Szeretett MI !

Mostanában érdekes időszakot élünk. Ha az ember megpróbálja „felülről” nézni úgy, hogy a saját akaratát és elképzeléseit nem keveri a képbe, akkor sok tanulságos történet látszik kikerekedni. Én is sok olyan levelet kapok, amik a Földön történő folyamatokkal és emberekkel foglalkoznak, elemzéseket, filmeket, leleplezéseket. Sok a múltat átértékelő, igazságkereső írás is. Ez talán rendben is van, a valóságnak elő kell bukkannia, a színfalaknak le kell omlania, a hazugoknak színt kell vallania egyszer. Mi akkor a baj mégis ezzel?
Ott kezdem, hogy mi a feladatunk a Földön? Miért azt a sorsot éljük, amiben benne vagyunk? Miért történnek velünk a sorsesemények? Ugye nem véletlen?
Természetesen mindenki saját maga alkotja a saját világát, maga dönti el, hogy mit enged be abba, milyen döntéseket hoz, azoknak milyen következmény-láncolatát indítja el (karma) milyen erőknek engedélyezi a működést önmagában. Aztán, ha az eredmény nem tetszik, akkor a legegyszerűbb az un. külvilágot hibáztatni, másokban keresni a bajok gyökereit.

Ez itt a jól begyakorolt módszere az emberiségnek, amit egy üzenetben úgy fogalmazott meg egy segítőnk: „Az emberiség nem sokat fejlődött barlanglakó kora óta”. Sokan már értik ezt, néhányan már elindultak kifelé a barlangból. Nekünk feladatunk hívni a többieket is, akik még az elektronikus barlangrajzokat nézik.

Nem az a kérdés, hogy ki és mit követett el ellenünk, hanem hogy magunk miért kapjuk a helyzeteket. Miért nem tudunk szeretni mindig és mindenkit? Miért nem tudunk magunknak és másoknak megbocsátani? Miért azzal törődünk, amit mások tesznek? Ki akadályoz minket abban, hogy elengedjük félelmeinket? Ki akadályoz meg abban, hogy saját magunk legyünk, hogy kiálljunk a saját véleményünk mellett? Melyik embertársunk ítélkezhet felettünk?

Meg kell élni, hogy minden értünk van. A történetek szereplői pedig – akár a saját családunkban, vagy tágabb környezetünkben – sokszor tükröt tartanak nekünk, sokszor döntési helyzetek elé állítanak. Itt dől el, hogy merünk-e a szívünkre hallgatni, a mindennapok döntései határozzák meg, hogy kik akarunk lenni és kik nem akarunk lenni. Nem feladatunk azonban eldönteni mások helyett, hogy ők kik akarjanak lenni, mit akarjanak dönteni. Csupán a mintát mutathatjuk, még saját gyerekeinknek is. Ez nagy és nemes feladat, nem is kell ennél több. Jézus és a többi nagy mester is ezt tette. Akkor ott kevesen értették, később teljesen kiforgatták a jelentését pont azok, akiknek feladatuk lett volna erősíteni a mintát. Nem baj, talán az idő most érett meg rá, talán meg kellett történnie mindezeknek a folyamatoknak a Földön, hogy az emberiség eszméljen, hogy a kín és szenvedés passzírozza ki abból, aki máshogy nem talál rá: az elemi erővel feltörő vágyat a szépre, a jóra, a szeretetre. Amikor már nem támasztunk feltételeket, amikor már nagyon elég minden felszínes játszmából, amikor már belefáradunk századszor is „visszapattanni”. Amikor már nem rombolni és harcolni akarunk és nem rögeszmésen anyagi javak után loholni halálunkig, hanem alkotni és szolgálni közös javunk érdekében és megélni a lelki egyensúlyunkat.
Akkor hát mi értelme van ezeknek a világ és emberek viselt dolgairól szóló leveleknek, híradásoknak? FIGYELEM ELTERELÉS!

Értsük meg, amíg mások hibáival foglalkozunk, nem jut időnk a sajátunkkal szembenézni. Amíg a félelem és ellenséges érzések uralkodnak bennünk – bármely címke díszeleg is a ruhánkon -, addig nem jut hely a szeretet számára. Senki soha nem vett el tőlünk semmit, ami igazán a miénk volt, vagy nem is lehetett a miénk! Senki soha nem bánthatott minket, ha nem mi vonzottuk be saját rezgésmintánkkal a történést! Senki soha nem gyakorolhatott hatalmat felettünk, ha nem úgy döntöttünk! Soha olyan történés részesei nem lehettünk, amit valamikor nem mi hívtunk létre, akár tudatosan, akár nem. Ez ugyanúgy érvényes kicsiben és nagyban is, saját magunkkal, a nemzetünkkel és az egész világgal kapcsolatban.

Foglalkozzunk hát végre saját magunkkal, szeressük meg magunkat és a világot, vegyük észre a szépséget, ne hagyjuk elterelni a figyelmünket erről! Ne hagyjuk, hogy a szeretet és békesség helyét a félelem és gyűlölet töltse be! Építsük fel saját magunkat Isten-a Mindenség segítségével, tapasztaljuk meg ezt a segítséget és éljünk vele, de ne éljünk vissza vele.
Fogadjuk be magunkba az Univerzum erejét, nyissuk ki a kapuinkat (csokrainkat-csakráinkat) a minket körülvevő segítő energiák felé, hangolódjunk rájuk. Tisztítsuk meg testünk, lelkünk, szellemünk a rárakódott szennytől!

Sok boldog pillanatot és tapasztalást kívánok!
Isten áldásával!

Atilla-Atarvis

Minden szavával egyetértek, ezért itt közzé is teszem.