2009-10-29

Elegem van...

"Sólyom László államfő és Bajnai Gordon kormányfő is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem piaci szempontok alapján dől el két országos rádiófrekvencia sorsa. A Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáiról döntő ORTT-ben kemény vita robbant ki az elmúlt hetekben: a testület elnöke szerint jogsértő volt a pályázatok elbírálása, néhány pályázónak indokolatlan módon kedveztek az ORTT pártdelegáltjai.
Sajnos igazuk lett:
Az ORTT szerdai ülésén eldőlt, hogy november közepétől nem lesz többé Sláger és Danubius Rádió. A Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási jogosultsága november 18-án jár le. Majtényi szerint az ORTT több olyan, súlyosan jogsértő döntést hozott, amelyek veszélyeztették a verseny tisztaságát. Többek között azt kifogásolta, hogy a testület október 7-i ülésén a mindkét frekvenciát megpályázó Zene Rádió Zrt.-t a benyújtott üzleti terv megalapozatlanságára hivatkozva kizárta. Majtényi szerint azonban ugyanilyen indok alapján más pályázókat is ki kellett volna zárni, a testület mégis benn tartotta ezeket. "

Tegnap útközben hallottam a hírt. Délután a Klub 95 élő adásában is felháborodott emberek telefonáltak sorban. Velük együtt nekem is az a véleményem, hogy felháborító: ebben az országban mindent tönkre tesznek, ami véletlenül jól működik.
3 millió fölötti hallgatói létszáma van a Sláger Rádiónak. Reggelente az autóban őket hallgattam én is, mert nem politizáltak. Hasznos volt, hogy sokszor változtattam az irányon, mert élő, interaktív közlekedési információkat kaptunk. Vidáman indult a nap, olyan érzés volt, mint egy nagy családban lenni. Elhangzott egy poén, és a mellettem lévő autóban is felnevetett a másik vezető. Sokszor éltem meg ezt.
Most reggel hallgatom az adást, sajnálom őket, és dühös, elkeseredett emberek írnak, szólnak be. Aki nem akar a politikai vitákba belemerülni, azt belekényszerítik?
Több millióan állítjuk, hogy nem fogjuk a politikai vitarádiót hallgatni helyettük.
Undorodom attól, hogy mindent lehetetlenné tesz a politika. De eljutottam arra a pontra, hogy legszívesebben elmennék már én is ebből az országból, szinte bárhová. Ha ez a "haza", akkor ebből én nem kérek. De nem értem, hogy miért üldözik el a jobb érzésű, nagy tudású embereket ebből az országból évtizedek óta? Most nem magamra gondoltam, hanem a nagy tudósokról, írókról, sportolókról és másokról.
A nemzetközi visszhang is hasonló az enyémhez. A demokrácia súlyosan sérült ebben az országban ismét, és egyre gyakrabban.
Nos, ma nem indult olyan vidáman a napom, int 10 éven át. És ezzel több, mint 3 millióan így vagyunk. Hála ennek a korrupt bagázsnak!
Most megyek, és megpróbálom kimeditálni magamból az elkeseredést, mire ideér a betegem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése