"A vízcsepp párává válik, amelyet nem látunk, a párából viszont gomolygó felhők keletkeznek, a felhőkből pedig visszahullik az eső a földre, hömpölygő folyamok, vízesések alakulnak ki belőle, és végül összeolvadnak a tengerrel. Meghalt-e a vízcsepp mindezek során?
Nem. Minden alkalommal másként fejeződött ki. Ugyanilyen káprázat az, hogy térben és időben rögzített testem van. Egy vízcsepp a testemben az előző nap még óceán, felhő, folyó vagy forrás is lehetett. Erre emlékeztetem magam, amikor a mindennapi élet kötöttségei túlságosan megbéklyóznak.
A természetben minden rezgés egyidejűleg létezik, de csak azt tapasztaljuk meg, amit látunk. Természetszerűleg tartunk attól, amit nem látunk, és mivel a halál elragadja a szemünk elől az embereket, félünk tőle.
Ezzel szemben csakugyan védtelen voltam én is. Egy kedves háziállat halála nyugtalanná tett és elszomorított, nagyapám halála, amely váratlanul, az éjszaka közepén következett be, teljesen kétségbe ejtett. Öcsém fel - alá rohangált a házban, miközben ezt kiáltozta:"Hova lett? Hol van?"
Csak évekkel később jöttem rá, hogy erre az "itt és mindenütt" a helyes válasz.
A halál utáni átalakulás folyamata során nem egy másik helyre vagy időbe kerülünk, hanem csupán figyelmünk jellege változik meg. Csak azt látjuk, amivel együtt rezgünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése