2012-07-31

Jelentés és segítségkérés


Mindenkitől elnézést kérek a viszonylagos hallgatásért. A retrográd Merkúr hozta a szokásos feladatokat. Szerencsére néhány tanítványomnak köszönhetően a kocsi marad. :-)
A "teszthelyzetek" az informatika terén érkeztek.
Elsőre elment a tévé és az internet, pedig most azzal dolgozom. Sebaj, gondoltam, majd a stickről folytatom a munkát, mert a szerelő csak másnapra tud jönni. Na, a stick sem működött. Marosvásárhelyen a szerencsétlen Orange stick helyett kaptam egy jobbat kölcsön. De amikor újra kellett volna használnom a sajátom, nem ment. Rutinosan letöröltem a gépről és újra telepítettem. Ment is. Na, itthon ugyanezt akartam, de hiába. Ez már nem volt vicces. Lementem a McDonald's parkolóba késő este, és onnan dolgoztam, a kocsiban, az ölemben lévő gépen. Nem is nézhettek hülyének. :-)
Másnap kiderült, hogy a vendég kutyusaim egyike kihúzhatta a kábelt, ennyi volt a baj. :-)
De a stick továbbra sem működött. Drága Csaba - a születésnapján - a laptopom rendbehozatalával foglalkozott.  Áldott legyen érte!
Működik minden internet. Viszont közben készítettem képeket a tündéri fiáról.


A következő pillanatban a telefonomról eltűnt kb. 1500 névjegy. Egy darab sem maradt. Nincs para, rutinos számitástechnikus vagyok már. Itthon arra gondoltam, szinkronizálom a telefont a laptoppal, és visszatölti a névjegyeket. Na, ennyire nem volt egyszerű. Éjjel majdnem 2 óra volt már, mikor szünetet rendeltem el magamnak. Néhány névjegyből csinált 5-6 darabot is, a felével nem volt hajlandó foglalkozni, és 52 %-nál leállt. Ezt nem is emlékszem hányszor csináltam végig.
Reggel folytattam. Egy tavalyi mentést tettem fel rá, ezt megette. Aztán frissítem, gondoltam. És ekkor ismét eltűnt az összes.
Feladtam. Nem az én szakmám. Europark. Szerviz. Sorbaállás. Kiderült, softverfrissítés kell és elvész minden adat. A képek, zenék és névjegyek pótolhatóak, de pár sms a kódokkal és a sok letöltött alkalmazás megy a levesbe.
Kijöttem egy tök üres telefonnal. Újra kell mindent telepíteni. Jelentem, mostanra nagyjából kész vagyok. Amit sajnálok, volt rajta néhány fizetős alkalmazás, amit újra meg kell vennem, de az most nem megy. Ez bután van megalkotva. Ha egyszer megvettem, és újratelepítés miatt vész el, lehetőséget kéne adni az újraletöltésre.
Remélem, a technika ördöge a Merkúr hátán most már békén hagy egy időre. :-) Egész türelmesen és derűsen viseltem.


Más: Karcsinak továbbra is SOS keresünk szállás- és munkalehetőséget. Most már letelt minden ultimátum, és én szállásolom el pár napra. De aki járt nálam, tudja, az én lakásom nem alkalmas erre. Amikor jön hozzám valaki, az erkélyes szobában dolgozom, ott tudjuk körbeülni az asztalt, stb. Viszont az egyetlen ágyam és íróasztalom, a magánszférám a másik szoba.
Kemény helyzet, hogy Karcsinak mindig fel kell állni és hol ebben, hol a másik szobában lenni. Rémes érzés, hogy ennyire nem tud egy parányi lyukat magára csukni.
Pokolian meleg a lakás, de amíg valakivel beszélgetek, zavarná, hogy Karcsi hallja, ezért be kell csukni az ajtót. Megfulladunk a melegben mindannyian.
Ez most egy élethelyzet, amit meg kell oldani. Nem hagyhattam, hogy az utcára kerüljön, nem érdemli meg. De én sajnos nem vagyok megoldás hosszú távon.
Talán egy hetünk van, mert aztán hazajön külföldről egy barátnőm, és ő is itt lesz elszállásolva. Neki addig átadom az ágyam, én az asztalon alszom majd a másik szobában, de sokat fogom kezelni is, és együtt dolgozunk ezzel az internetes munkával. Sülve-főve együtt leszünk. Legkésőbb addigra Karcsinak találnunk kell valami megoldást.

Hát, ennyi történt a napokban. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése