Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. október 31., péntek

Az érzelmek megdöbbentő ereje

Megjelent végre Esther és Jerry Hicks új könyve, CD melléklettel. Még éppen, hogy el tudtam kezdeni az olvasást, de a CD-t már két napja meghallgattam. Abraham üzenete ez, magyarra fordítva. Zavarba ejtett, hogy helyenként önfeledten tudtam nevetni rajta, de a javát könnybe lábadt szemmel élveztem.
Tegnap Vikivel is ezt hallgattuk a kocsiban. Döbbenten láttam, hogy elsírta magát közben. Aztán egymásra néztünk és jót nevettünk a meghatottságunkon. Talán így oldódott bennünk a feszültség, amint szembesültünk dolgokkal. Mindenkinek ajánlom, próbálja ki.
"A Létezés milyen csodás állapota is, mikor teljes bizonyossággal ismerheted Lényed létezését és létezésed okát, és teljes mértékben felismerheted önmagad teljességét. Ekkor pedig azt teheted, amiért idejöttél: ÖRÖMBEN ÉLNI AZ ÖRÖKKÉ FEJLŐDŐ ÉLETET!"