Csak kölcsön-ágy s egy ócska szék,a falra egy ablak is kéne még,
te másnap ezért odarajzolod,
s röhögünk.
Kiszínezzük a képet.
És este jön a nagy csapat,
ülnek a földön és játszanak,
sokszor aludni is ottmaradt valaki.
Ez a jó az egészben:
megvagyunk,
s én élvezem,
íme: az első életem.
Senki se volt, aki úgy szeret,
ahogy én.
Sose lesz, ugye, vége?
Megyek el,
nem tudom, mért,
most mért megyek el?!
A második életem, egy új helyen
óvatosan magyaráz nekem,
s végre megértem,
hogy annyi sok helye van.
Nekem is van elég hely.
Itt szélesek az ablakok,
s ha fölkelek, ettől is jól vagyok,
és neki annyira jó velem az egész!
És az életem így szép.
A sorsom így már rendbe’ van,
és jól beosztom önmagam,
s jönnek is sorban az elmaradt sikerek.
Még az arcom is más lett!
Megyek el,
nem tudom, mért,
most mért megyek el?!
Nem tudom, mért,
megyek el,
nem tudom, mért?
És aztán sok lakás és sok lakó,
az ablakból semmi sem látható.
Megtörölt polcok,
hogy ott legyen a ruhám.
Csomagolni se kell már!
Persze, hogy néha már eltévedek,
s mind nehezebbek a kofferek,
és mégis, és újra csak azt hiszem,
hogy ez jobb!
Hogy ez végre most jó lesz.
Egy más szoba, egy más személy,
ki felragyog a kedvemért,…
és én már mindig csak képzelem,
hogy ez jobb.
Hogy ez végre most jó lesz.
Megyek el,
nem tudom, mért?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el,
nem tudom, mért?
Most mért megyek el?
Nekem kell ez a hely.
Nekem kell ez a hely!
Nem tudom, mért?
Most mért megyek el?
Nem tudom, mért?
Nekem kell ez a hely!
Most mért megyek el?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el, nem tudom, mért…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése