Ha valamihez vagy valakihez nagyon ragaszkodsz, biztos lehetsz benne, hogy elviszi. Ha rábízod magad, a legnagyobb magasságokba repíthet! Élvezd a szárnyalást!
(A Vénusz még április 17-ig, a Szaturnusz május 17-ig retrográd. :-D Szép időszak!)

2009-04-02

Hangulatom

Erő

Moon dance

Inanna

Zöld Tara napja

Ma rémesen indult a napom, hogy nem tudtam használni a telefonom. Kati jött, ahogy szokott, és végtelen türelemmel járta végig velem az utat: Europark - Aradi utca (közben felvettük Andrist) - Europark. Nem volt könnyű eset, hogy legyen póttelefon, amíg javítják az enyém. Még akkor sem működött, le kellett mennem a Csepel Plázába is, ahol kártyát cseréltek a múlt hónapban. De végül van egy buta kis rémség, amin tudok beszélni, ha kell. Elszoktam már az ilyen fapados készülékektől.
Aztán eszembe jutott, hogy ma Zöld Tara napja van, és hazafelé kértem a segítségét. Na innen megfordult minden. Előbb Andrist kezeltem a csodagépekkel. Aztán megjött a gépek tulajdonosa, és Katit ő kezelte, miközben megint sok mindent tanultam. Kati is nagyon élvezte a kezelést. Egyszerűen mindannyian repkedtünk a boldogságtól. Nagy élmények ezek! Aztán megérkezett egy új spirituális útra lépő fiatalember. Most ment el. Örömteli és élvezetes beszélgetést folytattunk és kihúzta a 2009-es lapjait. El sem hiszem, hogy a mai délelőtt után így végződött a nap! Hála Tarának és minden résztvevőnek! Köszönöm Nektek! Az élet egy igazi csoda, és ma is megélhettem őket.
Ancsa Cipruson hallgatja a tenger moraját. De a mai délutánt és estét még vele sem cserélném el.

Carmael

Az eredmény

A drága olvasóim statisztikája:

Van Isten, Teremtő, Rendező elv.
72 (82%)

Van mennyország és pokol.
22 (25%)

A halál után nincs semmi.
4 (4%)

Újjászületünk, reinkarnálódunk.
66 (75%)

A halál után nem válok semmivé.
43 (49%)

A halálközeli élmények valósak.
63 (72%)

A halottakkal folytatott beszélgetések valósak.
40 (45%)

Tapasztalatom van a nem testben élő entitásokkal.
28 (32%)
Azt hittem, ez a szám magasabb lesz...

Létezik jó és rossz.
43 (49%)
Meséljetek :-D....

Volt saját halálközeli élményem.
13 (14%)
Ez viszont meglepően magas szám.

Volt testből kilépéses élményem.
31 (35%)

Tapasztaltam az őrangyalom létezését.
50 (57%)

Kapcsolatban vagyok a saját Felsőbb Énemmel.
30 (34%)

A Világban a dolgok véletlenszerűen történnek.
7 (8%)

A dolgok előre meg vannak "írva".
24 (27%)

Mindenkinek szabad választása van.
73 (83%)
Megnyugtató.

Tudatos emlékeim vannak korábbi életeimből.
21 (24%)

Látszólag indokolatlanul reagálok bizonyos dolgokra.
31 (35%)

Hiszek Istenben, elhiszem, hogy létezik.
37 (42%)

Tapasztalatom van Istenről, tudom, hogy létezik.
34 (39%)

Isten megbünteti a bűnöst.
9 (10%)

Nincs bűn, csak tanulunk és tapasztalunk.
49 (56%)

Nincs büntetés, magam ítélem meg a dolgaimat.
31 (35%)

Amit kiküldök a világba, visszaszáll rám.
76 (87%)
Boldog vagyok, hogy a karma törvénye ennyire ismert.

Létezik a kegyelem.
55 (63%)
Meglepett ez a magas szavazat is! Örülök neki. Kérjük, kérjétek...

Szükségem van vallásra, hogy megmondják, merre kell mennem.
10 (11%)

Nincs szükségem vallásra, tudok magam is az utamon járni.
39 (44%)

Csak a fizikai, anyagi sík létezik.
5 (5%)

Az ember spirituális lény, nem csak test.
77 (88%)
Igeeen!

Én is láttam a világot materiálisan, de aztán történt valami, és már van spirituális tapasztalatom is.
39 (44%)

Csak magamban hiszek,
5 (5%)

Köszönöm minden kedves szavazónak a részvételt!

Technika ördöge

Ancsáék megérkeztek Ciprusra. 02:30-kor jött az sms. Válaszolni akartam, de az érintő képernyő nem működik.
Tudatom mindenkivel: hívást fogadni tudok, azt gombbal kell, de mást most nem. Napközben elviszem a szervízbe. Mindenkitől türelmet és elnézést kérek.