Kékgolyó

Napok óta szoros kapcsolatban vagyok egy régi tanítványommal. Sírva - aggódva keresett, az édesanyja súlyos állapotban van. Persze azóta folyamatosan dolgozom rajtuk.

Vasárnap délután bementem hozzá a Kékgolyóba. Rendkívüli 3 órát töltöttem ott. Majdnem az egész időt kettesben átbeszélgettem a beteg édesanyával. A sápadt, energia hiányos, színtelen, ijedt arcból a végén mosolygós, életteli tekintet nézett ránk.

Kérdeztem, hogy miben segíthetek: menne vagy maradna?

Egy fontos tanulság: sokszor mondogatta, csak élje meg, hogy a lányának is legyen egy gyereke. Nóri most 20 hónapos. Kitaláltunk egy új programot: Nóri esküvőjén még táncolnia kell. Még akkor sem azt, hogy "addig éljek, míg férjhez megy"!!!

.

Más:

Anyu halála óta nem jártam a Kékgolyóban. Nem innen ment el, hanem a Vas utcából, de rengeteget hoztam ide kezelésre. A szagok, ízek, minden előjött. A legrosszabb a tehetetlenség érzése volt, hogy nem tudok a fájdalmán, az állapotán segíteni. Tudom, hogy tudta: nekem gyógyítani és tanítani kell, nem filmeket gyártani, de én akkor erre süket voltam. A saját életét áldozta fel azért, hogy késztetést ébresszen bennem a másokon való segítésre. Ma is csodálom az erejét, elszántságát és bátorságát. Könnyes szemmel mondok köszönetet érte. Aztán hamar vissza is tért hozzám Zsófi testében, és ma is támogat. Fura ezt mondani egy kislányról, de így van. Ma is fel tudom idézni azt az érzést, mikor háttal maga elé húz az ágyban, a habselyem hálóingét érzem a bőrömön, és átkarol hátulról. Egy biztos, puha fészek, ahol nem érhet semmi baj. Mai napig ha Zsófi velem van, együtt alszunk, és soha olyan jól nem tudok aludni, mint mellette. Pedig csak alszik, de valami őserő árad ilyenkor belőle felém... Nagyon, de nagyon szeretem azt a Szellemet, aki Anyu, majd Zsófi testét öltötte magára.

.

A kórház kertjében előbb egy drága ismerőst akartam felhívni, hogy eltereljem a figyelmem, de szerencsére Ő nem vette fel. Így nem maradt más, hagytam hatni magamra az egészet. Hiszen, ha ellenállunk, csak örvényt keltünk. Túléltem, és végül hálás vagyok ezért az élményért is.