Vannak olyanok, akik még a partnerük hobbijára is féltékenyek, és legszívesebben a partnerük egész figyelmét , teljes idejét maguknak követelnék. Attól félnek, hogy társuk valaki vagy valami mással boldog lehet, és ez olyan boldogság, amiben ők nem részesülhetnek.
Az ilyen emberek a partnerüket teljesen magukhoz akarják kötni - és éppen ezzel kezd véget érni a szerelem, mert a szerelem csak a szabadság levegőjében él. Akit ilyen módon tulajdonként kezelnek, úgy érzi, hogy a szeretetnek ez a formája inkább megköti, elnyomja őt, és akadályozza a személyisége kibontakoztatásában.
Mindig újra felmerül a gondolat, miszerint a féltékenységen ismerhető fel a szerelem hőfoka, és így minél féltékenyebb valaki, annál jobban szereti a partnerét.
Ez természetesem hibás következtetés, mert a féltékenység csak azt mutatja meg, hogy aki féltékeny, az szorongó, bizonytalan és birtoklásra orientált, s így azt hiszi, hogy igénye lehet a másik szerelmére. Ezáltal viszont a szerelem kötelességgé válik, a kötelesség kényszerré, és ez a szerelem végét jelenti.
Nem tudunk hosszú ideig szeretni egy olyan embert, aki minket behatárol és korlátoz. Éppígy nem tudjuk megakadályozni, hogy szeressük azt az embert, akinek a közelében feloldódhatunk, aki mellett közelebb kerülünk önmagunkhoz. Csak az ő számára nyílik meg a szívünk, mert mellette találhatunk rá igazi önvalónkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése