Gyermeknevelés vagy idomítás?

Ma hajnalban olvastam: a szülő panaszkodik a gyerekére, gond van vele az iskolában, panaszkodik a tanár, de igazán neki, az anyának sem fogad sokszor szót a fia. Abraham válasza:

"Ha Joseph nagyon is azt teszi, amit akar, és később továbbra is azt teszi, és 15-20 évvel később, amikor nem csak elképesztő sikereket ér el az élet minden területén, de ő lesz az egyik legboldogabb ember, akivel valaha találkoztunk, meglátogatnánk, és megkérdeznénk tőle, hogy "Joseph, mi a titkod?" azt felelné: "Volt egy erő, egy belső késztetés, amire jobban hallgattam, mint mindenki másra. Igen, az anyám is megpróbált lebeszélni róla, persze, hogy megpróbálta. Még azzal is megfenyegetett, hogy kidob otthonról. De nem hagytam, hogy bármi is eltántorítson a Vezérlőrendszeremtől."

....

Ez olyan, mintha egy egészséges és világos elméjű ember egy olyan közösségbe születne, ahol valamilyen oknál fogva szinte mindenki biceg. A többiek pedig az Ő járásán gúnyolódnának, mert még nem biceg. Ő pedig azt mondaná: "Látom, hogy ti bicegtek, és úgy tűnik, szeretitek is, nekem azonban nincs kedvem hozzá, és szemlátomást jól megvagyok nélküle."

A többiek viszont mind azt mondják neki: "Itt mindenki biceg. Tanulj meg bicegni! "

"De nem szeretnék bicegni", feleli. Ezért aztán jól térden verik egy bottal, majd elbiceg.

Ekkor már mindenkitől azt hallja: "Jól van Joseph, ügyes vagy."

...

Ez pedig akkor zavar téged, amikor az Ő magabiztossága mást mond, mint ami a TE elképzelésed arról, hogy mit kellene tennie?

...

Szeretném, ha segíthetnék az alkotókészséget - és ne az idomulás készségét - fejleszteni ezekben a gyerekekben.

...

Mit mondjon a szülő a tanárnak:

"Tudja, el sem tudom mondani, mekkora öröm látni, hogy ennyire törődik a kisfiammal. Olyan kedves Öntől. Nagyon, nagyon kedves. És megértem Önt, mert Joseph rám sem hallgat. De rájöttem, hogy ha szabadjára engedem és követem, ragyogó dolgokra képes. Úgy gondoltam, tanárként ez érdekelné. Azt is felfedeztem, hogy ha nem próbálom korlátozni és elvenni a szabadságérzetét, ő a világ legkedvesebb kis fickója, akivel könnyű szót érteni. Ám ha csak egy pillanatra is azt a benyomást keltem benne, hogy nem szabad, úgy küzd az életéért, mintha párnát nyomnék az arcába. Én is emlékszem erre az érzésre, és szerintem maga is.

Ezért többé már nem nyomom a párnát az arcába. Elkezdtem ráhangolódni a szabadságérzésére, és szerintem mindketten büszkék leszünk rá, ha nem állunk az útjába, és engedjük, hogy az a ragyogó elme legyen, aki valójában. Köszönöm a fáradozásait, és szeretném elmondani, mennyire nagyra becsülöm mindazt,amit taníthat neki. Tudom, hogy szeretne tanulni Öntől. Azt mondja, kedveli Önt. Annyi mindent szeret abban, ahogy velük foglalkozik. Maga jó tanár, ebben biztos vagyok. És sajnálom, hogy a kisfiam nem hajlandó idomulni - de azt gondolom, hogy a világ nagy szellemi sohasem idomultak."

(Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik 2. rész - Édesvíz kiadó)