Este, munka után elmentünk vacsorázni. Furcsa a nagy fényár! Különösen Románia után. Ott nagyon sötét van mindenhol éjjel. Spórolnak a világítással. Itt az ellenkezőjét tapasztaltam. Ragyog minden. Komoly tömeg is van az utcán. Rövid ujjú blúzban sétáltam, és nem fáztam. 
A virágok is pompázatosak! Még zöldebb minden, nem volt őszi hangulat, mint nálunk. Pedig nincs Újvidék olyan messze.
Érdekes, hogy akivel csak beszél az ember, mindenki pár mondat után már a lövöldözésekről mesél. Még nem tették túl magukat az eseményeken. Fura ezt hallgatni. És megint csak rá kellett döbbennem, hogy - bár nem nagy a távolság - a mi életünkben mennyire nem vettünk ebből semmit észre. Megint azt kell mondanom, hogy túl jó dolgunk van. Nekünk nem kellett védeni az életünket. Nem állítottak lehetetlen helyzetek elé. Évek óta együtt dolgozó munkatársak barátok kaptak behívót, hogy lőjenek egymásra. Ezek az élet igazi kihívásai!
Mára talán ezért szeretnének felejteni, élvezni az életet. Kora hajnalig nagy élet folyik az utcákon. Üzenem ezt az Andrássy úton lakóknak is!
Ezzel együtt a pizza felejtős. Hihetetlen vékony a tésztája. Az íze elmegy. A pincérnő sem osztályon felüli. A szemkontaktust nem ismeri. :-DÉjjel nyitott erkélyajtó mellett aludtunk. Hajnalban, még sötétben kiültünk beszélgetni egy szál pizsamában, és nem fáztunk. Nevetve hallgattuk az énekelve hazatérő férfit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése