Hazafelé

Sajnos csak most jutottam oda, hogy írjak a hazafelé tartó utamról. Ráadásul a legszebb élményről nincs is képem. Még korom sötét volt és kegyetlen hideg. Azért a kocsim remekelt, mert elsőre indult a motor. Gyorsan kiálltam az udvarról - nem volt egyszerű, mert csupa jégpáncél volt minden - hogy ne zavarjam és ébresszem föl a háziakat. Elég volt, hogy Irma fel kellett keljen miattam. Szóval kihajtottam az útra, de le is parkoltam, mivel az ablak tiszta jég volt, szinte semmit nem láttam. Vártam, hogy leolvadjon. Közben kiszálltam és csodáltam az égen a csillagok milliárdjait. Idefelé a földön szikrázott a megfagyott hó, most meg az ég ontotta rám a fényt a távolból. Mivel egyáltalán nincs közvilágítás, a falu korom sötétben aludt még, kiválóan lehetett élvezni a csillagok borította eget. Csillagok, csillagok, a kedvenceim! Jó jelek az indulásnál. Köszönöm szépen. :-D

Itt már kezdett világosabb lenni. Még mindig nem égnek a lámpák a falvakban, csak néhol, elszórtan.
Itt megfagyott a lezúduló víz. Érdekes látvány ez is.

Sok helyen havazott. Apró pelyhekben, kavarogva. Puhán vett búcsút tőlem a táj. Mint megannyi kis áldás ért a kocsihoz a sok hópihe.

A friss levegőt nem adja vissza a kép. De időnként letekertem az ablakot, mert azt is élvezni akartam. Most nem értem rá kiszállni, mert Marosvásárhelyen felvettem valakit, aki a honosítási papírjait Karcagon adta be. Annyit tudtam segíteni, hogy elvittem az önkormányzathoz.

Hát, újra itthon, azóta meg sem állok, ma sem és holnap sem. Levezettem 700 km-t, és aludtam utána 2 órát. Aztán indult a nap....