Félelem

Már Epiktetosz leszögezi, hogy sohasem a dolgok gyötörnek nem minket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink, pl. a félelmek.
Elképzeljük a számunkra fenyegető és veszélyes helyzeteket, és ezek a képzetek rémületet váltanak ki belőlünk. Van-e ennek a helyzetnek megoldása? A képzeteinknek és az érzéseinknek nem tudunk parancsolni, nem állnak akaratlagos szabályozás alatt.
A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket. Akár az érettségi vagy a nehezebb vizsgák, a rettegett műtétek után: ez volt az egész?
Van egy nehezebb út is: az elszemélytelenítés. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem kell feltétlenül részt venni a saját dolgaiban.
Objektíven és csodálkozva is meg lehet állapítani: hogy tud egy has fájni? Történetesen az enyém. Hogy tud egy szív gyötrődni? Akkor is, ha engem hagynak el.
Egyszer felkeresett egy ismeretlen, 27 éves fiatalember, csontig lesoványodva.
- Csak azt akartam megkérdezni, hogy mit csináljon az ember az élete utolsó 2 hónapjában?
Kiderült, hogy 18 éves kora óta rákos. Most már megmondták neki, hogy kb. ennyi ideje van hátra. Megdöbbenésemben a legnagyobb szamárságot mondtam neki, ami eszembe jutott:
- Hát mi érdekli? Tanulhat egy egzotikus nyelvet....művészettörténetet...
Akkora baromságnak tűnt, hogy elnevette magát. Kínomban én is. És beszélgetni kezdtünk, 2 egészséges ember, egy pusztuló testről, ami az övé volt. Haláláig.

A félelemnek csak akkor van hatalma, ha hatalmat adsz neki. Honnan származik a félelem hatalma? Onnan, hogy nagyobbnak látszik a valóságosnál, onnan, hogy becsap minket. Látványosan mutatja meg magát, és mi erre menekülni próbálunk, így kerülünk a hatalmába.
Ha felismered a démont, rájössz, hogy csupán feltételekhez kötött körülmény, semmi több....
Valójában nem létezik. Lassan rájössz, hogy a félelem csak tudati káprázat.

(Popper Péter)