Letekert ablakokkal indultam el. Határtalan érzés a hajnali, nyirkos erdő illata! Én legalábbis nagyon élvezem. Bár tudom, vannak fura dolgaim. :-)
A dohos pince illatát is imádom. Ilyenkor a gyermekkorom képei és érzései jönnek elő. Mikor még kicsi voltam, széntüzelésű kályhánk volt, így télen naponta Apu lement a pincébe szénért és fáért. Én persze vele mentem. Szerettem mellette felfedezni a világot, ez esetben a pincét. Volt egy saját zseblámpám, és amíg Ő aprította a fát, én körbejártam a szűk folyosókat és bevilágítottam a réseken mások pincéibe. Már nem tenném, de egy kisgyereknek izgalmas dolog bekukucskálni, leselkedni: ki mit tart a pincéjében.
Egy alkalommal feltűnt Apunak, hogy hosszasan eltűntem és utánam jött. Halkan és nyugodtan kérte, hogy szép lassan hagyjam abba a patkány simogatását és álljak fel. Ne tegyek hirtelen mozdulatot. Nem értettem. Szerinte nem jó ötlet egy patkányt simogatni. De mikor olyan helyes volt és élvezte! Apu csak csóválta a fejét. Fura szerzet lehettem. :-)
Közben Anyu fent maradt a lakásban. Utólag értem és érzem, mi zajlott le Benne. Hagyta és engedte, hogy azt tegyem, amit szerettem. Nem akart magához láncolni, elengedett. Pedig Ő is sok mindent akar nekem tanítani: kézimunkázás, főzés, tánc és korcsolya... de én fotókat nagyítottam Apuval a sötét fürdőszobában, később repültem, filmeztem, autót vezettem, mint Apu. Mennyire becsülöm MOST Anyut érte! Előbb - utóbb minden és mindenki a helyére kerül. :-)
A nyitott ablakokról jut eszembe: én vagyok az élő példa, hogy a HUZAT NEM ÁRT!!! Ki mit HISZ róla, az lesz vele. Én úgy érzem, kifújja az aurámból a nemkívánatos dolgokat. Mámorítóan élvezem a szelet, mások betegek lesznek tőle, mert azt programozták be nekik, talán gyermekkorukban, hogy a huzat árt, hogy a huzattól fájni fog a fülük, hogy a huzattól begyullad a szemük... Mekkora butaság :-) Akkor mindenkinek ártana, ám sokan nem reagálunk rosszul a légáramlásra. De legyen meg mindenkinek a hite szerint. :-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése