2012-07-24

Gondviselés és Plútó



Elképesztő 10 milliószoros nap volt a tegnapi! Azt sem tudom, hol kezdjem. :-)
Aki ismer, tudja, hogy hajnalban kelek, késő éjjel fekszem le, és ezt végig tevékenykedem. Már jó ideje egy moziba sem jutok el, nem költök erre sem. 10 évenként nyaralok egy hetet. De rendkívüli élvezettel teszem a dolgomat. Magánéletem sincs. Most így alakult.
Vallom, hogy ha az ember bead energiát, az vissza is térül. Felborult az egyensúly, a munkám többsége vagy ingyenes, vagy jelképes a bevétel. Ez persze adja, hogy elmaradok a csekkekkel, és most úgy tűnt, a kocsit is el kell engednem.
Aki ült már mellettem, az tudja, imádok vezetni és közben fotózni. Ez a tevékenység marad már, a "mert ez NEKEM jó" kategóriából. Ráadásul az erdélyi körutak, a vidéki munkák sem mennek kocsi nélkül.
Aztán úgy vásárolok, hogy amerre amúgy is járok, megveszem, ami akciós.
Most ismervén a Plútót, a lelkemmel felkészültem, hogy elengedem az imádott kis autóm. Már két hete sok utat úgy tettem meg, hogy na még ide elmegyek utoljára, na, még ezt is elintézem, amíg van mivel idejönni...
A Plútó úgy tanít, hogy ha elengeded a dolgot, lehet, hogy meghagyja, ha ragaszkodsz hozzá foggal-körömmel, biztos, hogy elviszi. Ez nem gonoszság, hanem tanítás. Meg kell tanulni, hogy elengedhetetlen fogaskerék vagyunk egy gépezetben, de egy elem csupán, és nem miattunk van az Univerzum. Bár az ember, ha körbeforgatja a fejét a saját nyakán, mindig ő lesz a centrumban, de csak a saját nézőpontjából.
Megtettem hát, elengedtem a kocsit. Ha kell, vigyék.


Reggel a szertartásomon kértem segítséget persze, elküldtem a reikit mindenkinek, tettem a dolgom. Picit sajnáltam, hogy most nem tudok lemenni Tarra, de hát ez van. Nem helyfüggő a lelki hozzáállás.
.
És délután jött egy telefon: a szokásos évi 3 rendezvényre kellünk most is Katival. Ez azért fontos, mert aki eddig hívott minket, nyugdíjba ment, és kérdésessé vált a folytatás. Hurrá! Azonnal hívtam Katit, ő is sikítva fogadta a hírt. Nagyon kemény ez a munka, de hatalmas örömmel is jár, és még ki is fizetik. Viszont most majd Kati kocsijával kell mennünk. Mindhárom helyszín vidéki persze.
.
Még fél óra sem telt bele, mikor egy másik telefon miatt megfordult minden. A tanítványaim páran előre fizetnek, hogy majd letanulják, és így megmenekül a kocsim is. Hála érte Minden Égi és Földi segítőnek!
.
Nem tagadom: az egómnak jobban tetszene, ha az elvégzett munkámért fizetnének, és aztán abból mindent kiegyenlíthetnék. De ez is Plútó. Az elfogadást is meg kell élni, megtanulni.
Persze ez nem azonos azzal, mint amikor valaki csak ül, és várja, hogy mások megoldják a gondjait.
.
Délután jött egy régi filmes munkatársnőm. Annak idején jóban voltunk, aztán volt egy kis affér, de rendeződött a dolog. Most egészségügyi problémái vannak, és boldogan segítek neki, amit csak tudok. A kezelés alatt is lélegzetelállító dolgok történtek - erről majd máskor - és közben kiderült, nagy tükröt tartottunk egymásnak. :-) Imádom a Rendszert, hogy épp MOST, ezen a napon jött össze a találkozás. Folytatjuk is persze. És kiderült, egy munkát végzünk hatalmas lelkesedéssel. Ő abban már előbbre  jár, és sokat lelkesített ezzel.
.
Este még jött egy pár, megismerhettem a tanítványom kedvesét. Jó érzés, hogy egymásra találtak  és ahogy viselkednek egymással. A végén minden a helyére kerül. Ha ezt a napom filmre vettük volna, a végén ők voltak a Happy End. :-)
Az összes drága SZEREPLŐNEK köszönöm ezt a remek kis mozit! Azoknak is, akik még tegnap is küldtek csodás leveleket a névnapomra. Annyi szeretet érkezett tegnap is, és az utóbbi 2 hétben, hogy ezzel hegyeket tudok megmozgatni. Én ültem ennek az áradatnak a fókuszában, és csak azt sajnálom, hogy Ti nem éltétek ezt meg belülről. Számtalan irányból érkezett segítség és szeretet. Egyenként nézve úgy tűnhet, hogy ez nem oldja meg a helyzetet, de mivel ez összeadódik, engem az egekbe repített a sok magasrezgésű energia. Félve kívánom Mindenkinek, hogy élje ezt meg egyszer! Azért félve, mert ehhez előbb krízisbe kell kerülni. De hát a nagy fényhez nagy árnyék is kell.


Szeretlek Benneteket!

3 megjegyzés:

  1. Magdikám és mondja még valaki,hogy nincsenek csodák!
    Ehhez kell a Te tudományod és tapasztalataid.Örülök,hogy minden a lehetőségek szerint jó úton halad előre!
    Maradok szeretettel a továbbiakban is!
    Marika

    VálaszTörlés
  2. Drága Marika!

    Köszönöm a megjegyzésed.
    Az ember igyekszik megfejteni, hogyan működik az Univerzum. Szerencsére remek források vannak hozzá. :-)
    Mindig mondom is: REND VAN.
    Jönnek a leckék, csak jól kell megoldani őket. MA is egy csodás napom volt,, meg is írom hamarosan.

    szeretettel: Magdi

    VálaszTörlés
  3. Bármennyire is nehéz pillanatokat éltél át,de a felkészültséged és a helytállásod példaértékű - nem csak ,hogy lehet tőled tanulni,hanem kell!Köszönöm a válaszodat!
    PusziM

    VálaszTörlés