Az egyoldalú szeretet a szertetett ember számára szorongató, követelőző, sőt fojtogató lehet. Az egyoldalú szeretet nem valódi szeretet, inkább egy arra irányuló vágy, hogy minket szeressenek.
Az egyoldalú szeretetnek a szerelem állandó bizonyítékaira van szüksége.
A szerelmi állapot irányulhat a másik ember ellen is. Csalódunk valakiben, mert nem szeret bennünket, és ezért talán "bosszút akarunk állni". Azonban annak az embernek, akit valóban szeretünk, soha nem volna szabad fájdalmat okoznunk. Ha valóban szeretjük a másikat, örülünk neki, hogy szeret - még akkor is, ha nem minket. Ez természetesen nagy követelmény, azonban ha ezt tartjuk útjelzőnek, akkor idővel egyre jobban kinőjük az egoista, birtokló szerelem szűk kereteit. Akkor valódi önmagunkat ajándékozzuk meg, mert már nem szenvedünk akkor sem, ha a társunk valaki mást szeret.
A szerelemben így átéljük a szívünkből jövő vágyat, hogy a másik ember boldog legyen, és készek vagyunk mindent megadni neki: időt, ha időre van szüksége, figyelmességet, ha figyelmességre van szüksége, szabadságot, ha szabadságra vágyik.
"A szerelem érzése pár másodpercig tart. A mámor napokig, hetekig, olykor hónapokig is megmarad. Az élet teljes hátralévő része pedig arról szól, hogy feldolgozzuk a kijózanodást."
(Virgin Satir)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése