2009-03-02

A bölcs ember

Egy 92 éves kicsi, idős ember, ahogy felkelt, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába.
70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát. Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog, mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája.
Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is, az ő kis szobája. Elmesélem neki azt is, milyen színű a függöny és az ágytakaró.
- Nagyon tetszik-, s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját.
- Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit!
- Az nem baj - közli.
- A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e, vagy sem, nem a bútoroktól függ, vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én azt látni akarom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel, az ébredésemnél hozom.
Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak. Vagy köszönetet mondhatok az égnek, a testrészeimért, melyek jól működnek. Minden nap egy ajándék. Ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze. Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél.
Ezért az én tanácsom az, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakj félre emlékeid bankszámlájára!

Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek.

Ahhoz, hogy boldog légy:

1. Szabadulj meg a gyűlölettől!
2. Szabadulj meg az aggodalmaktól!
3. Élj egyszerűen!
4. Adj többet, és
5. Várj kevesebbet!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése