2012-03-18

Bolygóállások, jó, ha tudod


A Mars január 24. óta retrográd mozgásban látható. Április 14-ig tart. A Mars az Én Akaratom jelképe. Ilyenkor az emberek hajlamosak csak a saját szempontjukat nézni, és olyan döntéseket hoznak, ami csak nekik jó. Nehéz ilyenkor empatikusan a másik helyébe képzelni magunkat. Gond az is, hogy amire az ember azt gondolja, hogy ÉN EZT ÍGY AKAROM, az nem fog menni. Valahogy másképp, de nem az ego szerint. Rengeteg a vita is, és a többi bolygó helyzete csak még fokozza a vitás, támadó helyzeteket. Emberek képesek elképesztően buta döntéseket hozni, mert elvakultan csak önmagukat látják, csak a saját önző szempontjaikat.
Kivédeni úgy lehet, hogy higgadtan hátralépünk, és mégis megpróbálunk kilépni az önzésből. Engedd el, hogy TE most mit akarsz. és hagyd, hogy legyen. Ha bízol a Gondviselésben, jobban jársz.


Február 7-én a Szaturnusz is retrográdba fordult. Kitartás, mert csak június 25-én fordul meg. Kemény helyzet ez a Marssal együtt. A Szaturnusz hozza a nehézségeket, akadályokat, betegségeket. De ha kitartó, precíz, pontos, összeszedett vagy, ha önfegyelmet gyakorolsz, uralhatod a helyzetet. Higgadtan, nyugodtan, önfigyeléssel kell cselekedni.


Március 12-én a Merkúr is csatlakozott, április 5-ig. Ő a kommunikáció, logikus gondolkozás, okmányok, levelek, média, hírközlés, internet, közlekedés, kereskedelem megfelelője. Az emberek elbeszélnek egymás mellett, a logika csődöt mond. Most a megérzésekre lehet hagyatkozni. Sajnos én holnap hajnalban megyek Erdélybe, nincs mit tenni, de remélem sikeres lesz az utazásom ennek ellenére. A számítógépek, telefonok rakoncátlankodhatnak. Hivatalos papírok intézésére sem alkalmas az idő. A szülő - gyerek konfliktus is felerősödhet, vagy a testvérviszály.


A 3 retrográd bolygó mellé csak hab a tortán, hogy az Uránusz (még évekig) az egós, akaratos Kosban tartózkodik. Március 4-én együtt állt a Merkúrral, és őrjítő helyzetet okozott a családomban is. Sajnos ez az együttállás még kétszer meg fog ismétlődni.
Az egyik időpontja ma lesz, 18-án 18 órakor. A másik pedig április 22-én, 22 órakor. De ez már napokkal korábban is feszült helyzeteket teremt. A Kosban lévő, ráadásul retrográd Merkúr gerjeszti az alacsony rezgésű embereket, hogy csak a saját szempontjukat vegyék figyelembe, és az Uránusz miatt ezt robbanásszerűen adják a világ tudtára. Nagy veszekedések, beszólások, heves viták fordulhatnak elő.
Kérek mindenkit, ha ilyen helyzettel találkoznak, vegyenek mély levegőt, lássák, hogy a másik nem ura a helyzetnek, de ne menjenek bele a vitába. Beláthatatlan következményei lehetnek!
Fura módon mindhárom együttállás vasárnapra esik. Bár már szombaton is feszít. Ezért ezek a helyzetek inkább a magánéletünkben játszanak nagyobb szerepet, mint a munkahelyen.


Érdemes tudni, hogy már a Neptun erőben, a saját jegyében, a Halakban jár 2025. áprilisáig. Az emberek egy részénél a drog, a Xanax (ugyanaz), az ital, mindenféle szenvedélyek, mérgezések felerősödnek. A Neptun el akar emelni az anyagból, és az alacsonyabb rezgésűek ezt választják. A tömeg másik fele a meditációt, a szellemi nyitottságot fogja választani. Fontos tudni viszont: ha valaki lenézi a drogot választót, akkor az ő rezgése messze nem lesz magas, mert ítélkezik, és az alacsony rezgés. Példát mutathatunk, erőszakolni semmit nem lehet. De türelmesnek kell lenni másokkal.


És már most szólok, időben: 2012. október 6-án jegyet vált a Szaturnusz. A békés, konfliktus kerülő Mérlegből átlép a Skorpióba 2014. karácsonyáig. A Skorpió a nagy mélységek - nagy magasságok jegye. Éles lesz a megélésben a különbség. De fel kell rázni az embereket. ÉBER TUDATOSSÁG, TOLARENCIA és főképp SZERETETTELJES EGYÜTTÉRZÉS!!!


Ezt kívánom Mindenkinek! Ez nem átok, nem büntetés. Tanulási és fejlődési lehetőségek, tesztek a Rendszertől, és csak rajtuk áll, hogyan oldjuk meg.
Ne feledd: addig nincs EGYSÉG, amíg az utolsó is be nem érkezik! Nem verseny!!!! Nem nyersz vele, ha előrerohansz, segítsd a leglassúbbat. Ahogy Őszentsége a Dalai Láma sem kéne már leszülessen, de megteszi újra és újra, hogy tanítsa a Szeretet, ő már hiába tudja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése