"Az én feladatom a várható események bekövetkeztének előrejelzése volt, intuitív alapon. Segítséget nyújtottam a nem kívánt helyzetek elkerüléséhez, a jelenlegi életminőség jobbításához, és persze a hozzám fordulók lelki egyensúlyának helyreállításában is részem volt. Bár átmeneti sikereket elértem, hosszú távon mégis kudarcként éltem meg a hétköznapokat, mert a kliensek általában visszacsúsztak egy idő után a régi mintákba.Azokban az esetekben, amikor ez megtörtént, még mélyebbről kellett elkezdeni az egész regenerációt és nehezebben ment, mint eleinte. Úgy éreztem, nem értenek meg az emberek. Hozzám jártak segítségért, bólogattak, mégsem fogadták meg maradéktalanul a tanácsokat, általában véve keveset tettek azért, hogy javítsanak a kialakult helyzetükön. Ezt saját kudarcként értékeltem, magam sem tudom, miért.
Dolgoztam reggeltől estig, minden erőmet és tudásomat beleadva. Jobban küzdöttem egyes emberek sorsáért, sikeréért, mint ők maguk.
Azt hiszem, itt volt a probléma. Nem akartam többé küzdeni, belefáradtam.
Miért tegyem én, ha adott esetben az alany sem teszi meg önmagáért? Egyáltalán mit tehetek én, ha a másik fél akarva vagy akaratlanul passzív marad?
Egy-egy kiemelkedő sikertörténet azért akadt, mindig a megfelelő időben, ami erőt adott a továbblépéshez."
(Cynthia V. Diamond: Victorina víta)
Ezt a könyvet valaki ajánlotta. Azt mondta, szeretni fogom érte. Így is van. Élvezem, és ha nem is minden szavát, de a nagy részét akár én is írhattam volna. Mint ezt az idézetet....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése